21097

Lassan visszatérek. Lassan. Jószándékom jeleként visszakerültek az eltűnt bejegyzések (a kommentek, illetve az edzéstervek kiszínezése elmaradt, az előbbiért kár). Szándékosan vannak így egy bejegyzésben, amolyan mementó.

Sok minden történt az utóbbi hetekben, például pár dolgot elbasztam, pár dolgot jól csináltam, illetve másfél hétig futásképtelen beteg is voltam. Próbálom normalizálni a helyzetet, talán egy-két héten belül sikerül. Ez persze valószínűsíti azt, hogy tudom, mi az a normális. Mindegy. Majd lesz Drezda beszámoló, megírom a fa alatt. Valamilyen módon az eltűnt bejegyzések szövege is visszakerül, bár per pillanat nem az eltűnésük miatt haragszom a freeblogra, hanem a WYSIWYG rendszer redukálásáért. Szóval vagy megtalálom, hol lehet még lenyitni több formázó menüt, vagy ömlesztett szöveg fog visszajönni, html-kódokkal nincs kedvem tökölni. A blog tárgyához visszatérve: mielőtt kidőltem volna, elkezdtem a húszhetes felkészülést a Balaton Szupermaratonra (egyéniben). Már most baromságnak tartom, kinézni is rossz, nemhogy kimenni és 90-110k futni egy héten. Majd csak kibírom ezt a 104 napot, ami vissza van, hetente kétszer nem is "kell" futni. Persze, máskor sem. Jaigen. Keresek valakit, vagy valakiket, aki(k) segíte(né)ne(k) nekem márciusban. Autót hozni (R19), meg ha valami nyűgöm van (nem lesz) azt esetleg orvosolni. Nem, nem kell kerékpárral velem jönni. Csak ha azt akarod, hogy féltáv környékén belevágjalak a vízbe, a bringával együtt. A négy napra a szállás maximum egy tízes, minden más költség opcionális. Májusban Prága Maraton, igény szerint telekocsival.

Sok minden történt az utóbbi hetekben, például pár dolgot elbasztam, pár dolgot jól csináltam, illetve másfél hétig futásképtelen beteg is voltam. Próbálom normalizálni a helyzetet, talán egy-két héten belül sikerül. Ez persze valószínűsíti azt, hogy tudom, mi az a normális. Mindegy. Majd lesz Drezda beszámoló, megírom a fa alatt. Valamilyen módon az eltűnt bejegyzések szövege is visszakerül, bár per pillanat nem az eltűnésük miatt haragszom a freeblogra, hanem a WYSIWYG rendszer redukálásáért. Szóval vagy megtalálom, hol lehet még lenyitni több formázó menüt, vagy ömlesztett szöveg fog visszajönni, html-kódokkal nincs kedvem tökölni. A blog tárgyához visszatérve: mielőtt kidőltem volna, elkezdtem a húszhetes felkészülést a Balaton Szupermaratonra (egyéniben). Már most baromságnak tartom, kinézni is rossz, nemhogy kimenni és 90-110k futni egy héten. Majd csak kibírom ezt a 104 napot, ami vissza van, hetente kétszer nem is "kell" futni. Persze, máskor sem. Jaigen. Keresek valakit, vagy valakiket, aki(k) segíte(né)ne(k) nekem márciusban. Autót hozni (R19), meg ha valami nyűgöm van (nem lesz) azt esetleg orvosolni. Nem, nem kell kerékpárral velem jönni. Csak ha azt akarod, hogy féltáv környékén belevágjalak a vízbe, a bringával együtt. A négy napra a szállás maximum egy tízes, minden más költség opcionális. Májusban Prága Maraton, igény szerint telekocsival.

Sok minden történt az utóbbi hetekben, például pár dolgot elbasztam, pár dolgot jól csináltam, illetve másfél hétig futásképtelen beteg is voltam. Próbálom normalizálni a helyzetet, talán egy-két héten belül sikerül. Ez persze valószínűsíti azt, hogy tudom, mi az a normális. Mindegy. Majd lesz Drezda beszámoló, megírom a fa alatt. Valamilyen módon az eltűnt bejegyzések szövege is visszakerül, bár per pillanat nem az eltűnésük miatt haragszom a freeblogra, hanem a WYSIWYG rendszer redukálásáért. Szóval vagy megtalálom, hol lehet még lenyitni több formázó menüt, vagy ömlesztett szöveg fog visszajönni, html-kódokkal nincs kedvem tökölni. A blog tárgyához visszatérve: mielőtt kidőltem volna, elkezdtem a húszhetes felkészülést a Balaton Szupermaratonra (egyéniben). Már most baromságnak tartom, kinézni is rossz, nemhogy kimenni és 90-110k futni egy héten. Majd csak kibírom ezt a 104 napot, ami vissza van, hetente kétszer nem is "kell" futni. Persze, máskor sem. Jaigen. Keresek valakit, vagy valakiket, aki(k) segíte(né)ne(k) nekem márciusban. Autót hozni (R19), meg ha valami nyűgöm van (nem lesz) azt esetleg orvosolni. Nem, nem kell kerékpárral velem jönni. Csak ha azt akarod, hogy féltáv környékén belevágjalak a vízbe, a bringával együtt. A négy napra a szállás maximum egy tízes, minden más költség opcionális. Májusban Prága Maraton, igény szerint telekocsival.

Sok minden történt az utóbbi hetekben, például pár dolgot elbasztam, pár dolgot jól csináltam, illetve másfél hétig futásképtelen beteg is voltam. Próbálom normalizálni a helyzetet, talán egy-két héten belül sikerül. Ez persze valószínűsíti azt, hogy tudom, mi az a normális. Mindegy. Majd lesz Drezda beszámoló, megírom a fa alatt. Valamilyen módon az eltűnt bejegyzések szövege is visszakerül, bár per pillanat nem az eltűnésük miatt haragszom a freeblogra, hanem a WYSIWYG rendszer redukálásáért. Szóval vagy megtalálom, hol lehet még lenyitni több formázó menüt, vagy ömlesztett szöveg fog visszajönni, html-kódokkal nincs kedvem tökölni. A blog tárgyához visszatérve: mielőtt kidőltem volna, elkezdtem a húszhetes felkészülést a Balaton Szupermaratonra (egyéniben). Már most baromságnak tartom, kinézni is rossz, nemhogy kimenni és 90-110k futni egy héten. Majd csak kibírom ezt a 104 napot, ami vissza van, hetente kétszer nem is "kell" futni. Persze, máskor sem. Jaigen. Keresek valakit, vagy valakiket, aki(k) segíte(né)ne(k) nekem márciusban. Autót hozni (R19), meg ha valami nyűgöm van (nem lesz) azt esetleg orvosolni. Nem, nem kell kerékpárral velem jönni. Csak ha azt akarod, hogy féltáv környékén belevágjalak a vízbe, a bringával együtt. A négy napra a szállás maximum egy tízes, minden más költség opcionális. Májusban Prága Maraton, igény szerint telekocsival.

Szóval a treeblog egyik hardverének nem visszafordítható károsodása miatt hiányzik (...) most az elmúlt közel három hónap nem túl sok bejegyzése. Szerencsére egy nagyobb globálhatalom hardverének köszönhetően visszanyertem az ominózus bejegyzéseket (és abszolút igazolva látom azt, hogy majdnem mindig egy, T2 (Toshiba Tibor) vinyóján lévő szövegfile-ba írom ezt a blogot), majd visszatöltöm, ha lesz időm, meg kedvem. Most nincs. Viszont elkezdtem a felkészülést a Balaton megkerülésére. Már csak 18 hét és mintegy 1500k van vissza...

Szóval a treeblog egyik hardverének nem visszafordítható károsodása miatt hiányzik (...) most az elmúlt közel három hónap nem túl sok bejegyzése. Szerencsére egy nagyobb globálhatalom hardverének köszönhetően visszanyertem az ominózus bejegyzéseket (és abszolút igazolva látom azt, hogy majdnem mindig egy, T2 (Toshiba Tibor) vinyóján lévő szövegfile-ba írom ezt a blogot), majd visszatöltöm, ha lesz időm, meg kedvem. Most nincs. Viszont elkezdtem a felkészülést a Balaton megkerülésére. Már csak 18 hét és mintegy 1500k van vissza...

Szóval a treeblog egyik hardverének nem visszafordítható károsodása miatt hiányzik (...) most az elmúlt közel három hónap nem túl sok bejegyzése. Szerencsére egy nagyobb globálhatalom hardverének köszönhetően visszanyertem az ominózus bejegyzéseket (és abszolút igazolva látom azt, hogy majdnem mindig egy, T2 (Toshiba Tibor) vinyóján lévő szövegfile-ba írom ezt a blogot), majd visszatöltöm, ha lesz időm, meg kedvem. Most nincs. Viszont elkezdtem a felkészülést a Balaton megkerülésére. Már csak 18 hét és mintegy 1500k van vissza...

Szóval a treeblog egyik hardverének nem visszafordítható károsodása miatt hiányzik (...) most az elmúlt közel három hónap nem túl sok bejegyzése. Szerencsére egy nagyobb globálhatalom hardverének köszönhetően visszanyertem az ominózus bejegyzéseket (és abszolút igazolva látom azt, hogy majdnem mindig egy, T2 (Toshiba Tibor) vinyóján lévő szövegfile-ba írom ezt a blogot), majd visszatöltöm, ha lesz időm, meg kedvem. Most nincs. Viszont elkezdtem a felkészülést a Balaton megkerülésére. Már csak 18 hét és mintegy 1500k van vissza...

Na, ez lesz a Balaton-felkészülés, meg még a májusi Prága maratonon is, persze ha minden rendben megy és a tervek szerint. Visszatértem a Sauconyhoz, a Nike szerintem vagy két hónappal tovább szolgált, mint kellett volna, ennyire cipőt még nem futottam szét... Lesz majd beszámoló is, csak kicsit le vagyok maradva, meg hagyom ülepedni, fasza hétvége volt és az nem lehet, hogy csak pozitív üzenete legyen.

Végül nem az alul jelzett rajtszámmal indultam, hanem 41 534-esként értem célba nettó 4 óra 33 perc és 10 másodperc múlva. Nem valami fényes, de sokkal biztatóbb volt, mint az utóbbi egy évben bármi. Részletek később.

Nem tudom, mi vezérli a teutonokat a rajtszámkiosztáskor, de valami furfangnak lennie kell, mert ennyi résztvevő azért nekem gyanús lenne. Majd kiderül, lehet, hogy egy, a bostonival egyenrangú viadalra neveztem (nem). Reméljük, remekül szórakozom majd, beszámolót a blog kétszázadik (!) bejegyzésében találhat majd az érdeklődő. Ha életben maradok, persze. No, de miért ne maradnék? Egyébként rájöttem, hogy mi volt a különbség az előző két maratonom és a többi között.

Egy előnye volt annak, hogy teljesen földbeálltam lassan másfél hete: igazából csak felfelé vezetett út, ami ráadásul nem is volt túl meredek, elvégre a tapering három hétének középső fele sem lehet már megterhelő. Mindennek a tetejébe sem ízületi, sem egyéb fájdalom nem gyötört, ami végül is megintcsak kedvező előjelnek tekinthető. A futómeggy az egész gondolatmenet tortájának a habján pedig az, hogy elég hülyén néztem volna ki, ha azon a héten, amikor végül is benevezek a maratonra, egyúttal le is beszélem róla magam. Na, ugye. Szóval persze, nekivágunk, vagyis a Kapitány nekiveselkedik, hogy Günther barátom német maratonokat becsmérlő trieszti megjegyzései ellenére mégiscsak alles nur gecklaut. Írhatnám a szokásos sablonszöveget, hogy elvárások nélkül, de ez most nem igaz. Négy órán belüli idő nem lesz, és talán egyéni csúcs sem, de legalább egy valenciai idő, és rendes tempó az, amit elvárok a hétköznapi szuperhőstől. Mondhatnám azt is, hogy „meg nem akarom, hogy szenvedős legyen”, de ilyen nyilván nem lesz, egyszer volt olyan, hogy nem önkívületben/sántítva/összetörve értem be, még két éve, pont Pesten. Ahhoz meg kellett előtte a Gardán egy olyan negyedik óra, amiről nem sok fogalmam van, és nem azért mert rossz a memóriám. Szervezéssel egyébként jól állok, kivételesen vonattal megyek, szerencsére sikerült tegnapig halogatnom a jegyvásárlást, így az olcsó fekvőhelyek elfogytak, tehát 10-11 óra éjjeli ücsörgős őrjárat lesz oda-vissza. Szállásom is van, bár elméletileg csak beengednek, mert a gazdája (aki családunk régi ismerőse, még anyukám részéről, valami gimnáziumi csereprogramból) valahol járkál a világban. Szóval minden sínen van, a Never Been TOurist (illetve ez így nem igaz teljesen, családostul voltunk már Drezdában, még ha annyira régen volt is, hogy emlékeim között mindössze fura barnakenyerek és egy Peggy nevű, bámulatosan kövér macska szerepel) elvégezte feladatát. Na, de elkalandoztam, nézzük meg, mit is sikerült lazsálnom a múlt héten.

Jól látszik a kedden, de főleg a szerdán és a vasárnapon, hogy már tényleg pilinckázás zajlik. A keddet meg ugye ismét kiváltotta egy foci, de a többit leróttam szépen, sőt, egy picit gyorsabban is, mint a kiírt. Kivéve a szokásos csütörtököt, aminél viszont öröm, hogy a kezdetekhez képest (sőt, ez néha a közepén sem esett jól) teljesen jól mentek a 8:20-as mérföldek. Így, hogy a múlt héten semmi dolgom gondom nem akadt, végképp nem tudom, hogy mit fogok előadni vasárnap. Megsérülni se fogok foci közben az utolsó pillanatban, mivel ezen is túl vagyok, már csak egy négy és egy hárommérföldes táv van (a szombati kettes átmozgató helyett várost nézek majd, hétmérföldes csizmában), összesen vagy 10x100 méteres, maximum maratontempóra történő gyorsítással. Csak nem húzódok meg… Egyébként köszönöm, a renoválás projekt remekül halad, a körtelekvár projekttel ellentétben, de bespájzolom az alapanyagot, aztán majd kialakul. A konyha. Is. Illetve ezúton is gratulálunk a Kávé és Cigaretta nem e sorokat író felének a múlt vasárnap, a Cardiff Half Marathonon elért 1:42:59-es („ŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰridőőőőő, űűűűűridőőő”) új egyéni csúcsához. Jaigen, egyúttal tagokat keresek a Skijumpers projekthez (dob, gitár vagy basszus, ének), de ez leghamarabb januártól esedékes. És igen, nem vagyok faszbúkon per pillanat.

Felkészülés top 5 kulturális szemle - polgárjog a biztonságra pearl jam – nothingman jawbraker – sluttering (may 4th) the rats – broken wired telephone csorda – gyomromban hordalak

Finoman szólva sem állok jól, sőt, ma felmerült bennem, hogy hagyom a csudába az egészet. Múlt vasárnap elkezdtem a kiírt 20M-et, de nyolc után megint rettenetesen szúrt a lábam, szóval fel kellett adnom a további próbálkozást. A mostani héten nem csináltam semmit, egész tegnapig, amikor is fél órát próbálkoztam, hogy mi újság. Mivel nem fájt semmi, ma ismét a fent jelzett távnak futottam neki, a lassabbik 10M nem okozott gondot, viszont a felgyorsítás után alig 5k után teljesen kikészültem, szóval nagyjából 22k-t bírtam, majd 9k-t sétáltam hazafelé kicsit sántítva, azon gondolkozva, hogy akkor ennyit a maratonról. Majd ezt még átgondolom.

Jó reggelt, kedves Olvasó. Persze, nem tudhatom, milyen napszakban sikerül grandiózus blogom legfrissebb, alig két hetet csúszott bejegyzését elolvasni, de nekem ez olyan, mint aki most ébredt a téli álomból. Szóval ‘reggelt. Tudom, hogy a szokásosnál ritkább vagyok, és kevésbé szórakoztató (ha az voltam egyáltalán valaha), de ez a felkészülés más most, mint az eddigiek. A személyes nem jó szó rá, volt már ilyen eddig is néha, akinek elég régen nincs jobb dolga, mint itt olvasgatni, tudja jól. Ez most reváns. Magamon, a szervezetemen, a hülyeségeimen, a világon, mindenen. Talán soha nem volt még annyira szükségem arra, hogy valami ennyire kikapcsoljon, mint most, és az agyatlan módon betartott edzésterv, és a másodpercekre figyelés futás közben maximálisan ilyen, főleg, hogy már nem is annyira a teljesítőképességem határán vagyok folyamatosan, hanem kicsivel túl azon - de erről majd később, a sérülések felsorolásánál. Vagyis inkább most. Szóval a szemmel látható fejlődés mellett lassan kiderült az is, hogy a szervezetem nem nagyon bírja ezt a tempót. A legdurvább négy hétből az utolsó kettő (vagyis a másodiknak most vagyok a közepén) halogatásból állt, meg sántításból, szentségelésből, meg “akkor is lefutom, ha utána tolószékben kell ülnöm életem végéig”-ből. Valószínűleg ezeknek a heteknek a kihagyott munkája miatt nem (sem) lesz esélyem a négy óra alatti időre, de őszintén szólva ez egyáltalán nem érdekel. Csak az, hogy kiadjam a maximumot, mint az eddigi 10,5 fél alatt szinte mindig. Szóval:

Meghagytam a régi jelöléseket, viszont nem emlékszem, miért pirosoztam meg a keddet. Kétféle kódom van, amelyek szerint a távot lefutottam, de valószínűleg néhány etap lassabbra sikerült az elvártnál. A szerdához azért annyit hozzáfűznék, hogy sose gondoltam, hogy valaha 16k magamhoz képest durvát fogok futni hétköznap este… A csütörtök figyelmes szemlélő számára már ismert mennyiséggel köszönt az emberre, ez amolyan standard, csakúgy, mint a péntek és a szombat. A vasárnapi őrület meglepően jól ment, ami igazából nem is meglepő az előző heti öngyilkos rohanás után, és most már végigbírtam a 29-et.

A kilencedik hét volt eddig a legkedvesebb számomra. Soha, de tényleg SOHA, vagy legalábbis két hónappal ezelőtt biztos nem gondoltam volna, hogy a 16x200-at ebben a tempóban meg tudom csinálni. Nagyvonalú vagyok magammal, persze, mert általában 52-53 másodpercekre hoztam a résztávokat, de ez a 100+ kg kategóriában azt hiszem, még így is dicséretes… Pláne, hogy másnap a leghosszabb szerdai táv jött. 11 mérföld egy egyszerű szerdai napon. Brrrr. Mivel ez kocogós, persze meglett, sőt, asszem 3 perccel jobbat mentem, a 10 perc/mérföld továbbra is tetvészkedés, de legalábbis pont az a tempó, ami nekem nem jó. Akkor inkább már kicsit gyorsabban. Csütörtök-péntek a szokásos, a hétvége viszont sötétpirossal jelölendő, mert a közelében sem voltam a futásnak, ugyanis újra Kéktúráztunk, Putnoktól Bódvaszilasig, ami ugye 60k feletti, és nem alföldi terep. Szóval megbocsátottam magamnak a tervtől való eltérést. És a pálinka fasza lett.

Már csak azért is megbocsátottam, mert hétfőn komoly izületi/csípőtáji fájdalmakkal ébredtem, amit a keddi, szokásonál keményebb, kétórás foci olyan szintre emelt, hogy másnap fekdüdni nem tudtam csillagok nélkül, a lépcsőzés pedig olyan dolognak tűnt, ami csak másvalakivel történhet meg. Ezek után kimaradt a szerda, meg a csütörtök és ugye a péntek is. Szombaton terveztem, hogy kicsit behozok az elmaradásból, de 600 méter után hazajöttem, mert megint csillagokat láttam. Hosszú idő óta először a krakkói technikai pólót hordtam, szerintem ez egy rossz ómen, érzi a dög, hogy veszélyben az ott futott egyéni csúcsom… Vasárnap aztán úgy döntöttem, hogy 1-2 kili után majd bemelegszik és hátha nem fog fájni, vagy ha igen, leszarom. Cserébe megpróbálok olyan tempóval menni, mint még soha. Egész jól sikerült, nem is fájt nagyon (...), és elvileg egyéni csúcsot futottam félmaratonon (1:54:58), ami persze nem hivatalos, de az adott körülmények közt legalább biztató. Bár az 1:50-től fényévekre van...

…de akkor is biztató, főleg azért, mert másnap nem szartam össze magam a fájdalomtól reggel, csak kicsit. Így kedden megpróbálkoztam valamivel, aminek az első héten a harmadát sem tudtam megcsinálni, és egész jól sikerült, bár néha azért az a nyolc perc inkább 8:10 meg 8:15 lett, de az ötödiket hoztam pontosan, ennek örülök, maradt erő. Másnap kocogásra indultam, ismét a krakkói pólóban, és 2k után egy kisebb pattanás, majd szúró fájdalom jelezte a nem múló átkot a térdem fölött hátul a combomban. Egy pozitív dolog volt ebben, hogy nem vasárnap volt és nem 15k-ra voltam otthontól, így is unalmas volt visszagyalogolni. Itt tartok most, mára picit jobb lett, de futni eszemben sem volt. Majd holnap hajnalban...

Most mentegetőzhetnék, hogy jajj, milyen régen írtam, de igazság szerint vagy időm nem volt, vagy kedvem (leginkább előbbi, mivel belekezdtem egy házfelújításba, ami az egyébként sem unalmas életem hézagait remekül kitölti, tiszta szerencse, hogy per pillanat minden zenekarom földbe van állva. Persze, ennek sem örülök, de amikor a szerda esti 15k este tíztől fél 12-ig fér csak be, akkor azért elgondolkodik az ember). Szóval nem egészen lennének őszinték ezek a szavak, örüljünk tehát annak, hogy végre írok pár sort és számot adok előrehaladásomról. Optimistán nevezzük tehát előrehaladásnak azt a mikrofejlődést, amit véghezvittem. Küzdök, mint malac a jégen, ahogy mondani szokás, néha iszonyatos akaraterő kell ahhoz, hogy például csütörtökön nekiinduljak egymás után a harmadik olyan napnak, amiben lesz öröm, persze, hiszen szeretek én futni, csak a végére legszívesebben lehúznám magam a budin, mert sokkal egyszerűbb lenne minden hirtelen. A lelkes szavak után lássuk, mi volt a terv és mi valósult meg belőle. A kettő nincs fedésben mindig, ahol ez bekövetkezett, remek sztorikat (...) írok majd arról, miért is nem sikerült tartani az előírt penzumot. Nem szoktam álmodni, de ha álmodnék, abban valószínűleg mostanában sokszor előjönnének rutinos, edzésterveket összeállító, eredményes futók, akiket meglepően sokáig vernek agresszív fiatalok, sok nagy, kemény és dudoros tárggyal. Amire nyilván nincs szükség, mert én választottam ezt őszi kalandtúrának, de azért néha szimpatikus történésnek tűnne.

A biztató kezdés (rest) után meglepően jól sikerült a 3x2000 (az emlékek persze egy hónap után megszépülnek), azt hiszem 20, 12 és 8 másodperccel mentem csak lassabbat a tervezettnél, ez nekem maximálisan belefér. Szerdán aztán elkezdőtött azon szerdák sora, amit mostanra megtanultam meggyűlölni. 10k-nál hosszabb lassú(!)k, ráadásul egyre növekvő adagokban. Egyáltalán nem monoton, főleg úgy, hogy sosem voltam hozzászokva az egy óránál hosszabb (9-10k) hétközbeni etapokhoz. Hát, most van rá alkalmam bőven. Csütörtök- pénteken kisebb isten cimborámmal Dorogtól Ürömig végigjártuk a Kéktúra kevésbé izgalmasnak tetsző, Pest közeli részeit, így a jelzett napokon a 4 mérföld helyett kb. 60k-t gyalogoltam. Szombaton meg semmit. Van ez így. Vasárnap egy kicsit döcögős kezdés után 1:57 közepére futottam a félmaratont, ez a felkészülés első harmadának végén nem hangzott rosszul, alig két percre van az egyéni csúcsomtól. Azt azért nem felejtettem el, hogy a katasztrófa-maraton után is csak kicsit futottam rosszabbat, nagyon nincs minek örülni.

Azt hiszem, az ötödik hét volt eddig a legkevésbé sikeres, ha fejlődés szempontjából nézzük. Mondjuk aki ezt a sokszor 200 métert (nekem) totálisan sprint tempóban kitalálta, azt szívesen odakötözném bármihez, amitől mintegy 8-10 hónapig biztosan nem tud elszabadulni. Ráadásul ugye eddig nem is volt ilyen szakaszom, az általam kihagyott második héten (a harmadikkal kezdtem a 16 (14) hetes tervet) már lett volna, akkor hamarabb jövök rá, hogy mekkora hülyeség egy kövér öregembernek ez. Tizet megcsináltam, aztán szinte exitáltam. Nem segít ugyanakkor, hogy általában a hétfő-keddjeim fél négyes keléssel, utazással, meg „viszonylag” sok melóval telnek, a második nap estére hőségben azért nem feltéltenül hozom ki magamból a legtöbbet. A másik két nap simán ment, a hétvégén viszont a fél házat kellett arrébb rakni (meg a már említett cefrét, aminek a fele a hírek szerint már folyékony formában van) a másnapi kőműves-invázió előtt, szóval nagy szomorúan elcsaltam ezt a két távot.

Új hét, új remények, amik egész jól realizálódtak, a szombat kivételével, amire egyébként nem emlékszem, hogy teljesen kihagytam-e, vagy valami gond volt a távval (a tervben mindig bejelölöm, ha mégsem futottam aznap, vagy ha nem sikerült a tervezettet előadni, az okot azonban nem), de valószínűleg egy az egyben kimaradt, ahogy elnézem, háromból három szombat maradt ki zsinórban. Sokat ez nem nyom a latban, ezek ilyen átmozgató napok. Gondolom most én… A keddi résztávozás megint elég jól ment, ez a szerda volt az éjjeli barangolásom ideje, eddig is hülyének néztek a faluban, most már szerintem hülyehülyének. A csütörtöki etap megtévesztő két döglesztő nap után. Ugye félmaraton tempón azt érti, amivel beér az ember 1:50 alá. Ebből kb. 5k azért nem annyira finom. Persze, behúzható, de az 5 perc 10-es kilométerek jól nem esnek egy ilyen született sprinternek, mint jómagam. A vasárnap is egész jól lement, végre van bőven két óra feletti szakasz. Becsapós egyébként ez a fele-felére osztott lassú-kicsit gyorsabb felosztás, baromi nehezemre esik a tempóváltás, legalábbis utána 3-4k kifejezetten nem pompás.

A múlt héten nem odázhattam tovább a visszatérést a focipályára, így megbillent az aranyegyensúly. Nevezetesen másfél óra teremfoci vajon a három középső napból melyikkel egyenértékű? Nagy önbizalommal úgy gondoltam, a leglazább csütörtökkel. Így a szerdát megcsináltam rendesen, aztán csütörtökön keddet akartam tartani, ebből az lett, hogy a harmadik ezer után hazajöttem, mert kikészültem. Szóval nemcsak a Schwartz erejét nem szabad alábecsülni, de a focit se. Szombaton így óvatosan mozogtam, picit rövidebbre fogtam, 40 perc iramjáték elégnek bizonyult, főleg mert a hét eleje óta fostam a vasárnaptól. 29k olyan tempóval, amit szerintem sosem bírtam még 30k-ig, sőt, meg sem próbáltam (a félmaraton egyéni csúcsommal majdnem megegyező „rohanás”). Egészen biztos voltam benne, hogy nem fogom végigbírni. Ennek ellenére hajnali ötkor nekiláttam és majdnem sikerült: 28k lement a tervezett tempóval, sőt 24-25-ig semmi gondom nem volt. A végére persze meghaltam és le is spóroltam az utolsó kilit, de így is nagyjából elégedett vagyok. Az eltervezett munka felénél nagyjából tarthatok ott, vagy kicsit előrébb, mint a legutóbbi két maratonom rajtjánál. Ez persze sajnos nem akkora kunszt.

Na, ez lesz a Balaton-felkészülés, meg még a májusi Prága maratonon is, persze ha minden rendben megy és a tervek szerint. Visszatértem a Sauconyhoz, a Nike szerintem vagy két hónappal tovább szolgált, mint kellett volna, ennyire cipőt még nem futottam szét... Lesz majd beszámoló is, csak kicsit le vagyok maradva, meg hagyom ülepedni, fasza hétvége volt és az nem lehet, hogy csak pozitív üzenete legyen.

Végül nem az alul jelzett rajtszámmal indultam, hanem 41 534-esként értem célba nettó 4 óra 33 perc és 10 másodperc múlva. Nem valami fényes, de sokkal biztatóbb volt, mint az utóbbi egy évben bármi. Részletek később.

Nem tudom, mi vezérli a teutonokat a rajtszámkiosztáskor, de valami furfangnak lennie kell, mert ennyi résztvevő azért nekem gyanús lenne. Majd kiderül, lehet, hogy egy, a bostonival egyenrangú viadalra neveztem (nem). Reméljük, remekül szórakozom majd, beszámolót a blog kétszázadik (!) bejegyzésében találhat majd az érdeklődő. Ha életben maradok, persze. No, de miért ne maradnék? Egyébként rájöttem, hogy mi volt a különbség az előző két maratonom és a többi között.

Egy előnye volt annak, hogy teljesen földbeálltam lassan másfél hete: igazából csak felfelé vezetett út, ami ráadásul nem is volt túl meredek, elvégre a tapering három hétének középső fele sem lehet már megterhelő. Mindennek a tetejébe sem ízületi, sem egyéb fájdalom nem gyötört, ami végül is megintcsak kedvező előjelnek tekinthető. A futómeggy az egész gondolatmenet tortájának a habján pedig az, hogy elég hülyén néztem volna ki, ha azon a héten, amikor végül is benevezek a maratonra, egyúttal le is beszélem róla magam. Na, ugye. Szóval persze, nekivágunk, vagyis a Kapitány nekiveselkedik, hogy Günther barátom német maratonokat becsmérlő trieszti megjegyzései ellenére mégiscsak alles nur gecklaut. Írhatnám a szokásos sablonszöveget, hogy elvárások nélkül, de ez most nem igaz. Négy órán belüli idő nem lesz, és talán egyéni csúcs sem, de legalább egy valenciai idő, és rendes tempó az, amit elvárok a hétköznapi szuperhőstől. Mondhatnám azt is, hogy „meg nem akarom, hogy szenvedős legyen”, de ilyen nyilván nem lesz, egyszer volt olyan, hogy nem önkívületben/sántítva/összetörve értem be, még két éve, pont Pesten. Ahhoz meg kellett előtte a Gardán egy olyan negyedik óra, amiről nem sok fogalmam van, és nem azért mert rossz a memóriám. Szervezéssel egyébként jól állok, kivételesen vonattal megyek, szerencsére sikerült tegnapig halogatnom a jegyvásárlást, így az olcsó fekvőhelyek elfogytak, tehát 10-11 óra éjjeli ücsörgős őrjárat lesz oda-vissza. Szállásom is van, bár elméletileg csak beengednek, mert a gazdája (aki családunk régi ismerőse, még anyukám részéről, valami gimnáziumi csereprogramból) valahol járkál a világban. Szóval minden sínen van, a Never Been TOurist (illetve ez így nem igaz teljesen, családostul voltunk már Drezdában, még ha annyira régen volt is, hogy emlékeim között mindössze fura barnakenyerek és egy Peggy nevű, bámulatosan kövér macska szerepel) elvégezte feladatát. Na, de elkalandoztam, nézzük meg, mit is sikerült lazsálnom a múlt héten.

Jól látszik a kedden, de főleg a szerdán és a vasárnapon, hogy már tényleg pilinckázás zajlik. A keddet meg ugye ismét kiváltotta egy foci, de a többit leróttam szépen, sőt, egy picit gyorsabban is, mint a kiírt. Kivéve a szokásos csütörtököt, aminél viszont öröm, hogy a kezdetekhez képest (sőt, ez néha a közepén sem esett jól) teljesen jól mentek a 8:20-as mérföldek. Így, hogy a múlt héten semmi dolgom gondom nem akadt, végképp nem tudom, hogy mit fogok előadni vasárnap. Megsérülni se fogok foci közben az utolsó pillanatban, mivel ezen is túl vagyok, már csak egy négy és egy hárommérföldes táv van (a szombati kettes átmozgató helyett várost nézek majd, hétmérföldes csizmában), összesen vagy 10x100 méteres, maximum maratontempóra történő gyorsítással. Csak nem húzódok meg… Egyébként köszönöm, a renoválás projekt remekül halad, a körtelekvár projekttel ellentétben, de bespájzolom az alapanyagot, aztán majd kialakul. A konyha. Is. Illetve ezúton is gratulálunk a Kávé és Cigaretta nem e sorokat író felének a múlt vasárnap, a Cardiff Half Marathonon elért 1:42:59-es („ŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰridőőőőő, űűűűűridőőő”) új egyéni csúcsához. Jaigen, egyúttal tagokat keresek a Skijumpers projekthez (dob, gitár vagy basszus, ének), de ez leghamarabb januártól esedékes. És igen, nem vagyok faszbúkon per pillanat.

Felkészülés top 5 kulturális szemle - polgárjog a biztonságra pearl jam – nothingman jawbraker – sluttering (may 4th) the rats – broken wired telephone csorda – gyomromban hordalak

Finoman szólva sem állok jól, sőt, ma felmerült bennem, hogy hagyom a csudába az egészet. Múlt vasárnap elkezdtem a kiírt 20M-et, de nyolc után megint rettenetesen szúrt a lábam, szóval fel kellett adnom a további próbálkozást. A mostani héten nem csináltam semmit, egész tegnapig, amikor is fél órát próbálkoztam, hogy mi újság. Mivel nem fájt semmi, ma ismét a fent jelzett távnak futottam neki, a lassabbik 10M nem okozott gondot, viszont a felgyorsítás után alig 5k után teljesen kikészültem, szóval nagyjából 22k-t bírtam, majd 9k-t sétáltam hazafelé kicsit sántítva, azon gondolkozva, hogy akkor ennyit a maratonról. Majd ezt még átgondolom.

Jó reggelt, kedves Olvasó. Persze, nem tudhatom, milyen napszakban sikerül grandiózus blogom legfrissebb, alig két hetet csúszott bejegyzését elolvasni, de nekem ez olyan, mint aki most ébredt a téli álomból. Szóval ‘reggelt. Tudom, hogy a szokásosnál ritkább vagyok, és kevésbé szórakoztató (ha az voltam egyáltalán valaha), de ez a felkészülés más most, mint az eddigiek. A személyes nem jó szó rá, volt már ilyen eddig is néha, akinek elég régen nincs jobb dolga, mint itt olvasgatni, tudja jól. Ez most reváns. Magamon, a szervezetemen, a hülyeségeimen, a világon, mindenen. Talán soha nem volt még annyira szükségem arra, hogy valami ennyire kikapcsoljon, mint most, és az agyatlan módon betartott edzésterv, és a másodpercekre figyelés futás közben maximálisan ilyen, főleg, hogy már nem is annyira a teljesítőképességem határán vagyok folyamatosan, hanem kicsivel túl azon - de erről majd később, a sérülések felsorolásánál. Vagyis inkább most. Szóval a szemmel látható fejlődés mellett lassan kiderült az is, hogy a szervezetem nem nagyon bírja ezt a tempót. A legdurvább négy hétből az utolsó kettő (vagyis a másodiknak most vagyok a közepén) halogatásból állt, meg sántításból, szentségelésből, meg “akkor is lefutom, ha utána tolószékben kell ülnöm életem végéig”-ből. Valószínűleg ezeknek a heteknek a kihagyott munkája miatt nem (sem) lesz esélyem a négy óra alatti időre, de őszintén szólva ez egyáltalán nem érdekel. Csak az, hogy kiadjam a maximumot, mint az eddigi 10,5 fél alatt szinte mindig. Szóval:

Meghagytam a régi jelöléseket, viszont nem emlékszem, miért pirosoztam meg a keddet. Kétféle kódom van, amelyek szerint a távot lefutottam, de valószínűleg néhány etap lassabbra sikerült az elvártnál. A szerdához azért annyit hozzáfűznék, hogy sose gondoltam, hogy valaha 16k magamhoz képest durvát fogok futni hétköznap este… A csütörtök figyelmes szemlélő számára már ismert mennyiséggel köszönt az emberre, ez amolyan standard, csakúgy, mint a péntek és a szombat. A vasárnapi őrület meglepően jól ment, ami igazából nem is meglepő az előző heti öngyilkos rohanás után, és most már végigbírtam a 29-et.

A kilencedik hét volt eddig a legkedvesebb számomra. Soha, de tényleg SOHA, vagy legalábbis két hónappal ezelőtt biztos nem gondoltam volna, hogy a 16x200-at ebben a tempóban meg tudom csinálni. Nagyvonalú vagyok magammal, persze, mert általában 52-53 másodpercekre hoztam a résztávokat, de ez a 100+ kg kategóriában azt hiszem, még így is dicséretes… Pláne, hogy másnap a leghosszabb szerdai táv jött. 11 mérföld egy egyszerű szerdai napon. Brrrr. Mivel ez kocogós, persze meglett, sőt, asszem 3 perccel jobbat mentem, a 10 perc/mérföld továbbra is tetvészkedés, de legalábbis pont az a tempó, ami nekem nem jó. Akkor inkább már kicsit gyorsabban. Csütörtök-péntek a szokásos, a hétvége viszont sötétpirossal jelölendő, mert a közelében sem voltam a futásnak, ugyanis újra Kéktúráztunk, Putnoktól Bódvaszilasig, ami ugye 60k feletti, és nem alföldi terep. Szóval megbocsátottam magamnak a tervtől való eltérést. És a pálinka fasza lett.

Már csak azért is megbocsátottam, mert hétfőn komoly izületi/csípőtáji fájdalmakkal ébredtem, amit a keddi, szokásonál keményebb, kétórás foci olyan szintre emelt, hogy másnap fekdüdni nem tudtam csillagok nélkül, a lépcsőzés pedig olyan dolognak tűnt, ami csak másvalakivel történhet meg. Ezek után kimaradt a szerda, meg a csütörtök és ugye a péntek is. Szombaton terveztem, hogy kicsit behozok az elmaradásból, de 600 méter után hazajöttem, mert megint csillagokat láttam. Hosszú idő óta először a krakkói technikai pólót hordtam, szerintem ez egy rossz ómen, érzi a dög, hogy veszélyben az ott futott egyéni csúcsom… Vasárnap aztán úgy döntöttem, hogy 1-2 kili után majd bemelegszik és hátha nem fog fájni, vagy ha igen, leszarom. Cserébe megpróbálok olyan tempóval menni, mint még soha. Egész jól sikerült, nem is fájt nagyon (...), és elvileg egyéni csúcsot futottam félmaratonon (1:54:58), ami persze nem hivatalos, de az adott körülmények közt legalább biztató. Bár az 1:50-től fényévekre van...

…de akkor is biztató, főleg azért, mert másnap nem szartam össze magam a fájdalomtól reggel, csak kicsit. Így kedden megpróbálkoztam valamivel, aminek az első héten a harmadát sem tudtam megcsinálni, és egész jól sikerült, bár néha azért az a nyolc perc inkább 8:10 meg 8:15 lett, de az ötödiket hoztam pontosan, ennek örülök, maradt erő. Másnap kocogásra indultam, ismét a krakkói pólóban, és 2k után egy kisebb pattanás, majd szúró fájdalom jelezte a nem múló átkot a térdem fölött hátul a combomban. Egy pozitív dolog volt ebben, hogy nem vasárnap volt és nem 15k-ra voltam otthontól, így is unalmas volt visszagyalogolni. Itt tartok most, mára picit jobb lett, de futni eszemben sem volt. Majd holnap hajnalban...

Most mentegetőzhetnék, hogy jajj, milyen régen írtam, de igazság szerint vagy időm nem volt, vagy kedvem (leginkább előbbi, mivel belekezdtem egy házfelújításba, ami az egyébként sem unalmas életem hézagait remekül kitölti, tiszta szerencse, hogy per pillanat minden zenekarom földbe van állva. Persze, ennek sem örülök, de amikor a szerda esti 15k este tíztől fél 12-ig fér csak be, akkor azért elgondolkodik az ember). Szóval nem egészen lennének őszinték ezek a szavak, örüljünk tehát annak, hogy végre írok pár sort és számot adok előrehaladásomról. Optimistán nevezzük tehát előrehaladásnak azt a mikrofejlődést, amit véghezvittem. Küzdök, mint malac a jégen, ahogy mondani szokás, néha iszonyatos akaraterő kell ahhoz, hogy például csütörtökön nekiinduljak egymás után a harmadik olyan napnak, amiben lesz öröm, persze, hiszen szeretek én futni, csak a végére legszívesebben lehúznám magam a budin, mert sokkal egyszerűbb lenne minden hirtelen. A lelkes szavak után lássuk, mi volt a terv és mi valósult meg belőle. A kettő nincs fedésben mindig, ahol ez bekövetkezett, remek sztorikat (...) írok majd arról, miért is nem sikerült tartani az előírt penzumot. Nem szoktam álmodni, de ha álmodnék, abban valószínűleg mostanában sokszor előjönnének rutinos, edzésterveket összeállító, eredményes futók, akiket meglepően sokáig vernek agresszív fiatalok, sok nagy, kemény és dudoros tárggyal. Amire nyilván nincs szükség, mert én választottam ezt őszi kalandtúrának, de azért néha szimpatikus történésnek tűnne.

A biztató kezdés (rest) után meglepően jól sikerült a 3x2000 (az emlékek persze egy hónap után megszépülnek), azt hiszem 20, 12 és 8 másodperccel mentem csak lassabbat a tervezettnél, ez nekem maximálisan belefér. Szerdán aztán elkezdőtött azon szerdák sora, amit mostanra megtanultam meggyűlölni. 10k-nál hosszabb lassú(!)k, ráadásul egyre növekvő adagokban. Egyáltalán nem monoton, főleg úgy, hogy sosem voltam hozzászokva az egy óránál hosszabb (9-10k) hétközbeni etapokhoz. Hát, most van rá alkalmam bőven. Csütörtök- pénteken kisebb isten cimborámmal Dorogtól Ürömig végigjártuk a Kéktúra kevésbé izgalmasnak tetsző, Pest közeli részeit, így a jelzett napokon a 4 mérföld helyett kb. 60k-t gyalogoltam. Szombaton meg semmit. Van ez így. Vasárnap egy kicsit döcögős kezdés után 1:57 közepére futottam a félmaratont, ez a felkészülés első harmadának végén nem hangzott rosszul, alig két percre van az egyéni csúcsomtól. Azt azért nem felejtettem el, hogy a katasztrófa-maraton után is csak kicsit futottam rosszabbat, nagyon nincs minek örülni.

Azt hiszem, az ötödik hét volt eddig a legkevésbé sikeres, ha fejlődés szempontjából nézzük. Mondjuk aki ezt a sokszor 200 métert (nekem) totálisan sprint tempóban kitalálta, azt szívesen odakötözném bármihez, amitől mintegy 8-10 hónapig biztosan nem tud elszabadulni. Ráadásul ugye eddig nem is volt ilyen szakaszom, az általam kihagyott második héten (a harmadikkal kezdtem a 16 (14) hetes tervet) már lett volna, akkor hamarabb jövök rá, hogy mekkora hülyeség egy kövér öregembernek ez. Tizet megcsináltam, aztán szinte exitáltam. Nem segít ugyanakkor, hogy általában a hétfő-keddjeim fél négyes keléssel, utazással, meg „viszonylag” sok melóval telnek, a második nap estére hőségben azért nem feltéltenül hozom ki magamból a legtöbbet. A másik két nap simán ment, a hétvégén viszont a fél házat kellett arrébb rakni (meg a már említett cefrét, aminek a fele a hírek szerint már folyékony formában van) a másnapi kőműves-invázió előtt, szóval nagy szomorúan elcsaltam ezt a két távot.

Új hét, új remények, amik egész jól realizálódtak, a szombat kivételével, amire egyébként nem emlékszem, hogy teljesen kihagytam-e, vagy valami gond volt a távval (a tervben mindig bejelölöm, ha mégsem futottam aznap, vagy ha nem sikerült a tervezettet előadni, az okot azonban nem), de valószínűleg egy az egyben kimaradt, ahogy elnézem, háromból három szombat maradt ki zsinórban. Sokat ez nem nyom a latban, ezek ilyen átmozgató napok. Gondolom most én… A keddi résztávozás megint elég jól ment, ez a szerda volt az éjjeli barangolásom ideje, eddig is hülyének néztek a faluban, most már szerintem hülyehülyének. A csütörtöki etap megtévesztő két döglesztő nap után. Ugye félmaraton tempón azt érti, amivel beér az ember 1:50 alá. Ebből kb. 5k azért nem annyira finom. Persze, behúzható, de az 5 perc 10-es kilométerek jól nem esnek egy ilyen született sprinternek, mint jómagam. A vasárnap is egész jól lement, végre van bőven két óra feletti szakasz. Becsapós egyébként ez a fele-felére osztott lassú-kicsit gyorsabb felosztás, baromi nehezemre esik a tempóváltás, legalábbis utána 3-4k kifejezetten nem pompás.

A múlt héten nem odázhattam tovább a visszatérést a focipályára, így megbillent az aranyegyensúly. Nevezetesen másfél óra teremfoci vajon a három középső napból melyikkel egyenértékű? Nagy önbizalommal úgy gondoltam, a leglazább csütörtökkel. Így a szerdát megcsináltam rendesen, aztán csütörtökön keddet akartam tartani, ebből az lett, hogy a harmadik ezer után hazajöttem, mert kikészültem. Szóval nemcsak a Schwartz erejét nem szabad alábecsülni, de a focit se. Szombaton így óvatosan mozogtam, picit rövidebbre fogtam, 40 perc iramjáték elégnek bizonyult, főleg mert a hét eleje óta fostam a vasárnaptól. 29k olyan tempóval, amit szerintem sosem bírtam még 30k-ig, sőt, meg sem próbáltam (a félmaraton egyéni csúcsommal majdnem megegyező „rohanás”). Egészen biztos voltam benne, hogy nem fogom végigbírni. Ennek ellenére hajnali ötkor nekiláttam és majdnem sikerült: 28k lement a tervezett tempóval, sőt 24-25-ig semmi gondom nem volt. A végére persze meghaltam és le is spóroltam az utolsó kilit, de így is nagyjából elégedett vagyok. Az eltervezett munka felénél nagyjából tarthatok ott, vagy kicsit előrébb, mint a legutóbbi két maratonom rajtjánál. Ez persze sajnos nem akkora kunszt.

Na, ez lesz a Balaton-felkészülés, meg még a májusi Prága maratonon is, persze ha minden rendben megy és a tervek szerint. Visszatértem a Sauconyhoz, a Nike szerintem vagy két hónappal tovább szolgált, mint kellett volna, ennyire cipőt még nem futottam szét... Lesz majd beszámoló is, csak kicsit le vagyok maradva, meg hagyom ülepedni, fasza hétvége volt és az nem lehet, hogy csak pozitív üzenete legyen.

Végül nem az alul jelzett rajtszámmal indultam, hanem 41 534-esként értem célba nettó 4 óra 33 perc és 10 másodperc múlva. Nem valami fényes, de sokkal biztatóbb volt, mint az utóbbi egy évben bármi. Részletek később.

Nem tudom, mi vezérli a teutonokat a rajtszámkiosztáskor, de valami furfangnak lennie kell, mert ennyi résztvevő azért nekem gyanús lenne. Majd kiderül, lehet, hogy egy, a bostonival egyenrangú viadalra neveztem (nem). Reméljük, remekül szórakozom majd, beszámolót a blog kétszázadik (!) bejegyzésében találhat majd az érdeklődő. Ha életben maradok, persze. No, de miért ne maradnék? Egyébként rájöttem, hogy mi volt a különbség az előző két maratonom és a többi között.

Egy előnye volt annak, hogy teljesen földbeálltam lassan másfél hete: igazából csak felfelé vezetett út, ami ráadásul nem is volt túl meredek, elvégre a tapering három hétének középső fele sem lehet már megterhelő. Mindennek a tetejébe sem ízületi, sem egyéb fájdalom nem gyötört, ami végül is megintcsak kedvező előjelnek tekinthető. A futómeggy az egész gondolatmenet tortájának a habján pedig az, hogy elég hülyén néztem volna ki, ha azon a héten, amikor végül is benevezek a maratonra, egyúttal le is beszélem róla magam. Na, ugye. Szóval persze, nekivágunk, vagyis a Kapitány nekiveselkedik, hogy Günther barátom német maratonokat becsmérlő trieszti megjegyzései ellenére mégiscsak alles nur gecklaut. Írhatnám a szokásos sablonszöveget, hogy elvárások nélkül, de ez most nem igaz. Négy órán belüli idő nem lesz, és talán egyéni csúcs sem, de legalább egy valenciai idő, és rendes tempó az, amit elvárok a hétköznapi szuperhőstől. Mondhatnám azt is, hogy „meg nem akarom, hogy szenvedős legyen”, de ilyen nyilván nem lesz, egyszer volt olyan, hogy nem önkívületben/sántítva/összetörve értem be, még két éve, pont Pesten. Ahhoz meg kellett előtte a Gardán egy olyan negyedik óra, amiről nem sok fogalmam van, és nem azért mert rossz a memóriám. Szervezéssel egyébként jól állok, kivételesen vonattal megyek, szerencsére sikerült tegnapig halogatnom a jegyvásárlást, így az olcsó fekvőhelyek elfogytak, tehát 10-11 óra éjjeli ücsörgős őrjárat lesz oda-vissza. Szállásom is van, bár elméletileg csak beengednek, mert a gazdája (aki családunk régi ismerőse, még anyukám részéről, valami gimnáziumi csereprogramból) valahol járkál a világban. Szóval minden sínen van, a Never Been TOurist (illetve ez így nem igaz teljesen, családostul voltunk már Drezdában, még ha annyira régen volt is, hogy emlékeim között mindössze fura barnakenyerek és egy Peggy nevű, bámulatosan kövér macska szerepel) elvégezte feladatát. Na, de elkalandoztam, nézzük meg, mit is sikerült lazsálnom a múlt héten.

Jól látszik a kedden, de főleg a szerdán és a vasárnapon, hogy már tényleg pilinckázás zajlik. A keddet meg ugye ismét kiváltotta egy foci, de a többit leróttam szépen, sőt, egy picit gyorsabban is, mint a kiírt. Kivéve a szokásos csütörtököt, aminél viszont öröm, hogy a kezdetekhez képest (sőt, ez néha a közepén sem esett jól) teljesen jól mentek a 8:20-as mérföldek. Így, hogy a múlt héten semmi dolgom gondom nem akadt, végképp nem tudom, hogy mit fogok előadni vasárnap. Megsérülni se fogok foci közben az utolsó pillanatban, mivel ezen is túl vagyok, már csak egy négy és egy hárommérföldes táv van (a szombati kettes átmozgató helyett várost nézek majd, hétmérföldes csizmában), összesen vagy 10x100 méteres, maximum maratontempóra történő gyorsítással. Csak nem húzódok meg… Egyébként köszönöm, a renoválás projekt remekül halad, a körtelekvár projekttel ellentétben, de bespájzolom az alapanyagot, aztán majd kialakul. A konyha. Is. Illetve ezúton is gratulálunk a Kávé és Cigaretta nem e sorokat író felének a múlt vasárnap, a Cardiff Half Marathonon elért 1:42:59-es („ŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰridőőőőő, űűűűűridőőő”) új egyéni csúcsához. Jaigen, egyúttal tagokat keresek a Skijumpers projekthez (dob, gitár vagy basszus, ének), de ez leghamarabb januártól esedékes. És igen, nem vagyok faszbúkon per pillanat.

Felkészülés top 5 kulturális szemle - polgárjog a biztonságra pearl jam – nothingman jawbraker – sluttering (may 4th) the rats – broken wired telephone csorda – gyomromban hordalak

Finoman szólva sem állok jól, sőt, ma felmerült bennem, hogy hagyom a csudába az egészet. Múlt vasárnap elkezdtem a kiírt 20M-et, de nyolc után megint rettenetesen szúrt a lábam, szóval fel kellett adnom a további próbálkozást. A mostani héten nem csináltam semmit, egész tegnapig, amikor is fél órát próbálkoztam, hogy mi újság. Mivel nem fájt semmi, ma ismét a fent jelzett távnak futottam neki, a lassabbik 10M nem okozott gondot, viszont a felgyorsítás után alig 5k után teljesen kikészültem, szóval nagyjából 22k-t bírtam, majd 9k-t sétáltam hazafelé kicsit sántítva, azon gondolkozva, hogy akkor ennyit a maratonról. Majd ezt még átgondolom.

Jó reggelt, kedves Olvasó. Persze, nem tudhatom, milyen napszakban sikerül grandiózus blogom legfrissebb, alig két hetet csúszott bejegyzését elolvasni, de nekem ez olyan, mint aki most ébredt a téli álomból. Szóval ‘reggelt. Tudom, hogy a szokásosnál ritkább vagyok, és kevésbé szórakoztató (ha az voltam egyáltalán valaha), de ez a felkészülés más most, mint az eddigiek. A személyes nem jó szó rá, volt már ilyen eddig is néha, akinek elég régen nincs jobb dolga, mint itt olvasgatni, tudja jól. Ez most reváns. Magamon, a szervezetemen, a hülyeségeimen, a világon, mindenen. Talán soha nem volt még annyira szükségem arra, hogy valami ennyire kikapcsoljon, mint most, és az agyatlan módon betartott edzésterv, és a másodpercekre figyelés futás közben maximálisan ilyen, főleg, hogy már nem is annyira a teljesítőképességem határán vagyok folyamatosan, hanem kicsivel túl azon - de erről majd később, a sérülések felsorolásánál. Vagyis inkább most. Szóval a szemmel látható fejlődés mellett lassan kiderült az is, hogy a szervezetem nem nagyon bírja ezt a tempót. A legdurvább négy hétből az utolsó kettő (vagyis a másodiknak most vagyok a közepén) halogatásból állt, meg sántításból, szentségelésből, meg “akkor is lefutom, ha utána tolószékben kell ülnöm életem végéig”-ből. Valószínűleg ezeknek a heteknek a kihagyott munkája miatt nem (sem) lesz esélyem a négy óra alatti időre, de őszintén szólva ez egyáltalán nem érdekel. Csak az, hogy kiadjam a maximumot, mint az eddigi 10,5 fél alatt szinte mindig. Szóval:

Meghagytam a régi jelöléseket, viszont nem emlékszem, miért pirosoztam meg a keddet. Kétféle kódom van, amelyek szerint a távot lefutottam, de valószínűleg néhány etap lassabbra sikerült az elvártnál. A szerdához azért annyit hozzáfűznék, hogy sose gondoltam, hogy valaha 16k magamhoz képest durvát fogok futni hétköznap este… A csütörtök figyelmes szemlélő számára már ismert mennyiséggel köszönt az emberre, ez amolyan standard, csakúgy, mint a péntek és a szombat. A vasárnapi őrület meglepően jól ment, ami igazából nem is meglepő az előző heti öngyilkos rohanás után, és most már végigbírtam a 29-et.

A kilencedik hét volt eddig a legkedvesebb számomra. Soha, de tényleg SOHA, vagy legalábbis két hónappal ezelőtt biztos nem gondoltam volna, hogy a 16x200-at ebben a tempóban meg tudom csinálni. Nagyvonalú vagyok magammal, persze, mert általában 52-53 másodpercekre hoztam a résztávokat, de ez a 100+ kg kategóriában azt hiszem, még így is dicséretes… Pláne, hogy másnap a leghosszabb szerdai táv jött. 11 mérföld egy egyszerű szerdai napon. Brrrr. Mivel ez kocogós, persze meglett, sőt, asszem 3 perccel jobbat mentem, a 10 perc/mérföld továbbra is tetvészkedés, de legalábbis pont az a tempó, ami nekem nem jó. Akkor inkább már kicsit gyorsabban. Csütörtök-péntek a szokásos, a hétvége viszont sötétpirossal jelölendő, mert a közelében sem voltam a futásnak, ugyanis újra Kéktúráztunk, Putnoktól Bódvaszilasig, ami ugye 60k feletti, és nem alföldi terep. Szóval megbocsátottam magamnak a tervtől való eltérést. És a pálinka fasza lett.

Már csak azért is megbocsátottam, mert hétfőn komoly izületi/csípőtáji fájdalmakkal ébredtem, amit a keddi, szokásonál keményebb, kétórás foci olyan szintre emelt, hogy másnap fekdüdni nem tudtam csillagok nélkül, a lépcsőzés pedig olyan dolognak tűnt, ami csak másvalakivel történhet meg. Ezek után kimaradt a szerda, meg a csütörtök és ugye a péntek is. Szombaton terveztem, hogy kicsit behozok az elmaradásból, de 600 méter után hazajöttem, mert megint csillagokat láttam. Hosszú idő óta először a krakkói technikai pólót hordtam, szerintem ez egy rossz ómen, érzi a dög, hogy veszélyben az ott futott egyéni csúcsom… Vasárnap aztán úgy döntöttem, hogy 1-2 kili után majd bemelegszik és hátha nem fog fájni, vagy ha igen, leszarom. Cserébe megpróbálok olyan tempóval menni, mint még soha. Egész jól sikerült, nem is fájt nagyon (...), és elvileg egyéni csúcsot futottam félmaratonon (1:54:58), ami persze nem hivatalos, de az adott körülmények közt legalább biztató. Bár az 1:50-től fényévekre van...

…de akkor is biztató, főleg azért, mert másnap nem szartam össze magam a fájdalomtól reggel, csak kicsit. Így kedden megpróbálkoztam valamivel, aminek az első héten a harmadát sem tudtam megcsinálni, és egész jól sikerült, bár néha azért az a nyolc perc inkább 8:10 meg 8:15 lett, de az ötödiket hoztam pontosan, ennek örülök, maradt erő. Másnap kocogásra indultam, ismét a krakkói pólóban, és 2k után egy kisebb pattanás, majd szúró fájdalom jelezte a nem múló átkot a térdem fölött hátul a combomban. Egy pozitív dolog volt ebben, hogy nem vasárnap volt és nem 15k-ra voltam otthontól, így is unalmas volt visszagyalogolni. Itt tartok most, mára picit jobb lett, de futni eszemben sem volt. Majd holnap hajnalban...

Most mentegetőzhetnék, hogy jajj, milyen régen írtam, de igazság szerint vagy időm nem volt, vagy kedvem (leginkább előbbi, mivel belekezdtem egy házfelújításba, ami az egyébként sem unalmas életem hézagait remekül kitölti, tiszta szerencse, hogy per pillanat minden zenekarom földbe van állva. Persze, ennek sem örülök, de amikor a szerda esti 15k este tíztől fél 12-ig fér csak be, akkor azért elgondolkodik az ember). Szóval nem egészen lennének őszinték ezek a szavak, örüljünk tehát annak, hogy végre írok pár sort és számot adok előrehaladásomról. Optimistán nevezzük tehát előrehaladásnak azt a mikrofejlődést, amit véghezvittem. Küzdök, mint malac a jégen, ahogy mondani szokás, néha iszonyatos akaraterő kell ahhoz, hogy például csütörtökön nekiinduljak egymás után a harmadik olyan napnak, amiben lesz öröm, persze, hiszen szeretek én futni, csak a végére legszívesebben lehúznám magam a budin, mert sokkal egyszerűbb lenne minden hirtelen. A lelkes szavak után lássuk, mi volt a terv és mi valósult meg belőle. A kettő nincs fedésben mindig, ahol ez bekövetkezett, remek sztorikat (...) írok majd arról, miért is nem sikerült tartani az előírt penzumot. Nem szoktam álmodni, de ha álmodnék, abban valószínűleg mostanában sokszor előjönnének rutinos, edzésterveket összeállító, eredményes futók, akiket meglepően sokáig vernek agresszív fiatalok, sok nagy, kemény és dudoros tárggyal. Amire nyilván nincs szükség, mert én választottam ezt őszi kalandtúrának, de azért néha szimpatikus történésnek tűnne.

A biztató kezdés (rest) után meglepően jól sikerült a 3x2000 (az emlékek persze egy hónap után megszépülnek), azt hiszem 20, 12 és 8 másodperccel mentem csak lassabbat a tervezettnél, ez nekem maximálisan belefér. Szerdán aztán elkezdőtött azon szerdák sora, amit mostanra megtanultam meggyűlölni. 10k-nál hosszabb lassú(!)k, ráadásul egyre növekvő adagokban. Egyáltalán nem monoton, főleg úgy, hogy sosem voltam hozzászokva az egy óránál hosszabb (9-10k) hétközbeni etapokhoz. Hát, most van rá alkalmam bőven. Csütörtök- pénteken kisebb isten cimborámmal Dorogtól Ürömig végigjártuk a Kéktúra kevésbé izgalmasnak tetsző, Pest közeli részeit, így a jelzett napokon a 4 mérföld helyett kb. 60k-t gyalogoltam. Szombaton meg semmit. Van ez így. Vasárnap egy kicsit döcögős kezdés után 1:57 közepére futottam a félmaratont, ez a felkészülés első harmadának végén nem hangzott rosszul, alig két percre van az egyéni csúcsomtól. Azt azért nem felejtettem el, hogy a katasztrófa-maraton után is csak kicsit futottam rosszabbat, nagyon nincs minek örülni.

Azt hiszem, az ötödik hét volt eddig a legkevésbé sikeres, ha fejlődés szempontjából nézzük. Mondjuk aki ezt a sokszor 200 métert (nekem) totálisan sprint tempóban kitalálta, azt szívesen odakötözném bármihez, amitől mintegy 8-10 hónapig biztosan nem tud elszabadulni. Ráadásul ugye eddig nem is volt ilyen szakaszom, az általam kihagyott második héten (a harmadikkal kezdtem a 16 (14) hetes tervet) már lett volna, akkor hamarabb jövök rá, hogy mekkora hülyeség egy kövér öregembernek ez. Tizet megcsináltam, aztán szinte exitáltam. Nem segít ugyanakkor, hogy általában a hétfő-keddjeim fél négyes keléssel, utazással, meg „viszonylag” sok melóval telnek, a második nap estére hőségben azért nem feltéltenül hozom ki magamból a legtöbbet. A másik két nap simán ment, a hétvégén viszont a fél házat kellett arrébb rakni (meg a már említett cefrét, aminek a fele a hírek szerint már folyékony formában van) a másnapi kőműves-invázió előtt, szóval nagy szomorúan elcsaltam ezt a két távot.

Új hét, új remények, amik egész jól realizálódtak, a szombat kivételével, amire egyébként nem emlékszem, hogy teljesen kihagytam-e, vagy valami gond volt a távval (a tervben mindig bejelölöm, ha mégsem futottam aznap, vagy ha nem sikerült a tervezettet előadni, az okot azonban nem), de valószínűleg egy az egyben kimaradt, ahogy elnézem, háromból három szombat maradt ki zsinórban. Sokat ez nem nyom a latban, ezek ilyen átmozgató napok. Gondolom most én… A keddi résztávozás megint elég jól ment, ez a szerda volt az éjjeli barangolásom ideje, eddig is hülyének néztek a faluban, most már szerintem hülyehülyének. A csütörtöki etap megtévesztő két döglesztő nap után. Ugye félmaraton tempón azt érti, amivel beér az ember 1:50 alá. Ebből kb. 5k azért nem annyira finom. Persze, behúzható, de az 5 perc 10-es kilométerek jól nem esnek egy ilyen született sprinternek, mint jómagam. A vasárnap is egész jól lement, végre van bőven két óra feletti szakasz. Becsapós egyébként ez a fele-felére osztott lassú-kicsit gyorsabb felosztás, baromi nehezemre esik a tempóváltás, legalábbis utána 3-4k kifejezetten nem pompás.

A múlt héten nem odázhattam tovább a visszatérést a focipályára, így megbillent az aranyegyensúly. Nevezetesen másfél óra teremfoci vajon a három középső napból melyikkel egyenértékű? Nagy önbizalommal úgy gondoltam, a leglazább csütörtökkel. Így a szerdát megcsináltam rendesen, aztán csütörtökön keddet akartam tartani, ebből az lett, hogy a harmadik ezer után hazajöttem, mert kikészültem. Szóval nemcsak a Schwartz erejét nem szabad alábecsülni, de a focit se. Szombaton így óvatosan mozogtam, picit rövidebbre fogtam, 40 perc iramjáték elégnek bizonyult, főleg mert a hét eleje óta fostam a vasárnaptól. 29k olyan tempóval, amit szerintem sosem bírtam még 30k-ig, sőt, meg sem próbáltam (a félmaraton egyéni csúcsommal majdnem megegyező „rohanás”). Egészen biztos voltam benne, hogy nem fogom végigbírni. Ennek ellenére hajnali ötkor nekiláttam és majdnem sikerült: 28k lement a tervezett tempóval, sőt 24-25-ig semmi gondom nem volt. A végére persze meghaltam és le is spóroltam az utolsó kilit, de így is nagyjából elégedett vagyok. Az eltervezett munka felénél nagyjából tarthatok ott, vagy kicsit előrébb, mint a legutóbbi két maratonom rajtjánál. Ez persze sajnos nem akkora kunszt.

Na, ez lesz a Balaton-felkészülés, meg még a májusi Prága maratonon is, persze ha minden rendben megy és a tervek szerint. Visszatértem a Sauconyhoz, a Nike szerintem vagy két hónappal tovább szolgált, mint kellett volna, ennyire cipőt még nem futottam szét... Lesz majd beszámoló is, csak kicsit le vagyok maradva, meg hagyom ülepedni, fasza hétvége volt és az nem lehet, hogy csak pozitív üzenete legyen.

Végül nem az alul jelzett rajtszámmal indultam, hanem 41 534-esként értem célba nettó 4 óra 33 perc és 10 másodperc múlva. Nem valami fényes, de sokkal biztatóbb volt, mint az utóbbi egy évben bármi. Részletek később.

Nem tudom, mi vezérli a teutonokat a rajtszámkiosztáskor, de valami furfangnak lennie kell, mert ennyi résztvevő azért nekem gyanús lenne. Majd kiderül, lehet, hogy egy, a bostonival egyenrangú viadalra neveztem (nem). Reméljük, remekül szórakozom majd, beszámolót a blog kétszázadik (!) bejegyzésében találhat majd az érdeklődő. Ha életben maradok, persze. No, de miért ne maradnék? Egyébként rájöttem, hogy mi volt a különbség az előző két maratonom és a többi között.

Egy előnye volt annak, hogy teljesen földbeálltam lassan másfél hete: igazából csak felfelé vezetett út, ami ráadásul nem is volt túl meredek, elvégre a tapering három hétének középső fele sem lehet már megterhelő. Mindennek a tetejébe sem ízületi, sem egyéb fájdalom nem gyötört, ami végül is megintcsak kedvező előjelnek tekinthető. A futómeggy az egész gondolatmenet tortájának a habján pedig az, hogy elég hülyén néztem volna ki, ha azon a héten, amikor végül is benevezek a maratonra, egyúttal le is beszélem róla magam. Na, ugye. Szóval persze, nekivágunk, vagyis a Kapitány nekiveselkedik, hogy Günther barátom német maratonokat becsmérlő trieszti megjegyzései ellenére mégiscsak alles nur gecklaut. Írhatnám a szokásos sablonszöveget, hogy elvárások nélkül, de ez most nem igaz. Négy órán belüli idő nem lesz, és talán egyéni csúcs sem, de legalább egy valenciai idő, és rendes tempó az, amit elvárok a hétköznapi szuperhőstől. Mondhatnám azt is, hogy „meg nem akarom, hogy szenvedős legyen”, de ilyen nyilván nem lesz, egyszer volt olyan, hogy nem önkívületben/sántítva/összetörve értem be, még két éve, pont Pesten. Ahhoz meg kellett előtte a Gardán egy olyan negyedik óra, amiről nem sok fogalmam van, és nem azért mert rossz a memóriám. Szervezéssel egyébként jól állok, kivételesen vonattal megyek, szerencsére sikerült tegnapig halogatnom a jegyvásárlást, így az olcsó fekvőhelyek elfogytak, tehát 10-11 óra éjjeli ücsörgős őrjárat lesz oda-vissza. Szállásom is van, bár elméletileg csak beengednek, mert a gazdája (aki családunk régi ismerőse, még anyukám részéről, valami gimnáziumi csereprogramból) valahol járkál a világban. Szóval minden sínen van, a Never Been TOurist (illetve ez így nem igaz teljesen, családostul voltunk már Drezdában, még ha annyira régen volt is, hogy emlékeim között mindössze fura barnakenyerek és egy Peggy nevű, bámulatosan kövér macska szerepel) elvégezte feladatát. Na, de elkalandoztam, nézzük meg, mit is sikerült lazsálnom a múlt héten.

Jól látszik a kedden, de főleg a szerdán és a vasárnapon, hogy már tényleg pilinckázás zajlik. A keddet meg ugye ismét kiváltotta egy foci, de a többit leróttam szépen, sőt, egy picit gyorsabban is, mint a kiírt. Kivéve a szokásos csütörtököt, aminél viszont öröm, hogy a kezdetekhez képest (sőt, ez néha a közepén sem esett jól) teljesen jól mentek a 8:20-as mérföldek. Így, hogy a múlt héten semmi dolgom gondom nem akadt, végképp nem tudom, hogy mit fogok előadni vasárnap. Megsérülni se fogok foci közben az utolsó pillanatban, mivel ezen is túl vagyok, már csak egy négy és egy hárommérföldes táv van (a szombati kettes átmozgató helyett várost nézek majd, hétmérföldes csizmában), összesen vagy 10x100 méteres, maximum maratontempóra történő gyorsítással. Csak nem húzódok meg… Egyébként köszönöm, a renoválás projekt remekül halad, a körtelekvár projekttel ellentétben, de bespájzolom az alapanyagot, aztán majd kialakul. A konyha. Is. Illetve ezúton is gratulálunk a Kávé és Cigaretta nem e sorokat író felének a múlt vasárnap, a Cardiff Half Marathonon elért 1:42:59-es („ŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰridőőőőő, űűűűűridőőő”) új egyéni csúcsához. Jaigen, egyúttal tagokat keresek a Skijumpers projekthez (dob, gitár vagy basszus, ének), de ez leghamarabb januártól esedékes. És igen, nem vagyok faszbúkon per pillanat.

Felkészülés top 5 kulturális szemle - polgárjog a biztonságra pearl jam – nothingman jawbraker – sluttering (may 4th) the rats – broken wired telephone csorda – gyomromban hordalak

Finoman szólva sem állok jól, sőt, ma felmerült bennem, hogy hagyom a csudába az egészet. Múlt vasárnap elkezdtem a kiírt 20M-et, de nyolc után megint rettenetesen szúrt a lábam, szóval fel kellett adnom a további próbálkozást. A mostani héten nem csináltam semmit, egész tegnapig, amikor is fél órát próbálkoztam, hogy mi újság. Mivel nem fájt semmi, ma ismét a fent jelzett távnak futottam neki, a lassabbik 10M nem okozott gondot, viszont a felgyorsítás után alig 5k után teljesen kikészültem, szóval nagyjából 22k-t bírtam, majd 9k-t sétáltam hazafelé kicsit sántítva, azon gondolkozva, hogy akkor ennyit a maratonról. Majd ezt még átgondolom.

Jó reggelt, kedves Olvasó. Persze, nem tudhatom, milyen napszakban sikerül grandiózus blogom legfrissebb, alig két hetet csúszott bejegyzését elolvasni, de nekem ez olyan, mint aki most ébredt a téli álomból. Szóval ‘reggelt. Tudom, hogy a szokásosnál ritkább vagyok, és kevésbé szórakoztató (ha az voltam egyáltalán valaha), de ez a felkészülés más most, mint az eddigiek. A személyes nem jó szó rá, volt már ilyen eddig is néha, akinek elég régen nincs jobb dolga, mint itt olvasgatni, tudja jól. Ez most reváns. Magamon, a szervezetemen, a hülyeségeimen, a világon, mindenen. Talán soha nem volt még annyira szükségem arra, hogy valami ennyire kikapcsoljon, mint most, és az agyatlan módon betartott edzésterv, és a másodpercekre figyelés futás közben maximálisan ilyen, főleg, hogy már nem is annyira a teljesítőképességem határán vagyok folyamatosan, hanem kicsivel túl azon - de erről majd később, a sérülések felsorolásánál. Vagyis inkább most. Szóval a szemmel látható fejlődés mellett lassan kiderült az is, hogy a szervezetem nem nagyon bírja ezt a tempót. A legdurvább négy hétből az utolsó kettő (vagyis a másodiknak most vagyok a közepén) halogatásból állt, meg sántításból, szentségelésből, meg “akkor is lefutom, ha utána tolószékben kell ülnöm életem végéig”-ből. Valószínűleg ezeknek a heteknek a kihagyott munkája miatt nem (sem) lesz esélyem a négy óra alatti időre, de őszintén szólva ez egyáltalán nem érdekel. Csak az, hogy kiadjam a maximumot, mint az eddigi 10,5 fél alatt szinte mindig. Szóval:

Meghagytam a régi jelöléseket, viszont nem emlékszem, miért pirosoztam meg a keddet. Kétféle kódom van, amelyek szerint a távot lefutottam, de valószínűleg néhány etap lassabbra sikerült az elvártnál. A szerdához azért annyit hozzáfűznék, hogy sose gondoltam, hogy valaha 16k magamhoz képest durvát fogok futni hétköznap este… A csütörtök figyelmes szemlélő számára már ismert mennyiséggel köszönt az emberre, ez amolyan standard, csakúgy, mint a péntek és a szombat. A vasárnapi őrület meglepően jól ment, ami igazából nem is meglepő az előző heti öngyilkos rohanás után, és most már végigbírtam a 29-et.

A kilencedik hét volt eddig a legkedvesebb számomra. Soha, de tényleg SOHA, vagy legalábbis két hónappal ezelőtt biztos nem gondoltam volna, hogy a 16x200-at ebben a tempóban meg tudom csinálni. Nagyvonalú vagyok magammal, persze, mert általában 52-53 másodpercekre hoztam a résztávokat, de ez a 100+ kg kategóriában azt hiszem, még így is dicséretes… Pláne, hogy másnap a leghosszabb szerdai táv jött. 11 mérföld egy egyszerű szerdai napon. Brrrr. Mivel ez kocogós, persze meglett, sőt, asszem 3 perccel jobbat mentem, a 10 perc/mérföld továbbra is tetvészkedés, de legalábbis pont az a tempó, ami nekem nem jó. Akkor inkább már kicsit gyorsabban. Csütörtök-péntek a szokásos, a hétvége viszont sötétpirossal jelölendő, mert a közelében sem voltam a futásnak, ugyanis újra Kéktúráztunk, Putnoktól Bódvaszilasig, ami ugye 60k feletti, és nem alföldi terep. Szóval megbocsátottam magamnak a tervtől való eltérést. És a pálinka fasza lett.

Már csak azért is megbocsátottam, mert hétfőn komoly izületi/csípőtáji fájdalmakkal ébredtem, amit a keddi, szokásonál keményebb, kétórás foci olyan szintre emelt, hogy másnap fekdüdni nem tudtam csillagok nélkül, a lépcsőzés pedig olyan dolognak tűnt, ami csak másvalakivel történhet meg. Ezek után kimaradt a szerda, meg a csütörtök és ugye a péntek is. Szombaton terveztem, hogy kicsit behozok az elmaradásból, de 600 méter után hazajöttem, mert megint csillagokat láttam. Hosszú idő óta először a krakkói technikai pólót hordtam, szerintem ez egy rossz ómen, érzi a dög, hogy veszélyben az ott futott egyéni csúcsom… Vasárnap aztán úgy döntöttem, hogy 1-2 kili után majd bemelegszik és hátha nem fog fájni, vagy ha igen, leszarom. Cserébe megpróbálok olyan tempóval menni, mint még soha. Egész jól sikerült, nem is fájt nagyon (...), és elvileg egyéni csúcsot futottam félmaratonon (1:54:58), ami persze nem hivatalos, de az adott körülmények közt legalább biztató. Bár az 1:50-től fényévekre van...

…de akkor is biztató, főleg azért, mert másnap nem szartam össze magam a fájdalomtól reggel, csak kicsit. Így kedden megpróbálkoztam valamivel, aminek az első héten a harmadát sem tudtam megcsinálni, és egész jól sikerült, bár néha azért az a nyolc perc inkább 8:10 meg 8:15 lett, de az ötödiket hoztam pontosan, ennek örülök, maradt erő. Másnap kocogásra indultam, ismét a krakkói pólóban, és 2k után egy kisebb pattanás, majd szúró fájdalom jelezte a nem múló átkot a térdem fölött hátul a combomban. Egy pozitív dolog volt ebben, hogy nem vasárnap volt és nem 15k-ra voltam otthontól, így is unalmas volt visszagyalogolni. Itt tartok most, mára picit jobb lett, de futni eszemben sem volt. Majd holnap hajnalban...

Most mentegetőzhetnék, hogy jajj, milyen régen írtam, de igazság szerint vagy időm nem volt, vagy kedvem (leginkább előbbi, mivel belekezdtem egy házfelújításba, ami az egyébként sem unalmas életem hézagait remekül kitölti, tiszta szerencse, hogy per pillanat minden zenekarom földbe van állva. Persze, ennek sem örülök, de amikor a szerda esti 15k este tíztől fél 12-ig fér csak be, akkor azért elgondolkodik az ember). Szóval nem egészen lennének őszinték ezek a szavak, örüljünk tehát annak, hogy végre írok pár sort és számot adok előrehaladásomról. Optimistán nevezzük tehát előrehaladásnak azt a mikrofejlődést, amit véghezvittem. Küzdök, mint malac a jégen, ahogy mondani szokás, néha iszonyatos akaraterő kell ahhoz, hogy például csütörtökön nekiinduljak egymás után a harmadik olyan napnak, amiben lesz öröm, persze, hiszen szeretek én futni, csak a végére legszívesebben lehúznám magam a budin, mert sokkal egyszerűbb lenne minden hirtelen. A lelkes szavak után lássuk, mi volt a terv és mi valósult meg belőle. A kettő nincs fedésben mindig, ahol ez bekövetkezett, remek sztorikat (...) írok majd arról, miért is nem sikerült tartani az előírt penzumot. Nem szoktam álmodni, de ha álmodnék, abban valószínűleg mostanában sokszor előjönnének rutinos, edzésterveket összeállító, eredményes futók, akiket meglepően sokáig vernek agresszív fiatalok, sok nagy, kemény és dudoros tárggyal. Amire nyilván nincs szükség, mert én választottam ezt őszi kalandtúrának, de azért néha szimpatikus történésnek tűnne.

A biztató kezdés (rest) után meglepően jól sikerült a 3x2000 (az emlékek persze egy hónap után megszépülnek), azt hiszem 20, 12 és 8 másodperccel mentem csak lassabbat a tervezettnél, ez nekem maximálisan belefér. Szerdán aztán elkezdőtött azon szerdák sora, amit mostanra megtanultam meggyűlölni. 10k-nál hosszabb lassú(!)k, ráadásul egyre növekvő adagokban. Egyáltalán nem monoton, főleg úgy, hogy sosem voltam hozzászokva az egy óránál hosszabb (9-10k) hétközbeni etapokhoz. Hát, most van rá alkalmam bőven. Csütörtök- pénteken kisebb isten cimborámmal Dorogtól Ürömig végigjártuk a Kéktúra kevésbé izgalmasnak tetsző, Pest közeli részeit, így a jelzett napokon a 4 mérföld helyett kb. 60k-t gyalogoltam. Szombaton meg semmit. Van ez így. Vasárnap egy kicsit döcögős kezdés után 1:57 közepére futottam a félmaratont, ez a felkészülés első harmadának végén nem hangzott rosszul, alig két percre van az egyéni csúcsomtól. Azt azért nem felejtettem el, hogy a katasztrófa-maraton után is csak kicsit futottam rosszabbat, nagyon nincs minek örülni.

Azt hiszem, az ötödik hét volt eddig a legkevésbé sikeres, ha fejlődés szempontjából nézzük. Mondjuk aki ezt a sokszor 200 métert (nekem) totálisan sprint tempóban kitalálta, azt szívesen odakötözném bármihez, amitől mintegy 8-10 hónapig biztosan nem tud elszabadulni. Ráadásul ugye eddig nem is volt ilyen szakaszom, az általam kihagyott második héten (a harmadikkal kezdtem a 16 (14) hetes tervet) már lett volna, akkor hamarabb jövök rá, hogy mekkora hülyeség egy kövér öregembernek ez. Tizet megcsináltam, aztán szinte exitáltam. Nem segít ugyanakkor, hogy általában a hétfő-keddjeim fél négyes keléssel, utazással, meg „viszonylag” sok melóval telnek, a második nap estére hőségben azért nem feltéltenül hozom ki magamból a legtöbbet. A másik két nap simán ment, a hétvégén viszont a fél házat kellett arrébb rakni (meg a már említett cefrét, aminek a fele a hírek szerint már folyékony formában van) a másnapi kőműves-invázió előtt, szóval nagy szomorúan elcsaltam ezt a két távot.

Új hét, új remények, amik egész jól realizálódtak, a szombat kivételével, amire egyébként nem emlékszem, hogy teljesen kihagytam-e, vagy valami gond volt a távval (a tervben mindig bejelölöm, ha mégsem futottam aznap, vagy ha nem sikerült a tervezettet előadni, az okot azonban nem), de valószínűleg egy az egyben kimaradt, ahogy elnézem, háromból három szombat maradt ki zsinórban. Sokat ez nem nyom a latban, ezek ilyen átmozgató napok. Gondolom most én… A keddi résztávozás megint elég jól ment, ez a szerda volt az éjjeli barangolásom ideje, eddig is hülyének néztek a faluban, most már szerintem hülyehülyének. A csütörtöki etap megtévesztő két döglesztő nap után. Ugye félmaraton tempón azt érti, amivel beér az ember 1:50 alá. Ebből kb. 5k azért nem annyira finom. Persze, behúzható, de az 5 perc 10-es kilométerek jól nem esnek egy ilyen született sprinternek, mint jómagam. A vasárnap is egész jól lement, végre van bőven két óra feletti szakasz. Becsapós egyébként ez a fele-felére osztott lassú-kicsit gyorsabb felosztás, baromi nehezemre esik a tempóváltás, legalábbis utána 3-4k kifejezetten nem pompás.

A múlt héten nem odázhattam tovább a visszatérést a focipályára, így megbillent az aranyegyensúly. Nevezetesen másfél óra teremfoci vajon a három középső napból melyikkel egyenértékű? Nagy önbizalommal úgy gondoltam, a leglazább csütörtökkel. Így a szerdát megcsináltam rendesen, aztán csütörtökön keddet akartam tartani, ebből az lett, hogy a harmadik ezer után hazajöttem, mert kikészültem. Szóval nemcsak a Schwartz erejét nem szabad alábecsülni, de a focit se. Szombaton így óvatosan mozogtam, picit rövidebbre fogtam, 40 perc iramjáték elégnek bizonyult, főleg mert a hét eleje óta fostam a vasárnaptól. 29k olyan tempóval, amit szerintem sosem bírtam még 30k-ig, sőt, meg sem próbáltam (a félmaraton egyéni csúcsommal majdnem megegyező „rohanás”). Egészen biztos voltam benne, hogy nem fogom végigbírni. Ennek ellenére hajnali ötkor nekiláttam és majdnem sikerült: 28k lement a tervezett tempóval, sőt 24-25-ig semmi gondom nem volt. A végére persze meghaltam és le is spóroltam az utolsó kilit, de így is nagyjából elégedett vagyok. Az eltervezett munka felénél nagyjából tarthatok ott, vagy kicsit előrébb, mint a legutóbbi két maratonom rajtjánál. Ez persze sajnos nem akkora kunszt.

"Thank you for participating in the 2011 Islandsbanki Reykjavik Marathon and congratulation on your achievement. You can view your results here at marathon.is if you participated in the timed races. Click on the category you want to view. Then you will get a pop-up window with the results. You can press „Ctrl“ and „F“ on your keyboard and type in the name of the person you are looking for in order to minimize the scrolling :)
To view your results in a fun and cool new way you can visit RunPix.com. Click here to view results of runners in the Islandsbanki Reykjavik Marathon on RunPix.com.
In case you don‘t find you name in the results please send us your name and distance and the time you think you were on to marathon@marathon.is before August 30th.
Photos will be available on our website from tomorrow morning.  ASI Photo was taking photos of runners on the finish line and you will receive an e-mail later this week concerning that.

Best wishes,

The staff of Reykjavik Marathon
www.marathon.is "

A lényeg, hogy ha az ember benevez egy versenyre, akkor nincs az az isten, hogy azt át tudja tenni jövőre, lemondja, vagy egyáltalán válaszoljanak az ilyen jellegű e-mailjeire. Minősített esetben az ember részt is vesz a versenyen (ld. fentebb), akkor is, ha épp abban az időpontban kétezer kilométerrel arrébb 120 liter szilvát szedett össze az ember cefrének, majd elfuvarozta azt főzővel rendelkező cimborájának.

A késlekedésért elnézést, rövid kéthetes összefoglaló holnap.

"Thank you for participating in the 2011 Islandsbanki Reykjavik Marathon and congratulation on your achievement. You can view your results here at marathon.is if you participated in the timed races. Click on the category you want to view. Then you will get a pop-up window with the results. You can press „Ctrl“ and „F“ on your keyboard and type in the name of the person you are looking for in order to minimize the scrolling :)
To view your results in a fun and cool new way you can visit RunPix.com. Click here to view results of runners in the Islandsbanki Reykjavik Marathon on RunPix.com.
In case you don‘t find you name in the results please send us your name and distance and the time you think you were on to marathon@marathon.is before August 30th.
Photos will be available on our website from tomorrow morning.  ASI Photo was taking photos of runners on the finish line and you will receive an e-mail later this week concerning that.

Best wishes,

The staff of Reykjavik Marathon
www.marathon.is "

A lényeg, hogy ha az ember benevez egy versenyre, akkor nincs az az isten, hogy azt át tudja tenni jövőre, lemondja, vagy egyáltalán válaszoljanak az ilyen jellegű e-mailjeire. Minősített esetben az ember részt is vesz a versenyen (ld. fentebb), akkor is, ha épp abban az időpontban kétezer kilométerrel arrébb 120 liter szilvát szedett össze az ember cefrének, majd elfuvarozta azt főzővel rendelkező cimborájának.

A késlekedésért elnézést, rövid kéthetes összefoglaló holnap.

"Thank you for participating in the 2011 Islandsbanki Reykjavik Marathon and congratulation on your achievement. You can view your results here at marathon.is if you participated in the timed races. Click on the category you want to view. Then you will get a pop-up window with the results. You can press „Ctrl“ and „F“ on your keyboard and type in the name of the person you are looking for in order to minimize the scrolling :)
To view your results in a fun and cool new way you can visit RunPix.com. Click here to view results of runners in the Islandsbanki Reykjavik Marathon on RunPix.com.
In case you don‘t find you name in the results please send us your name and distance and the time you think you were on to marathon@marathon.is before August 30th.
Photos will be available on our website from tomorrow morning.  ASI Photo was taking photos of runners on the finish line and you will receive an e-mail later this week concerning that.

Best wishes,

The staff of Reykjavik Marathon
www.marathon.is "

A lényeg, hogy ha az ember benevez egy versenyre, akkor nincs az az isten, hogy azt át tudja tenni jövőre, lemondja, vagy egyáltalán válaszoljanak az ilyen jellegű e-mailjeire. Minősített esetben az ember részt is vesz a versenyen (ld. fentebb), akkor is, ha épp abban az időpontban kétezer kilométerrel arrébb 120 liter szilvát szedett össze az ember cefrének, majd elfuvarozta azt főzővel rendelkező cimborájának.

A késlekedésért elnézést, rövid kéthetes összefoglaló holnap.

"Thank you for participating in the 2011 Islandsbanki Reykjavik Marathon and congratulation on your achievement. You can view your results here at marathon.is if you participated in the timed races. Click on the category you want to view. Then you will get a pop-up window with the results. You can press „Ctrl“ and „F“ on your keyboard and type in the name of the person you are looking for in order to minimize the scrolling :)
To view your results in a fun and cool new way you can visit RunPix.com. Click here to view results of runners in the Islandsbanki Reykjavik Marathon on RunPix.com.
In case you don‘t find you name in the results please send us your name and distance and the time you think you were on to marathon@marathon.is before August 30th.
Photos will be available on our website from tomorrow morning.  ASI Photo was taking photos of runners on the finish line and you will receive an e-mail later this week concerning that.

Best wishes,

The staff of Reykjavik Marathon
www.marathon.is "

A lényeg, hogy ha az ember benevez egy versenyre, akkor nincs az az isten, hogy azt át tudja tenni jövőre, lemondja, vagy egyáltalán válaszoljanak az ilyen jellegű e-mailjeire. Minősített esetben az ember részt is vesz a versenyen (ld. fentebb), akkor is, ha épp abban az időpontban kétezer kilométerrel arrébb 120 liter szilvát szedett össze az ember cefrének, majd elfuvarozta azt főzővel rendelkező cimborájának.

A késlekedésért elnézést, rövid kéthetes összefoglaló holnap.

Sikeresen felültem a nagy futó hullámvasútra megint, mániás szakaszom harmadik hete egész sokáig rettenetesen biztatóan nézett ki, aztán a vége úgy nagyjából elvette az egész heti haladás érzetét. Mondjuk nincs ezzel semmi baj, szombaton legalább megvolt annak a tévképzete, hogy kezdek formába lendülni. No, de lássuk sorjában.

Utaltam rá, hogy kemény hét lesz, ami valójában relatív, mert ennél már csak durvábbak jönnek, ahogy nézegetem a hátralévő 11xhét napot. Igazából ezzel persze nincs semmi baj, plusz a héten még a focit sem kellett beszorítani (sajnos nincs elég csapattárs így a nyár közepén), így azon töprengenem, másfél óra teremfoci melyik napot válthatná ki amúgy.

A heti terv tehát a következő volt:

Mon Rest
Tue 1M jog, then 10 x 400m at mile/5K speed (or 1:45) with 200m (or 1 min) jog recoveries, then 1M jog
Wed 7M easy (approx 70 mins)
Thu 1M jog, then 3M at half-marathon pace (approx 25 mins), then 1M jog
Fri Rest
Sat Parkrun or 35 mins fartlek (approx 4M)
Sun 15M easy (approx 2:30)

A hétfőkkel általában egyáltalán nincs bajom, ez valószínűleg nem okoz akkora meglepetést. A keddek már kapaszkodósabbak, finoman szólva. Ráadásul azért nem árt átgondolni, hogy mit is ír az itiner, mert nem mindegy, hogy a nekem gyakorlatilag full sprint után 1 percet, vagy kétszázat pihenek. Ezek az 1:45 alatt négyszázak (ugye ez egy körnek felel meg az atlétikai pályán) nekem halálosak, főleg a hatodik után, folyamatosan lassultam, bár mindig sikerült két percen belül maradni, de a 7-8-9. bőven 1.50 felett volt, és az első ötnél egy percet pihentem, a második ötnél meg kétszáz métert, mert az mégiscsak több idő lihegni. Rettenetesen kidöglöm ezeken a keddeken, de az elsőhöz képest azért nagyjából sikerült felvennem a tempót. Persze, majd a holnapi 3x2000 után legyen nagy a szám.

Hagytam egyébként, hogy a számok teljesen átvegyék a hatalmat, ha már edzésterv, akkor legyen kínos precizitás, plusz az óra is dolgozzon. Legtöbbször még át is állítom metrikusról angolszászra, jó ki játék számolgatni néha. Szerdán van is rá idő, ezekkel a tízperces mérföldekkel nem tudok mit kezdeni, pont nem jó tempó nekem, nagyon picit gyorsabban szoktam menni, mert megőrjítene...

A csütörtöki etap becsapós, mert nem tűnik soknak, de azért a szűk ötezer az 1:50 alá kalibrált félmaraton tempóval még most az épphogy sikerül kategória. De hát ez volt a cél, ne reklamáljak. Mondjuk péntekre elkezdett sajogni itt-ott térd, talp, meg boka. Érdekes, hogy a Nike talpa még mindig elég jól tompít, ellenben a felsőrészt szét fogom futni, effektíve ez az első cipőm, aminek nem a talpa használódik el hamarabb. Szóval lassan be kell ruházni, szó szerint. Már ha a cipő ruha, ugyebár.

Szombaton a dögmelegben aztán egész nap kertészkedtem, és este azért rátettem a fartleket, ami gyanúsan jól esett, de ez csak arra volt jó, hogy azt érezzem, na, tényleg megmozdulok. Valószínűleg ez mindössze csak a pihenőnapnak volt köszönhető, másnap ugyanis hiába indultam el nyolc előtt, a nagy melegben kilenc óra és 11k után megint kihúzták a sámlit, úgy látszik, sajnos jobban oda kell figyelnem magamra, pihenésre, kajára. Különben azonnal fejreállok. Ez új élmény, öregszem. Vagy régen voltam észbontóan szerencsés, mert mindent kibírtam. Szóval 15 mérföld helyett 13,5k volt, de nem élem meg tragédiaként. Futok tovább, teszem a dolgom.

Sikeresen felültem a nagy futó hullámvasútra megint, mániás szakaszom harmadik hete egész sokáig rettenetesen biztatóan nézett ki, aztán a vége úgy nagyjából elvette az egész heti haladás érzetét. Mondjuk nincs ezzel semmi baj, szombaton legalább megvolt annak a tévképzete, hogy kezdek formába lendülni. No, de lássuk sorjában.

Utaltam rá, hogy kemény hét lesz, ami valójában relatív, mert ennél már csak durvábbak jönnek, ahogy nézegetem a hátralévő 11xhét napot. Igazából ezzel persze nincs semmi baj, plusz a héten még a focit sem kellett beszorítani (sajnos nincs elég csapattárs így a nyár közepén), így azon töprengenem, másfél óra teremfoci melyik napot válthatná ki amúgy.

A heti terv tehát a következő volt:

Mon Rest
Tue 1M jog, then 10 x 400m at mile/5K speed (or 1:45) with 200m (or 1 min) jog recoveries, then 1M jog
Wed 7M easy (approx 70 mins)
Thu 1M jog, then 3M at half-marathon pace (approx 25 mins), then 1M jog
Fri Rest
Sat Parkrun or 35 mins fartlek (approx 4M)
Sun 15M easy (approx 2:30)

A hétfőkkel általában egyáltalán nincs bajom, ez valószínűleg nem okoz akkora meglepetést. A keddek már kapaszkodósabbak, finoman szólva. Ráadásul azért nem árt átgondolni, hogy mit is ír az itiner, mert nem mindegy, hogy a nekem gyakorlatilag full sprint után 1 percet, vagy kétszázat pihenek. Ezek az 1:45 alatt négyszázak (ugye ez egy körnek felel meg az atlétikai pályán) nekem halálosak, főleg a hatodik után, folyamatosan lassultam, bár mindig sikerült két percen belül maradni, de a 7-8-9. bőven 1.50 felett volt, és az első ötnél egy percet pihentem, a második ötnél meg kétszáz métert, mert az mégiscsak több idő lihegni. Rettenetesen kidöglöm ezeken a keddeken, de az elsőhöz képest azért nagyjából sikerült felvennem a tempót. Persze, majd a holnapi 3x2000 után legyen nagy a szám.

Hagytam egyébként, hogy a számok teljesen átvegyék a hatalmat, ha már edzésterv, akkor legyen kínos precizitás, plusz az óra is dolgozzon. Legtöbbször még át is állítom metrikusról angolszászra, jó ki játék számolgatni néha. Szerdán van is rá idő, ezekkel a tízperces mérföldekkel nem tudok mit kezdeni, pont nem jó tempó nekem, nagyon picit gyorsabban szoktam menni, mert megőrjítene...

A csütörtöki etap becsapós, mert nem tűnik soknak, de azért a szűk ötezer az 1:50 alá kalibrált félmaraton tempóval még most az épphogy sikerül kategória. De hát ez volt a cél, ne reklamáljak. Mondjuk péntekre elkezdett sajogni itt-ott térd, talp, meg boka. Érdekes, hogy a Nike talpa még mindig elég jól tompít, ellenben a felsőrészt szét fogom futni, effektíve ez az első cipőm, aminek nem a talpa használódik el hamarabb. Szóval lassan be kell ruházni, szó szerint. Már ha a cipő ruha, ugyebár.

Szombaton a dögmelegben aztán egész nap kertészkedtem, és este azért rátettem a fartleket, ami gyanúsan jól esett, de ez csak arra volt jó, hogy azt érezzem, na, tényleg megmozdulok. Valószínűleg ez mindössze csak a pihenőnapnak volt köszönhető, másnap ugyanis hiába indultam el nyolc előtt, a nagy melegben kilenc óra és 11k után megint kihúzták a sámlit, úgy látszik, sajnos jobban oda kell figyelnem magamra, pihenésre, kajára. Különben azonnal fejreállok. Ez új élmény, öregszem. Vagy régen voltam észbontóan szerencsés, mert mindent kibírtam. Szóval 15 mérföld helyett 13,5k volt, de nem élem meg tragédiaként. Futok tovább, teszem a dolgom.

Sikeresen felültem a nagy futó hullámvasútra megint, mániás szakaszom harmadik hete egész sokáig rettenetesen biztatóan nézett ki, aztán a vége úgy nagyjából elvette az egész heti haladás érzetét. Mondjuk nincs ezzel semmi baj, szombaton legalább megvolt annak a tévképzete, hogy kezdek formába lendülni. No, de lássuk sorjában.

Utaltam rá, hogy kemény hét lesz, ami valójában relatív, mert ennél már csak durvábbak jönnek, ahogy nézegetem a hátralévő 11xhét napot. Igazából ezzel persze nincs semmi baj, plusz a héten még a focit sem kellett beszorítani (sajnos nincs elég csapattárs így a nyár közepén), így azon töprengenem, másfél óra teremfoci melyik napot válthatná ki amúgy.

A heti terv tehát a következő volt:

Mon Rest
Tue 1M jog, then 10 x 400m at mile/5K speed (or 1:45) with 200m (or 1 min) jog recoveries, then 1M jog
Wed 7M easy (approx 70 mins)
Thu 1M jog, then 3M at half-marathon pace (approx 25 mins), then 1M jog
Fri Rest
Sat Parkrun or 35 mins fartlek (approx 4M)
Sun 15M easy (approx 2:30)

A hétfőkkel általában egyáltalán nincs bajom, ez valószínűleg nem okoz akkora meglepetést. A keddek már kapaszkodósabbak, finoman szólva. Ráadásul azért nem árt átgondolni, hogy mit is ír az itiner, mert nem mindegy, hogy a nekem gyakorlatilag full sprint után 1 percet, vagy kétszázat pihenek. Ezek az 1:45 alatt négyszázak (ugye ez egy körnek felel meg az atlétikai pályán) nekem halálosak, főleg a hatodik után, folyamatosan lassultam, bár mindig sikerült két percen belül maradni, de a 7-8-9. bőven 1.50 felett volt, és az első ötnél egy percet pihentem, a második ötnél meg kétszáz métert, mert az mégiscsak több idő lihegni. Rettenetesen kidöglöm ezeken a keddeken, de az elsőhöz képest azért nagyjából sikerült felvennem a tempót. Persze, majd a holnapi 3x2000 után legyen nagy a szám.

Hagytam egyébként, hogy a számok teljesen átvegyék a hatalmat, ha már edzésterv, akkor legyen kínos precizitás, plusz az óra is dolgozzon. Legtöbbször még át is állítom metrikusról angolszászra, jó ki játék számolgatni néha. Szerdán van is rá idő, ezekkel a tízperces mérföldekkel nem tudok mit kezdeni, pont nem jó tempó nekem, nagyon picit gyorsabban szoktam menni, mert megőrjítene...

A csütörtöki etap becsapós, mert nem tűnik soknak, de azért a szűk ötezer az 1:50 alá kalibrált félmaraton tempóval még most az épphogy sikerül kategória. De hát ez volt a cél, ne reklamáljak. Mondjuk péntekre elkezdett sajogni itt-ott térd, talp, meg boka. Érdekes, hogy a Nike talpa még mindig elég jól tompít, ellenben a felsőrészt szét fogom futni, effektíve ez az első cipőm, aminek nem a talpa használódik el hamarabb. Szóval lassan be kell ruházni, szó szerint. Már ha a cipő ruha, ugyebár.

Szombaton a dögmelegben aztán egész nap kertészkedtem, és este azért rátettem a fartleket, ami gyanúsan jól esett, de ez csak arra volt jó, hogy azt érezzem, na, tényleg megmozdulok. Valószínűleg ez mindössze csak a pihenőnapnak volt köszönhető, másnap ugyanis hiába indultam el nyolc előtt, a nagy melegben kilenc óra és 11k után megint kihúzták a sámlit, úgy látszik, sajnos jobban oda kell figyelnem magamra, pihenésre, kajára. Különben azonnal fejreállok. Ez új élmény, öregszem. Vagy régen voltam észbontóan szerencsés, mert mindent kibírtam. Szóval 15 mérföld helyett 13,5k volt, de nem élem meg tragédiaként. Futok tovább, teszem a dolgom.

Sikeresen felültem a nagy futó hullámvasútra megint, mániás szakaszom harmadik hete egész sokáig rettenetesen biztatóan nézett ki, aztán a vége úgy nagyjából elvette az egész heti haladás érzetét. Mondjuk nincs ezzel semmi baj, szombaton legalább megvolt annak a tévképzete, hogy kezdek formába lendülni. No, de lássuk sorjában.

Utaltam rá, hogy kemény hét lesz, ami valójában relatív, mert ennél már csak durvábbak jönnek, ahogy nézegetem a hátralévő 11xhét napot. Igazából ezzel persze nincs semmi baj, plusz a héten még a focit sem kellett beszorítani (sajnos nincs elég csapattárs így a nyár közepén), így azon töprengenem, másfél óra teremfoci melyik napot válthatná ki amúgy.

A heti terv tehát a következő volt:

Mon Rest
Tue 1M jog, then 10 x 400m at mile/5K speed (or 1:45) with 200m (or 1 min) jog recoveries, then 1M jog
Wed 7M easy (approx 70 mins)
Thu 1M jog, then 3M at half-marathon pace (approx 25 mins), then 1M jog
Fri Rest
Sat Parkrun or 35 mins fartlek (approx 4M)
Sun 15M easy (approx 2:30)

A hétfőkkel általában egyáltalán nincs bajom, ez valószínűleg nem okoz akkora meglepetést. A keddek már kapaszkodósabbak, finoman szólva. Ráadásul azért nem árt átgondolni, hogy mit is ír az itiner, mert nem mindegy, hogy a nekem gyakorlatilag full sprint után 1 percet, vagy kétszázat pihenek. Ezek az 1:45 alatt négyszázak (ugye ez egy körnek felel meg az atlétikai pályán) nekem halálosak, főleg a hatodik után, folyamatosan lassultam, bár mindig sikerült két percen belül maradni, de a 7-8-9. bőven 1.50 felett volt, és az első ötnél egy percet pihentem, a második ötnél meg kétszáz métert, mert az mégiscsak több idő lihegni. Rettenetesen kidöglöm ezeken a keddeken, de az elsőhöz képest azért nagyjából sikerült felvennem a tempót. Persze, majd a holnapi 3x2000 után legyen nagy a szám.

Hagytam egyébként, hogy a számok teljesen átvegyék a hatalmat, ha már edzésterv, akkor legyen kínos precizitás, plusz az óra is dolgozzon. Legtöbbször még át is állítom metrikusról angolszászra, jó ki játék számolgatni néha. Szerdán van is rá idő, ezekkel a tízperces mérföldekkel nem tudok mit kezdeni, pont nem jó tempó nekem, nagyon picit gyorsabban szoktam menni, mert megőrjítene...

A csütörtöki etap becsapós, mert nem tűnik soknak, de azért a szűk ötezer az 1:50 alá kalibrált félmaraton tempóval még most az épphogy sikerül kategória. De hát ez volt a cél, ne reklamáljak. Mondjuk péntekre elkezdett sajogni itt-ott térd, talp, meg boka. Érdekes, hogy a Nike talpa még mindig elég jól tompít, ellenben a felsőrészt szét fogom futni, effektíve ez az első cipőm, aminek nem a talpa használódik el hamarabb. Szóval lassan be kell ruházni, szó szerint. Már ha a cipő ruha, ugyebár.

Szombaton a dögmelegben aztán egész nap kertészkedtem, és este azért rátettem a fartleket, ami gyanúsan jól esett, de ez csak arra volt jó, hogy azt érezzem, na, tényleg megmozdulok. Valószínűleg ez mindössze csak a pihenőnapnak volt köszönhető, másnap ugyanis hiába indultam el nyolc előtt, a nagy melegben kilenc óra és 11k után megint kihúzták a sámlit, úgy látszik, sajnos jobban oda kell figyelnem magamra, pihenésre, kajára. Különben azonnal fejreállok. Ez új élmény, öregszem. Vagy régen voltam észbontóan szerencsés, mert mindent kibírtam. Szóval 15 mérföld helyett 13,5k volt, de nem élem meg tragédiaként. Futok tovább, teszem a dolgom.

A múlt hét nem feltétlenül alakult a terveknek megfelelően, de olyan programok iktatódtak be, amik eléggé borították az eredeti elképzeléseket. Mondjuk a hétvégi f1-en szerintem simán sétáltam másfélszer annyit, mint az elmaradt két rövidebb táv (a csütörtök délutáni pecázásról ez egyáltalán nem mondható el). A terv ugyanis ez volt:

Mon Rest
Tue 1M jog, then 5 x 1000m at 10K speed (or 5 mins), with 200m (or 1 min) jog recoveries, then 1M jog
Wed 6M easy (approx 60 mins)
Thu 5M steady (approx 47 mins)
Fri Rest
Sat 3M easy (approx 30 mins)
Sun 11M in approx 1:44 (First 5M easy in 50 mins, last 6M at marathon pace in 54 mins)

Ez szerdáig sikerült tartani, majd péntekre előre hoztam a vasárnapi hosszút, hogy azért mégiscsak na. A keddi gyorsmunkát meglepő módon végigbírtam, sőt az utolsó ezer sokkal jobban ment, mint a harmadik, aminek a végén nagyjából csápos fecskéket hallucináltam, katamaránnal a hátukon. A "vasárnapi" penzum második fele sem volt kellemes, de majd megszokom. Különben is, az ember ünnepelje stílusosan, ha öregszik egy évet. A végére ez már-már szembeötlő volt.   

Ez a hét durva lesz, főleg mert ha összejön a foci, akkor a pénteki rest day sem lesz az.

A múlt hét nem feltétlenül alakult a terveknek megfelelően, de olyan programok iktatódtak be, amik eléggé borították az eredeti elképzeléseket. Mondjuk a hétvégi f1-en szerintem simán sétáltam másfélszer annyit, mint az elmaradt két rövidebb táv (a csütörtök délutáni pecázásról ez egyáltalán nem mondható el). A terv ugyanis ez volt:

Mon Rest
Tue 1M jog, then 5 x 1000m at 10K speed (or 5 mins), with 200m (or 1 min) jog recoveries, then 1M jog
Wed 6M easy (approx 60 mins)
Thu 5M steady (approx 47 mins)
Fri Rest
Sat 3M easy (approx 30 mins)
Sun 11M in approx 1:44 (First 5M easy in 50 mins, last 6M at marathon pace in 54 mins)

Ez szerdáig sikerült tartani, majd péntekre előre hoztam a vasárnapi hosszút, hogy azért mégiscsak na. A keddi gyorsmunkát meglepő módon végigbírtam, sőt az utolsó ezer sokkal jobban ment, mint a harmadik, aminek a végén nagyjából csápos fecskéket hallucináltam, katamaránnal a hátukon. A "vasárnapi" penzum második fele sem volt kellemes, de majd megszokom. Különben is, az ember ünnepelje stílusosan, ha öregszik egy évet. A végére ez már-már szembeötlő volt.   

Ez a hét durva lesz, főleg mert ha összejön a foci, akkor a pénteki rest day sem lesz az.

A múlt hét nem feltétlenül alakult a terveknek megfelelően, de olyan programok iktatódtak be, amik eléggé borították az eredeti elképzeléseket. Mondjuk a hétvégi f1-en szerintem simán sétáltam másfélszer annyit, mint az elmaradt két rövidebb táv (a csütörtök délutáni pecázásról ez egyáltalán nem mondható el). A terv ugyanis ez volt:

Mon Rest
Tue 1M jog, then 5 x 1000m at 10K speed (or 5 mins), with 200m (or 1 min) jog recoveries, then 1M jog
Wed 6M easy (approx 60 mins)
Thu 5M steady (approx 47 mins)
Fri Rest
Sat 3M easy (approx 30 mins)
Sun 11M in approx 1:44 (First 5M easy in 50 mins, last 6M at marathon pace in 54 mins)

Ez szerdáig sikerült tartani, majd péntekre előre hoztam a vasárnapi hosszút, hogy azért mégiscsak na. A keddi gyorsmunkát meglepő módon végigbírtam, sőt az utolsó ezer sokkal jobban ment, mint a harmadik, aminek a végén nagyjából csápos fecskéket hallucináltam, katamaránnal a hátukon. A "vasárnapi" penzum második fele sem volt kellemes, de majd megszokom. Különben is, az ember ünnepelje stílusosan, ha öregszik egy évet. A végére ez már-már szembeötlő volt.   

Ez a hét durva lesz, főleg mert ha összejön a foci, akkor a pénteki rest day sem lesz az.

A múlt hét nem feltétlenül alakult a terveknek megfelelően, de olyan programok iktatódtak be, amik eléggé borították az eredeti elképzeléseket. Mondjuk a hétvégi f1-en szerintem simán sétáltam másfélszer annyit, mint az elmaradt két rövidebb táv (a csütörtök délutáni pecázásról ez egyáltalán nem mondható el). A terv ugyanis ez volt:

Mon Rest
Tue 1M jog, then 5 x 1000m at 10K speed (or 5 mins), with 200m (or 1 min) jog recoveries, then 1M jog
Wed 6M easy (approx 60 mins)
Thu 5M steady (approx 47 mins)
Fri Rest
Sat 3M easy (approx 30 mins)
Sun 11M in approx 1:44 (First 5M easy in 50 mins, last 6M at marathon pace in 54 mins)

Ez szerdáig sikerült tartani, majd péntekre előre hoztam a vasárnapi hosszút, hogy azért mégiscsak na. A keddi gyorsmunkát meglepő módon végigbírtam, sőt az utolsó ezer sokkal jobban ment, mint a harmadik, aminek a végén nagyjából csápos fecskéket hallucináltam, katamaránnal a hátukon. A "vasárnapi" penzum második fele sem volt kellemes, de majd megszokom. Különben is, az ember ünnepelje stílusosan, ha öregszik egy évet. A végére ez már-már szembeötlő volt.   

Ez a hét durva lesz, főleg mert ha összejön a foci, akkor a pénteki rest day sem lesz az.