21097

Megtörtént a cipő bejáratása, bár elég érdekes körülmények között. Kedd óta gyakorlatilag minden nap esett, és miután csütörtökön reménykedve néztem az egész napos napsütést, hátha megszabadítja kedvenc útvonalaimat a sártól, eléggé rosszul esett (…), hogy elkezdett szakadni nem sokkal azelőtt, hogy elindultam volna. Megnyúlt arccal bámultam kifelé az ablakon, de aztán egy óra után elcsendesedett, persze abbahagyni nem akarta az istennek se. Sose futottam esőben, és nem volt alternatív, nagyjából-teljesen aszfaltos útvonalam egy hosszabb távra, de belevágtam. Végül minden megoldódott, mert alig-alig csepergett, illetve eszembe jutott, hogy a kajakpálya holtágának másik végéhez majdnem végig aszfaltos út vezet. Arra egyébként talán 15 éve jártam utoljára, mikor lelkes ifjoncként unokatestvéremmel szintén eső után jelentős törpeharcsa-zsákmány reményében kerekeztünk ki, horgászbotjaink társaságában (közismert, hogy azok a falánk kis dögök eső után még éhesebbek…). Érdekes módon nem nagyon változott a környék az elmúlt években, és mikor megfordultam fél óra után, elállt a maradék minimál-eső is, szóval ideális futóidőben indultam vissza.

Nade, a cipőről. Egyszerűen zseniális. Amiben eddig futottam, sem volt rossz, de mégsem futásra lett kitalálva, és ez érződött is a hosszabb távok után, amiből egyre több van mostanában. Fukarkodni sem akarok a jelzőkkel, meg ömlengeni sem, tényleg jó. Egy óra után sem boka-, sem térdügyben nem volt semmi probléma, egy-két izmom viszont meglepődött, hogy emiatt többet kell dolgoznia, nagyon helyesen. Az élmény összességében kicsit olyasmi volt, mint egyik kedvenc novellámban (Ray Bradbury: The Sound of Summer Running, magyarul a Klasszikus Történetek I. kötet legutolsó írása, ha jól emlékszem A nyári futás hangja címmel) a főhős kissrácnak az új teniszcipő tavasszal:

„Somehow the people who made tennis shoes knew what boys needed and wanted. They put marshmallows and coiled springs in the soles and they wove the rest out of grasses bleached and fired in the wilderness. Somewhere deep in the soft loam of the shoes the thin hard sinews of the buck deer were hidden. The people that made the shoes must have watched a lot of winds blow the trees and a lot of rivers going down to the lakes. Whatever it was, it was in the shoes, and it was summer.”

Pénteken megint Pesten voltam, így a szokásos foci-vagy-fallabda kérdésre redukálódott a mozgás kérdése. Mivel persze megint csak hárman maradtunk, az utóbbi lett belőle. Kíváncsi vagyok, fallabda-partnerem meddig tart ki türelemmel a játék mellett. Nagyjából együtt kezdtük a dolgot másfél hónapja, de mióta meccseket játszunk, aljas szemét módon mindig elpáholom (az utolsó öt alkalom játszma-aránya emlékeim szerint 29:0). Ellenkezik az elveimmel, hogy néha-néha elveszítsek egy-egy szettet bátorításképpen, de így lehet, hogy előbb-utóbb csak az úszás marad…

A tegnapi nap a szerdához hasonlóan rest-day volt, akadt más rohangálni- meg elintéznivalóm, meg nem akarom túlerőltetni a dolgot. Egyébként pont három hónap van vissza a rajtig, ennek elégnek kell lennie. Elégnek kell lennie. Elégnek kell lennie. Elégne

Még a zenével kapcsolatos felvetéshez. Nem tudom, hogy van-e külön futáshoz való muzsika, én a szokásos listámról válogatok, bár abban akad egy-két tempósabb darab is :)

Heti futós top 5

1. rhcp – slow cheetah
2. ős-bikini – a zenekar üzenete (szép arcú quasimodo)
3. ramones – commando
4. sajnos batár – énekelj
5. mad season – long gone days

No, megyek, vasárnap van, mindannyian tudjuk, ez mit jelent.

Megtörtént a cipő bejáratása, bár elég érdekes körülmények között. Kedd óta gyakorlatilag minden nap esett, és miután csütörtökön reménykedve néztem az egész napos napsütést, hátha megszabadítja kedvenc útvonalaimat a sártól, eléggé rosszul esett (…), hogy elkezdett szakadni nem sokkal azelőtt, hogy elindultam volna. Megnyúlt arccal bámultam kifelé az ablakon, de aztán egy óra után elcsendesedett, persze abbahagyni nem akarta az istennek se. Sose futottam esőben, és nem volt alternatív, nagyjából-teljesen aszfaltos útvonalam egy hosszabb távra, de belevágtam. Végül minden megoldódott, mert alig-alig csepergett, illetve eszembe jutott, hogy a kajakpálya holtágának másik végéhez majdnem végig aszfaltos út vezet. Arra egyébként talán 15 éve jártam utoljára, mikor lelkes ifjoncként unokatestvéremmel szintén eső után jelentős törpeharcsa-zsákmány reményében kerekeztünk ki, horgászbotjaink társaságában (közismert, hogy azok a falánk kis dögök eső után még éhesebbek…). Érdekes módon nem nagyon változott a környék az elmúlt években, és mikor megfordultam fél óra után, elállt a maradék minimál-eső is, szóval ideális futóidőben indultam vissza.

Nade, a cipőről. Egyszerűen zseniális. Amiben eddig futottam, sem volt rossz, de mégsem futásra lett kitalálva, és ez érződött is a hosszabb távok után, amiből egyre több van mostanában. Fukarkodni sem akarok a jelzőkkel, meg ömlengeni sem, tényleg jó. Egy óra után sem boka-, sem térdügyben nem volt semmi probléma, egy-két izmom viszont meglepődött, hogy emiatt többet kell dolgoznia, nagyon helyesen. Az élmény összességében kicsit olyasmi volt, mint egyik kedvenc novellámban (Ray Bradbury: The Sound of Summer Running, magyarul a Klasszikus Történetek I. kötet legutolsó írása, ha jól emlékszem A nyári futás hangja címmel) a főhős kissrácnak az új teniszcipő tavasszal:

„Somehow the people who made tennis shoes knew what boys needed and wanted. They put marshmallows and coiled springs in the soles and they wove the rest out of grasses bleached and fired in the wilderness. Somewhere deep in the soft loam of the shoes the thin hard sinews of the buck deer were hidden. The people that made the shoes must have watched a lot of winds blow the trees and a lot of rivers going down to the lakes. Whatever it was, it was in the shoes, and it was summer.”

Pénteken megint Pesten voltam, így a szokásos foci-vagy-fallabda kérdésre redukálódott a mozgás kérdése. Mivel persze megint csak hárman maradtunk, az utóbbi lett belőle. Kíváncsi vagyok, fallabda-partnerem meddig tart ki türelemmel a játék mellett. Nagyjából együtt kezdtük a dolgot másfél hónapja, de mióta meccseket játszunk, aljas szemét módon mindig elpáholom (az utolsó öt alkalom játszma-aránya emlékeim szerint 29:0). Ellenkezik az elveimmel, hogy néha-néha elveszítsek egy-egy szettet bátorításképpen, de így lehet, hogy előbb-utóbb csak az úszás marad…

A tegnapi nap a szerdához hasonlóan rest-day volt, akadt más rohangálni- meg elintéznivalóm, meg nem akarom túlerőltetni a dolgot. Egyébként pont három hónap van vissza a rajtig, ennek elégnek kell lennie. Elégnek kell lennie. Elégnek kell lennie. Elégne

Még a zenével kapcsolatos felvetéshez. Nem tudom, hogy van-e külön futáshoz való muzsika, én a szokásos listámról válogatok, bár abban akad egy-két tempósabb darab is :)

Heti futós top 5

1. rhcp – slow cheetah
2. ős-bikini – a zenekar üzenete (szép arcú quasimodo)
3. ramones – commando
4. sajnos batár – énekelj
5. mad season – long gone days

No, megyek, vasárnap van, mindannyian tudjuk, ez mit jelent.

Megtörtént a cipő bejáratása, bár elég érdekes körülmények között. Kedd óta gyakorlatilag minden nap esett, és miután csütörtökön reménykedve néztem az egész napos napsütést, hátha megszabadítja kedvenc útvonalaimat a sártól, eléggé rosszul esett (…), hogy elkezdett szakadni nem sokkal azelőtt, hogy elindultam volna. Megnyúlt arccal bámultam kifelé az ablakon, de aztán egy óra után elcsendesedett, persze abbahagyni nem akarta az istennek se. Sose futottam esőben, és nem volt alternatív, nagyjából-teljesen aszfaltos útvonalam egy hosszabb távra, de belevágtam. Végül minden megoldódott, mert alig-alig csepergett, illetve eszembe jutott, hogy a kajakpálya holtágának másik végéhez majdnem végig aszfaltos út vezet. Arra egyébként talán 15 éve jártam utoljára, mikor lelkes ifjoncként unokatestvéremmel szintén eső után jelentős törpeharcsa-zsákmány reményében kerekeztünk ki, horgászbotjaink társaságában (közismert, hogy azok a falánk kis dögök eső után még éhesebbek…). Érdekes módon nem nagyon változott a környék az elmúlt években, és mikor megfordultam fél óra után, elállt a maradék minimál-eső is, szóval ideális futóidőben indultam vissza.

Nade, a cipőről. Egyszerűen zseniális. Amiben eddig futottam, sem volt rossz, de mégsem futásra lett kitalálva, és ez érződött is a hosszabb távok után, amiből egyre több van mostanában. Fukarkodni sem akarok a jelzőkkel, meg ömlengeni sem, tényleg jó. Egy óra után sem boka-, sem térdügyben nem volt semmi probléma, egy-két izmom viszont meglepődött, hogy emiatt többet kell dolgoznia, nagyon helyesen. Az élmény összességében kicsit olyasmi volt, mint egyik kedvenc novellámban (Ray Bradbury: The Sound of Summer Running, magyarul a Klasszikus Történetek I. kötet legutolsó írása, ha jól emlékszem A nyári futás hangja címmel) a főhős kissrácnak az új teniszcipő tavasszal:

„Somehow the people who made tennis shoes knew what boys needed and wanted. They put marshmallows and coiled springs in the soles and they wove the rest out of grasses bleached and fired in the wilderness. Somewhere deep in the soft loam of the shoes the thin hard sinews of the buck deer were hidden. The people that made the shoes must have watched a lot of winds blow the trees and a lot of rivers going down to the lakes. Whatever it was, it was in the shoes, and it was summer.”

Pénteken megint Pesten voltam, így a szokásos foci-vagy-fallabda kérdésre redukálódott a mozgás kérdése. Mivel persze megint csak hárman maradtunk, az utóbbi lett belőle. Kíváncsi vagyok, fallabda-partnerem meddig tart ki türelemmel a játék mellett. Nagyjából együtt kezdtük a dolgot másfél hónapja, de mióta meccseket játszunk, aljas szemét módon mindig elpáholom (az utolsó öt alkalom játszma-aránya emlékeim szerint 29:0). Ellenkezik az elveimmel, hogy néha-néha elveszítsek egy-egy szettet bátorításképpen, de így lehet, hogy előbb-utóbb csak az úszás marad…

A tegnapi nap a szerdához hasonlóan rest-day volt, akadt más rohangálni- meg elintéznivalóm, meg nem akarom túlerőltetni a dolgot. Egyébként pont három hónap van vissza a rajtig, ennek elégnek kell lennie. Elégnek kell lennie. Elégnek kell lennie. Elégne

Még a zenével kapcsolatos felvetéshez. Nem tudom, hogy van-e külön futáshoz való muzsika, én a szokásos listámról válogatok, bár abban akad egy-két tempósabb darab is :)

Heti futós top 5

1. rhcp – slow cheetah
2. ős-bikini – a zenekar üzenete (szép arcú quasimodo)
3. ramones – commando
4. sajnos batár – énekelj
5. mad season – long gone days

No, megyek, vasárnap van, mindannyian tudjuk, ez mit jelent.

Megtörtént a cipő bejáratása, bár elég érdekes körülmények között. Kedd óta gyakorlatilag minden nap esett, és miután csütörtökön reménykedve néztem az egész napos napsütést, hátha megszabadítja kedvenc útvonalaimat a sártól, eléggé rosszul esett (…), hogy elkezdett szakadni nem sokkal azelőtt, hogy elindultam volna. Megnyúlt arccal bámultam kifelé az ablakon, de aztán egy óra után elcsendesedett, persze abbahagyni nem akarta az istennek se. Sose futottam esőben, és nem volt alternatív, nagyjából-teljesen aszfaltos útvonalam egy hosszabb távra, de belevágtam. Végül minden megoldódott, mert alig-alig csepergett, illetve eszembe jutott, hogy a kajakpálya holtágának másik végéhez majdnem végig aszfaltos út vezet. Arra egyébként talán 15 éve jártam utoljára, mikor lelkes ifjoncként unokatestvéremmel szintén eső után jelentős törpeharcsa-zsákmány reményében kerekeztünk ki, horgászbotjaink társaságában (közismert, hogy azok a falánk kis dögök eső után még éhesebbek…). Érdekes módon nem nagyon változott a környék az elmúlt években, és mikor megfordultam fél óra után, elállt a maradék minimál-eső is, szóval ideális futóidőben indultam vissza.

Nade, a cipőről. Egyszerűen zseniális. Amiben eddig futottam, sem volt rossz, de mégsem futásra lett kitalálva, és ez érződött is a hosszabb távok után, amiből egyre több van mostanában. Fukarkodni sem akarok a jelzőkkel, meg ömlengeni sem, tényleg jó. Egy óra után sem boka-, sem térdügyben nem volt semmi probléma, egy-két izmom viszont meglepődött, hogy emiatt többet kell dolgoznia, nagyon helyesen. Az élmény összességében kicsit olyasmi volt, mint egyik kedvenc novellámban (Ray Bradbury: The Sound of Summer Running, magyarul a Klasszikus Történetek I. kötet legutolsó írása, ha jól emlékszem A nyári futás hangja címmel) a főhős kissrácnak az új teniszcipő tavasszal:

„Somehow the people who made tennis shoes knew what boys needed and wanted. They put marshmallows and coiled springs in the soles and they wove the rest out of grasses bleached and fired in the wilderness. Somewhere deep in the soft loam of the shoes the thin hard sinews of the buck deer were hidden. The people that made the shoes must have watched a lot of winds blow the trees and a lot of rivers going down to the lakes. Whatever it was, it was in the shoes, and it was summer.”

Pénteken megint Pesten voltam, így a szokásos foci-vagy-fallabda kérdésre redukálódott a mozgás kérdése. Mivel persze megint csak hárman maradtunk, az utóbbi lett belőle. Kíváncsi vagyok, fallabda-partnerem meddig tart ki türelemmel a játék mellett. Nagyjából együtt kezdtük a dolgot másfél hónapja, de mióta meccseket játszunk, aljas szemét módon mindig elpáholom (az utolsó öt alkalom játszma-aránya emlékeim szerint 29:0). Ellenkezik az elveimmel, hogy néha-néha elveszítsek egy-egy szettet bátorításképpen, de így lehet, hogy előbb-utóbb csak az úszás marad…

A tegnapi nap a szerdához hasonlóan rest-day volt, akadt más rohangálni- meg elintéznivalóm, meg nem akarom túlerőltetni a dolgot. Egyébként pont három hónap van vissza a rajtig, ennek elégnek kell lennie. Elégnek kell lennie. Elégnek kell lennie. Elégne

Még a zenével kapcsolatos felvetéshez. Nem tudom, hogy van-e külön futáshoz való muzsika, én a szokásos listámról válogatok, bár abban akad egy-két tempósabb darab is :)

Heti futós top 5

1. rhcp – slow cheetah
2. ős-bikini – a zenekar üzenete (szép arcú quasimodo)
3. ramones – commando
4. sajnos batár – énekelj
5. mad season – long gone days

No, megyek, vasárnap van, mindannyian tudjuk, ez mit jelent.

a szerdai hegymászó túra másnapján olyannyira éreztem magam deréktól lefelé hogy annak örültem hogy földszintes a házunk. a csütörtöki futás így szóba se jött és a péntekit sem vittem túlzásba mert szombaton verseny, mégpedig ez.

már van hupilila egyenpólóm, márcsak ezért is érdemes volt nevezni mert soha nem volt ilyen színű cuccom. nem nagy táv, tulajdonképpen csak a szociális élet miatt megyek.

ma volt egy autóbalesetem is, mostanra nyugodtam le... a bébinek semmi baja, a lábam sem tört el, csak egy időre eléggé elment a kedvem a vezetéstől. 

a szerdai hegymászó túra másnapján olyannyira éreztem magam deréktól lefelé hogy annak örültem hogy földszintes a házunk. a csütörtöki futás így szóba se jött és a péntekit sem vittem túlzásba mert szombaton verseny, mégpedig ez.

már van hupilila egyenpólóm, márcsak ezért is érdemes volt nevezni mert soha nem volt ilyen színű cuccom. nem nagy táv, tulajdonképpen csak a szociális élet miatt megyek.

ma volt egy autóbalesetem is, mostanra nyugodtam le... a bébinek semmi baja, a lábam sem tört el, csak egy időre eléggé elment a kedvem a vezetéstől. 

a szerdai hegymászó túra másnapján olyannyira éreztem magam deréktól lefelé hogy annak örültem hogy földszintes a házunk. a csütörtöki futás így szóba se jött és a péntekit sem vittem túlzásba mert szombaton verseny, mégpedig ez.

már van hupilila egyenpólóm, márcsak ezért is érdemes volt nevezni mert soha nem volt ilyen színű cuccom. nem nagy táv, tulajdonképpen csak a szociális élet miatt megyek.

ma volt egy autóbalesetem is, mostanra nyugodtam le... a bébinek semmi baja, a lábam sem tört el, csak egy időre eléggé elment a kedvem a vezetéstől. 

a szerdai hegymászó túra másnapján olyannyira éreztem magam deréktól lefelé hogy annak örültem hogy földszintes a házunk. a csütörtöki futás így szóba se jött és a péntekit sem vittem túlzásba mert szombaton verseny, mégpedig ez.

már van hupilila egyenpólóm, márcsak ezért is érdemes volt nevezni mert soha nem volt ilyen színű cuccom. nem nagy táv, tulajdonképpen csak a szociális élet miatt megyek.

ma volt egy autóbalesetem is, mostanra nyugodtam le... a bébinek semmi baja, a lábam sem tört el, csak egy időre eléggé elment a kedvem a vezetéstől. 

a múlthét tanulságát leginkább a 'homo proponit, deus disponit' 4 szóba tudnám sűríteni. mivel a szerdai túra után örültem hogy másnap ki tudtam kelni az ágyból így aznap már nem vittem túlzásba, de kiötöltem hogy na majd pénteken megcélzok egy jó kis 12 km-t. sajnos a szél megint betett rendesen. a szokásos 8 km-es kört nem húztam meg a tavakhoz hanem szépen ívesen hazafele vettem az irányt. egynek jó, de rohamosan közeledik az a szept 7 és nagyon nem ártana már növelni az adagot.

a szombat melós volt de egy órát sikerült így is lenyomni, és vasárnap levezetésként egy óra úszással megfejelni. tegnap és ma triatlon nap volt, ezek fárasztanak a legjobban de legalább nem egyoldalú a dolog. általában reggel vagy délelőtt megyek futni, így egyrészt hamarabb letudom, másrészt meg egész nap végigkísér az érzés hogy 'dejó vagyok ma is futottam 8 km-t'. délután elhúzok az uszodába és ha fáradtabb vagyok akkor csak pár hosszat úszok majd dögledezek a szaunában meg a hottubban. a bicaj meg közlekedési eszközként funkcionál csupán, de még így is van hogy sikerül napi egy órát kerekezni (pl a könyvtár, suli, uszoda, otthon négyszög megjárásával).

pár dolgot megint beújítottam. az egyik, hogy (az ésszerű határokon belül) megpróbálom ignorálni az időjárást és nem várok a futással addig amíg ki nem süt a nap. hajlamos vagyok ugyanis arra hogy ha csak kicsit nincs kedvem kimozdulni akkor kifogásokat keresek és húzom-halasztom a sportot. na, ha mostanában ilyen van akkor fogom a futócipőt és nyomás. legtöbbször úgyis megjön a kedvem és minimum egy félóra activity sül ki a dologból. ami mindenképp jobb mint a semmi. ha nem hangulat hanem masszív izomláz a visszatartó-erő akkor én is szívesebben lazulok... a túlzással azért sem jó viccelni mert keményen bennevan a sérülésveszély.

a kalória- és lépésszámláló kütyükkel én sem vagyok jóban, sztem a dolog lényegét ölik meg. ipod nélkül viszont már ki sem megyek. ennek apropóján dobnám be azt a kérdést (ha van egyáltalán valaki aki olvassa a blogot) hogy milyen zenére érdemes futni, bármilyen ötletet vagy javaslatot szívesen veszek. az a helyzet hogy a zenéim nagy része  a lassú/ akusztikus/ öngyilkos- hangulatúakból kerül ki és jó lenne befrissíteni újabbakkal próba-cseresznye alapon. 

a múlthét tanulságát leginkább a 'homo proponit, deus disponit' 4 szóba tudnám sűríteni. mivel a szerdai túra után örültem hogy másnap ki tudtam kelni az ágyból így aznap már nem vittem túlzásba, de kiötöltem hogy na majd pénteken megcélzok egy jó kis 12 km-t. sajnos a szél megint betett rendesen. a szokásos 8 km-es kört nem húztam meg a tavakhoz hanem szépen ívesen hazafele vettem az irányt. egynek jó, de rohamosan közeledik az a szept 7 és nagyon nem ártana már növelni az adagot.

a szombat melós volt de egy órát sikerült így is lenyomni, és vasárnap levezetésként egy óra úszással megfejelni. tegnap és ma triatlon nap volt, ezek fárasztanak a legjobban de legalább nem egyoldalú a dolog. általában reggel vagy délelőtt megyek futni, így egyrészt hamarabb letudom, másrészt meg egész nap végigkísér az érzés hogy 'dejó vagyok ma is futottam 8 km-t'. délután elhúzok az uszodába és ha fáradtabb vagyok akkor csak pár hosszat úszok majd dögledezek a szaunában meg a hottubban. a bicaj meg közlekedési eszközként funkcionál csupán, de még így is van hogy sikerül napi egy órát kerekezni (pl a könyvtár, suli, uszoda, otthon négyszög megjárásával).

pár dolgot megint beújítottam. az egyik, hogy (az ésszerű határokon belül) megpróbálom ignorálni az időjárást és nem várok a futással addig amíg ki nem süt a nap. hajlamos vagyok ugyanis arra hogy ha csak kicsit nincs kedvem kimozdulni akkor kifogásokat keresek és húzom-halasztom a sportot. na, ha mostanában ilyen van akkor fogom a futócipőt és nyomás. legtöbbször úgyis megjön a kedvem és minimum egy félóra activity sül ki a dologból. ami mindenképp jobb mint a semmi. ha nem hangulat hanem masszív izomláz a visszatartó-erő akkor én is szívesebben lazulok... a túlzással azért sem jó viccelni mert keményen bennevan a sérülésveszély.

a kalória- és lépésszámláló kütyükkel én sem vagyok jóban, sztem a dolog lényegét ölik meg. ipod nélkül viszont már ki sem megyek. ennek apropóján dobnám be azt a kérdést (ha van egyáltalán valaki aki olvassa a blogot) hogy milyen zenére érdemes futni, bármilyen ötletet vagy javaslatot szívesen veszek. az a helyzet hogy a zenéim nagy része  a lassú/ akusztikus/ öngyilkos- hangulatúakból kerül ki és jó lenne befrissíteni újabbakkal próba-cseresznye alapon. 

a múlthét tanulságát leginkább a 'homo proponit, deus disponit' 4 szóba tudnám sűríteni. mivel a szerdai túra után örültem hogy másnap ki tudtam kelni az ágyból így aznap már nem vittem túlzásba, de kiötöltem hogy na majd pénteken megcélzok egy jó kis 12 km-t. sajnos a szél megint betett rendesen. a szokásos 8 km-es kört nem húztam meg a tavakhoz hanem szépen ívesen hazafele vettem az irányt. egynek jó, de rohamosan közeledik az a szept 7 és nagyon nem ártana már növelni az adagot.

a szombat melós volt de egy órát sikerült így is lenyomni, és vasárnap levezetésként egy óra úszással megfejelni. tegnap és ma triatlon nap volt, ezek fárasztanak a legjobban de legalább nem egyoldalú a dolog. általában reggel vagy délelőtt megyek futni, így egyrészt hamarabb letudom, másrészt meg egész nap végigkísér az érzés hogy 'dejó vagyok ma is futottam 8 km-t'. délután elhúzok az uszodába és ha fáradtabb vagyok akkor csak pár hosszat úszok majd dögledezek a szaunában meg a hottubban. a bicaj meg közlekedési eszközként funkcionál csupán, de még így is van hogy sikerül napi egy órát kerekezni (pl a könyvtár, suli, uszoda, otthon négyszög megjárásával).

pár dolgot megint beújítottam. az egyik, hogy (az ésszerű határokon belül) megpróbálom ignorálni az időjárást és nem várok a futással addig amíg ki nem süt a nap. hajlamos vagyok ugyanis arra hogy ha csak kicsit nincs kedvem kimozdulni akkor kifogásokat keresek és húzom-halasztom a sportot. na, ha mostanában ilyen van akkor fogom a futócipőt és nyomás. legtöbbször úgyis megjön a kedvem és minimum egy félóra activity sül ki a dologból. ami mindenképp jobb mint a semmi. ha nem hangulat hanem masszív izomláz a visszatartó-erő akkor én is szívesebben lazulok... a túlzással azért sem jó viccelni mert keményen bennevan a sérülésveszély.

a kalória- és lépésszámláló kütyükkel én sem vagyok jóban, sztem a dolog lényegét ölik meg. ipod nélkül viszont már ki sem megyek. ennek apropóján dobnám be azt a kérdést (ha van egyáltalán valaki aki olvassa a blogot) hogy milyen zenére érdemes futni, bármilyen ötletet vagy javaslatot szívesen veszek. az a helyzet hogy a zenéim nagy része  a lassú/ akusztikus/ öngyilkos- hangulatúakból kerül ki és jó lenne befrissíteni újabbakkal próba-cseresznye alapon. 

a múlthét tanulságát leginkább a 'homo proponit, deus disponit' 4 szóba tudnám sűríteni. mivel a szerdai túra után örültem hogy másnap ki tudtam kelni az ágyból így aznap már nem vittem túlzásba, de kiötöltem hogy na majd pénteken megcélzok egy jó kis 12 km-t. sajnos a szél megint betett rendesen. a szokásos 8 km-es kört nem húztam meg a tavakhoz hanem szépen ívesen hazafele vettem az irányt. egynek jó, de rohamosan közeledik az a szept 7 és nagyon nem ártana már növelni az adagot.

a szombat melós volt de egy órát sikerült így is lenyomni, és vasárnap levezetésként egy óra úszással megfejelni. tegnap és ma triatlon nap volt, ezek fárasztanak a legjobban de legalább nem egyoldalú a dolog. általában reggel vagy délelőtt megyek futni, így egyrészt hamarabb letudom, másrészt meg egész nap végigkísér az érzés hogy 'dejó vagyok ma is futottam 8 km-t'. délután elhúzok az uszodába és ha fáradtabb vagyok akkor csak pár hosszat úszok majd dögledezek a szaunában meg a hottubban. a bicaj meg közlekedési eszközként funkcionál csupán, de még így is van hogy sikerül napi egy órát kerekezni (pl a könyvtár, suli, uszoda, otthon négyszög megjárásával).

pár dolgot megint beújítottam. az egyik, hogy (az ésszerű határokon belül) megpróbálom ignorálni az időjárást és nem várok a futással addig amíg ki nem süt a nap. hajlamos vagyok ugyanis arra hogy ha csak kicsit nincs kedvem kimozdulni akkor kifogásokat keresek és húzom-halasztom a sportot. na, ha mostanában ilyen van akkor fogom a futócipőt és nyomás. legtöbbször úgyis megjön a kedvem és minimum egy félóra activity sül ki a dologból. ami mindenképp jobb mint a semmi. ha nem hangulat hanem masszív izomláz a visszatartó-erő akkor én is szívesebben lazulok... a túlzással azért sem jó viccelni mert keményen bennevan a sérülésveszély.

a kalória- és lépésszámláló kütyükkel én sem vagyok jóban, sztem a dolog lényegét ölik meg. ipod nélkül viszont már ki sem megyek. ennek apropóján dobnám be azt a kérdést (ha van egyáltalán valaki aki olvassa a blogot) hogy milyen zenére érdemes futni, bármilyen ötletet vagy javaslatot szívesen veszek. az a helyzet hogy a zenéim nagy része  a lassú/ akusztikus/ öngyilkos- hangulatúakból kerül ki és jó lenne befrissíteni újabbakkal próba-cseresznye alapon. 

Nos, a hét második fele inkább hátráltatta a felkészülést, de hát nem lehet mindig minden tökéletes. Szerdán mondjuk vicces volt, miután teleméltatlankodtam a blogot, hogy a lecsengő kánikulában mennyire nem lesz jó futni, mire elindultam, rohadt erős szél lett, az a klasszikus zivatar előtti fajta, csak most a zivatar maradt el mögüle. Különös ismertetőjele érdekes módon az volt, hogy bármerre mentem, mindig szembe fújt.  A síugráson kívül nem nagyon ismerek olyan sportot, ahol kifejezetten örülnének a headwindnek, én sem tettem maradék nélkül. Sok szempontból persze hasznos, de valószínűleg nem vagyok még elég mazochista, hogy hobbifutóként ujjongjak az ilyesminek, főleg egy órán keresztül.

Másnap tényleg rest-day volt, kiderült, hogy kiegészítő sportnak a vonaton, kocsiban és műhelykonferencián ülés, zenekari motyó pakolás, valamint a hullafáradtan zenekaron belüli feszültségek generálása tökéletesen alkalmatlan. A péntek sem alakult sokkal szerencsésebben, bár egy óra fallabdázás (ami szintén a hasznos-lista hátsó felében található elgondolásom szerint) azért becsúszott. Az egyetlen pozitívuma ennek az általam elég sokáig megvetett sportnak, hogy ha nem jön össze focizni a megfelelő számú ember, még mindig van mit csinálni. Pechemre a srác, aki még hozzám hasonlóan stabil labdarúgónak számít, nem akar helyette teniszezni. No, mindegy.

Rá kellett döbbennem, hogy a jelenleg használt és jól bevált cipőm már nem sokáig bírja a gyűrődést, ezért elkezdtem nézegetni a futócipő választékot, de elég tanácstalan vagyok, szóval ha már lehet kommentálni, szívesen látok tippeket, hogy mégis mibe fektessek. Nézelődés közben elkalandoztam a futós cuccok között, találtam például GPS-es „personal training assistant” órákat, hihetetlen, hogy mik vannak. Az is hihetetlen, hogy mennyire nem érdekelnek ezek a kütyük. Bár biztos jó, ha valami kiszámolja, most vajon 7:30-as, 7:10-es, vagy 6-os km-eket fut az ember. Meg hogy a pulzusszám az most 70 százaléka-e a maximálisnak. Egy mp3 lejátszón kívül szerintem fegyverrel se tudnának egyéb eszközök használatára kényszeríteni. Futni jó. Mi kell más?

Részben ide kapcsolódó történet, hogy amikor Nagy Bandó András még vicces volt, de polgármester már nem, rákapott a maratonfutásra (ez emlékeim szerint nagyjából valamikor 15 éve volt), és egy verseny után közölte, hogy a walkmanjében - mondtam, hogy régen volt - egy olyan kazetta ment közben, amire annyit vett fel, hogy „egy-kettő”, a megfelelő tempóban. Ott hibázott, hogy kínai elemeket tett az eszközbe, így az sokat rontott a végeredményen, mert egy idő után már csak az hallatszott belőle: „eeeeegy-keeettőőőő”...

Tegnapra egyébként is lazább napot terveztem, de mikor szembe jött egy zivatarfelhő, gyorsan átdolgoztam az aznapi programot és igen szaporázni kezdtem visszafelé. Nem mondom, hogy miután bevágtam magam mögött a kaput, azonnal szakadni kezdett, de nem sokon múlott.  Szóval a heti sikerélményekkel felvértezve, meg mivel a vasárnap amúgy is az egész heti szar fejből való kiszellőztetésének világnapja, ma egy tökéletesen új útvonal mellett döntöttem, egy kicsit emelt dózist tervezve. Ebből az lett, hogy „ha már erre indultam, miért ne menjek el egészen a kajakpályáig?”. Ez utólagos becslésem alapján oda-vissza valahol 13-14 km körül van… Ha Pinokkiónak hívnának, és most azt mondanám, hogy az utolsó háromezer jól esett, nem lenne több probléma a téli tüzelővel az egész faluban, csak az orrom kellene felhasogatni. Pinokkió nem vagyok, csak ezek szerint kicsit hülye (meg ugye ahogy a régi futós mondás tartja „If it hurts, make it hurt more.”).

De ha minden igaz, a technikám egész tűrhető.

Nos, a hét második fele inkább hátráltatta a felkészülést, de hát nem lehet mindig minden tökéletes. Szerdán mondjuk vicces volt, miután teleméltatlankodtam a blogot, hogy a lecsengő kánikulában mennyire nem lesz jó futni, mire elindultam, rohadt erős szél lett, az a klasszikus zivatar előtti fajta, csak most a zivatar maradt el mögüle. Különös ismertetőjele érdekes módon az volt, hogy bármerre mentem, mindig szembe fújt.  A síugráson kívül nem nagyon ismerek olyan sportot, ahol kifejezetten örülnének a headwindnek, én sem tettem maradék nélkül. Sok szempontból persze hasznos, de valószínűleg nem vagyok még elég mazochista, hogy hobbifutóként ujjongjak az ilyesminek, főleg egy órán keresztül.

Másnap tényleg rest-day volt, kiderült, hogy kiegészítő sportnak a vonaton, kocsiban és műhelykonferencián ülés, zenekari motyó pakolás, valamint a hullafáradtan zenekaron belüli feszültségek generálása tökéletesen alkalmatlan. A péntek sem alakult sokkal szerencsésebben, bár egy óra fallabdázás (ami szintén a hasznos-lista hátsó felében található elgondolásom szerint) azért becsúszott. Az egyetlen pozitívuma ennek az általam elég sokáig megvetett sportnak, hogy ha nem jön össze focizni a megfelelő számú ember, még mindig van mit csinálni. Pechemre a srác, aki még hozzám hasonlóan stabil labdarúgónak számít, nem akar helyette teniszezni. No, mindegy.

Rá kellett döbbennem, hogy a jelenleg használt és jól bevált cipőm már nem sokáig bírja a gyűrődést, ezért elkezdtem nézegetni a futócipő választékot, de elég tanácstalan vagyok, szóval ha már lehet kommentálni, szívesen látok tippeket, hogy mégis mibe fektessek. Nézelődés közben elkalandoztam a futós cuccok között, találtam például GPS-es „personal training assistant” órákat, hihetetlen, hogy mik vannak. Az is hihetetlen, hogy mennyire nem érdekelnek ezek a kütyük. Bár biztos jó, ha valami kiszámolja, most vajon 7:30-as, 7:10-es, vagy 6-os km-eket fut az ember. Meg hogy a pulzusszám az most 70 százaléka-e a maximálisnak. Egy mp3 lejátszón kívül szerintem fegyverrel se tudnának egyéb eszközök használatára kényszeríteni. Futni jó. Mi kell más?

Részben ide kapcsolódó történet, hogy amikor Nagy Bandó András még vicces volt, de polgármester már nem, rákapott a maratonfutásra (ez emlékeim szerint nagyjából valamikor 15 éve volt), és egy verseny után közölte, hogy a walkmanjében - mondtam, hogy régen volt - egy olyan kazetta ment közben, amire annyit vett fel, hogy „egy-kettő”, a megfelelő tempóban. Ott hibázott, hogy kínai elemeket tett az eszközbe, így az sokat rontott a végeredményen, mert egy idő után már csak az hallatszott belőle: „eeeeegy-keeettőőőő”...

Tegnapra egyébként is lazább napot terveztem, de mikor szembe jött egy zivatarfelhő, gyorsan átdolgoztam az aznapi programot és igen szaporázni kezdtem visszafelé. Nem mondom, hogy miután bevágtam magam mögött a kaput, azonnal szakadni kezdett, de nem sokon múlott.  Szóval a heti sikerélményekkel felvértezve, meg mivel a vasárnap amúgy is az egész heti szar fejből való kiszellőztetésének világnapja, ma egy tökéletesen új útvonal mellett döntöttem, egy kicsit emelt dózist tervezve. Ebből az lett, hogy „ha már erre indultam, miért ne menjek el egészen a kajakpályáig?”. Ez utólagos becslésem alapján oda-vissza valahol 13-14 km körül van… Ha Pinokkiónak hívnának, és most azt mondanám, hogy az utolsó háromezer jól esett, nem lenne több probléma a téli tüzelővel az egész faluban, csak az orrom kellene felhasogatni. Pinokkió nem vagyok, csak ezek szerint kicsit hülye (meg ugye ahogy a régi futós mondás tartja „If it hurts, make it hurt more.”).

De ha minden igaz, a technikám egész tűrhető.

Nos, a hét második fele inkább hátráltatta a felkészülést, de hát nem lehet mindig minden tökéletes. Szerdán mondjuk vicces volt, miután teleméltatlankodtam a blogot, hogy a lecsengő kánikulában mennyire nem lesz jó futni, mire elindultam, rohadt erős szél lett, az a klasszikus zivatar előtti fajta, csak most a zivatar maradt el mögüle. Különös ismertetőjele érdekes módon az volt, hogy bármerre mentem, mindig szembe fújt.  A síugráson kívül nem nagyon ismerek olyan sportot, ahol kifejezetten örülnének a headwindnek, én sem tettem maradék nélkül. Sok szempontból persze hasznos, de valószínűleg nem vagyok még elég mazochista, hogy hobbifutóként ujjongjak az ilyesminek, főleg egy órán keresztül.

Másnap tényleg rest-day volt, kiderült, hogy kiegészítő sportnak a vonaton, kocsiban és műhelykonferencián ülés, zenekari motyó pakolás, valamint a hullafáradtan zenekaron belüli feszültségek generálása tökéletesen alkalmatlan. A péntek sem alakult sokkal szerencsésebben, bár egy óra fallabdázás (ami szintén a hasznos-lista hátsó felében található elgondolásom szerint) azért becsúszott. Az egyetlen pozitívuma ennek az általam elég sokáig megvetett sportnak, hogy ha nem jön össze focizni a megfelelő számú ember, még mindig van mit csinálni. Pechemre a srác, aki még hozzám hasonlóan stabil labdarúgónak számít, nem akar helyette teniszezni. No, mindegy.

Rá kellett döbbennem, hogy a jelenleg használt és jól bevált cipőm már nem sokáig bírja a gyűrődést, ezért elkezdtem nézegetni a futócipő választékot, de elég tanácstalan vagyok, szóval ha már lehet kommentálni, szívesen látok tippeket, hogy mégis mibe fektessek. Nézelődés közben elkalandoztam a futós cuccok között, találtam például GPS-es „personal training assistant” órákat, hihetetlen, hogy mik vannak. Az is hihetetlen, hogy mennyire nem érdekelnek ezek a kütyük. Bár biztos jó, ha valami kiszámolja, most vajon 7:30-as, 7:10-es, vagy 6-os km-eket fut az ember. Meg hogy a pulzusszám az most 70 százaléka-e a maximálisnak. Egy mp3 lejátszón kívül szerintem fegyverrel se tudnának egyéb eszközök használatára kényszeríteni. Futni jó. Mi kell más?

Részben ide kapcsolódó történet, hogy amikor Nagy Bandó András még vicces volt, de polgármester már nem, rákapott a maratonfutásra (ez emlékeim szerint nagyjából valamikor 15 éve volt), és egy verseny után közölte, hogy a walkmanjében - mondtam, hogy régen volt - egy olyan kazetta ment közben, amire annyit vett fel, hogy „egy-kettő”, a megfelelő tempóban. Ott hibázott, hogy kínai elemeket tett az eszközbe, így az sokat rontott a végeredményen, mert egy idő után már csak az hallatszott belőle: „eeeeegy-keeettőőőő”...

Tegnapra egyébként is lazább napot terveztem, de mikor szembe jött egy zivatarfelhő, gyorsan átdolgoztam az aznapi programot és igen szaporázni kezdtem visszafelé. Nem mondom, hogy miután bevágtam magam mögött a kaput, azonnal szakadni kezdett, de nem sokon múlott.  Szóval a heti sikerélményekkel felvértezve, meg mivel a vasárnap amúgy is az egész heti szar fejből való kiszellőztetésének világnapja, ma egy tökéletesen új útvonal mellett döntöttem, egy kicsit emelt dózist tervezve. Ebből az lett, hogy „ha már erre indultam, miért ne menjek el egészen a kajakpályáig?”. Ez utólagos becslésem alapján oda-vissza valahol 13-14 km körül van… Ha Pinokkiónak hívnának, és most azt mondanám, hogy az utolsó háromezer jól esett, nem lenne több probléma a téli tüzelővel az egész faluban, csak az orrom kellene felhasogatni. Pinokkió nem vagyok, csak ezek szerint kicsit hülye (meg ugye ahogy a régi futós mondás tartja „If it hurts, make it hurt more.”).

De ha minden igaz, a technikám egész tűrhető.

Nos, a hét második fele inkább hátráltatta a felkészülést, de hát nem lehet mindig minden tökéletes. Szerdán mondjuk vicces volt, miután teleméltatlankodtam a blogot, hogy a lecsengő kánikulában mennyire nem lesz jó futni, mire elindultam, rohadt erős szél lett, az a klasszikus zivatar előtti fajta, csak most a zivatar maradt el mögüle. Különös ismertetőjele érdekes módon az volt, hogy bármerre mentem, mindig szembe fújt.  A síugráson kívül nem nagyon ismerek olyan sportot, ahol kifejezetten örülnének a headwindnek, én sem tettem maradék nélkül. Sok szempontból persze hasznos, de valószínűleg nem vagyok még elég mazochista, hogy hobbifutóként ujjongjak az ilyesminek, főleg egy órán keresztül.

Másnap tényleg rest-day volt, kiderült, hogy kiegészítő sportnak a vonaton, kocsiban és műhelykonferencián ülés, zenekari motyó pakolás, valamint a hullafáradtan zenekaron belüli feszültségek generálása tökéletesen alkalmatlan. A péntek sem alakult sokkal szerencsésebben, bár egy óra fallabdázás (ami szintén a hasznos-lista hátsó felében található elgondolásom szerint) azért becsúszott. Az egyetlen pozitívuma ennek az általam elég sokáig megvetett sportnak, hogy ha nem jön össze focizni a megfelelő számú ember, még mindig van mit csinálni. Pechemre a srác, aki még hozzám hasonlóan stabil labdarúgónak számít, nem akar helyette teniszezni. No, mindegy.

Rá kellett döbbennem, hogy a jelenleg használt és jól bevált cipőm már nem sokáig bírja a gyűrődést, ezért elkezdtem nézegetni a futócipő választékot, de elég tanácstalan vagyok, szóval ha már lehet kommentálni, szívesen látok tippeket, hogy mégis mibe fektessek. Nézelődés közben elkalandoztam a futós cuccok között, találtam például GPS-es „personal training assistant” órákat, hihetetlen, hogy mik vannak. Az is hihetetlen, hogy mennyire nem érdekelnek ezek a kütyük. Bár biztos jó, ha valami kiszámolja, most vajon 7:30-as, 7:10-es, vagy 6-os km-eket fut az ember. Meg hogy a pulzusszám az most 70 százaléka-e a maximálisnak. Egy mp3 lejátszón kívül szerintem fegyverrel se tudnának egyéb eszközök használatára kényszeríteni. Futni jó. Mi kell más?

Részben ide kapcsolódó történet, hogy amikor Nagy Bandó András még vicces volt, de polgármester már nem, rákapott a maratonfutásra (ez emlékeim szerint nagyjából valamikor 15 éve volt), és egy verseny után közölte, hogy a walkmanjében - mondtam, hogy régen volt - egy olyan kazetta ment közben, amire annyit vett fel, hogy „egy-kettő”, a megfelelő tempóban. Ott hibázott, hogy kínai elemeket tett az eszközbe, így az sokat rontott a végeredményen, mert egy idő után már csak az hallatszott belőle: „eeeeegy-keeettőőőő”...

Tegnapra egyébként is lazább napot terveztem, de mikor szembe jött egy zivatarfelhő, gyorsan átdolgoztam az aznapi programot és igen szaporázni kezdtem visszafelé. Nem mondom, hogy miután bevágtam magam mögött a kaput, azonnal szakadni kezdett, de nem sokon múlott.  Szóval a heti sikerélményekkel felvértezve, meg mivel a vasárnap amúgy is az egész heti szar fejből való kiszellőztetésének világnapja, ma egy tökéletesen új útvonal mellett döntöttem, egy kicsit emelt dózist tervezve. Ebből az lett, hogy „ha már erre indultam, miért ne menjek el egészen a kajakpályáig?”. Ez utólagos becslésem alapján oda-vissza valahol 13-14 km körül van… Ha Pinokkiónak hívnának, és most azt mondanám, hogy az utolsó háromezer jól esett, nem lenne több probléma a téli tüzelővel az egész faluban, csak az orrom kellene felhasogatni. Pinokkió nem vagyok, csak ezek szerint kicsit hülye (meg ugye ahogy a régi futós mondás tartja „If it hurts, make it hurt more.”).

De ha minden igaz, a technikám egész tűrhető.

elsőkörben megosztanám a nagyközönséggel a margréttől tanult helyes futótechnikát, íme:

- edzés előtt és főleg utána mindig nyújtsd meg az izmaidat 

- futás közben kicsit dőlj előre, a hátad legyen egyenes

- a vállad ne essen előre 

- lazíts el az összes izmodat és (itt jön az érdekes rész) egyedül a hasizmaid legyenek megfeszítve

 így elvileg nincs (annyira) megterhelve a derék, ami elég jól jön főleg akkor ha valakinek hátproblémái vannak (nekem pl gerincferdülésem ami tud elég kellemetlen is lenni néhanapján).

 másodikkörben a heti futóélmények. a 'futás előtt érdemes tízig számolni' gondolattal mértéktelenül egyetértek. a hét elején már alig vártam hogy kimozdulhassak és bár láttam hogy nagy a szél, nem volt türelmem ahhoz hogy megvárjam míg alábbhagy. elindultam mert gondoltam egy kis szellő rajtam nem fog ki. igenám, csakhogy ez a 'biciklizés közben tekerni kell a dombon lefelé' típusú szél volt (múltheti élmény) és bár nem vagyok épp pehelysúly, azért a 'szellő' konkrétan lelökött az útról. szóval az ilyesmivel nem jó viccelni, kemény fejfájásom is volt az incidens után. érdekes hogy a hidegben és/ vagy esőben futás közel sem annyira problémás mint a szeles.

a tegnapi adagot egy 5 órás hegymászó-túrával váltottam ki, kell a változatosság. ma ennek levezetéseként úsztam és holnapra tervezek egy nagyobb májlédzset.