21097

érdekes hogy pont amikor nem dolgoztam semmit 2 hétig akkor nem sikerült időt szakítani az edzésre (egyetlen londoni csatornafutás kivételével). így ma nem nagyon tudtam erőnlétileg mire számítsak... nem is sikerült 10 km-t lefutni, csak a 6os kört csináltam egy 2es hurokkal viszont  egész jó idővel. sportolgattam ugyanis a szünetben, csak a futást hanyagoltam (de nagyon nem kellett volna). nademostmajd. keményen.

a teniszeket érdekes módon sztem jobban bírtam mint amikor rendszeresen űztem, így a londonban töltött egy hét alatt minden nap mentem. még a véradás napján is (hja, engem is lecsapoltak) örültek a sok zoxigénnek a véremben.

futócipőt meg nekem is kell újat vennem (még bőven szept 7 előtt) mert már teljesen sima az alapja, totál lejöttek a recék amik voltak rajta fénykorában.

nálam a mai futós top 5:

-iggy pop: lust for life

-steve smith: run boy run

-sigur rós: gobbledigook

-damien rice: vulcano

-radiohead: karma police 

Elnézést kérek félmaréknyi olvasótáborunktól a jelzettnél hosszabb adásszünetért, hogy teljesen idiótán fogalmazzak, elég rohangálósra (…) sikerült az utóbbi bő egy hét. No, de sebaj.

Szóval múlt hét szerdán még búcsúzóul letudtam egy rövid etapot, természetesen aszfalton, mert a hagyományoknak megfelelően délelőtt még csak előkerült egy kisebb zivatarfelhő, utólag kiderült, a héten az utolsó. Ez persze nem jelentett nekem semmit, mert a hét többi részét a nyugati végeken és azon túl töltöttem el.

Van valami kalandos abban, hogy délután fél háromkor az ember még az épp kezdődő háromnapos punkfesztivál második fellépő zenekarában „szórakoztatja” mintegy 20 fős hallgatóságát, de éjjel egykor már Salzburgban száll le a vonatról, tökéletesen elcsigázva  (közben sokkot kapva a táblán lévő Németország-Portugália 3:2 felirattól), a háta közepére se kívánva a kétnapos PhD-workshopot, ami következik.

Ennek ellenére jól telt az idő. Salzburg pompás hely, bár az ingerküszöböt már-már átlépi a Wolfgang név gyakori használata, ki tudja, miért (nem hiszem, hogy ennek Mozarthoz bármi köze lenne). Kicsit túl nyár volt ottlétem két és fél napja alatt, a felkészülésből meg természetesen teljesen kiestem, csak két hosszabb városnéző sétát sikerült beiktatni, meg a horvát-török - egyébként bűn rossz - negyeddöntő második félidejének és hosszabbításának egy fanzone-ban ácsorgással egybekötött megnézését. Szintén nem tett jót, hogy a sógor trafikokban lehet kapni hülye dobozos silver B&H-t, meg Chesterfieldet („Jó estét, Raymond Chesterfield vagyok…”), szóval megint visszaestem picit. Annyi haszna mindenesetre volt a dolognak, hogy egyszer mindenképpen csinálni fogok egy Rammstein paródiát, aminek a szövege a német nyelvű dobozokon lévő elriasztó üzenetekből fog állni (refrén: „Rauchen kann tödlich sein”).

A hazaérkezésem után aztán másfél napig úgy tűnt, hogy egészségügyi problémák miatt az egész félmaraton dolgot hagynom kell a csudába, de végül nem így történt. Az igazán beavatottak erről a dologról hamarosan olvashatják füstölgésemet az erre kialakított felületen. Maradjunk annyiban, hogy néha az adatvédelem is az ember agyára tud menni. Meg talán mégis életben maradok.

Közben elmúlt a Medárd-hatás (csak nem bírta negyven napig a galád), szóval vasárnap este a szokott időben elindultam egy egészséges távra, ami az elmúlt napok kihagyása miatt is sikerülhetett volna rosszul, de igazából az nem tűnt fel, hogy a három nap alatt, amíg nem voltam otthon, kifejlődött a kánikula. Így aztán katasztrofális állapotban abszolváltam a mintegy 9 km-t, nem túl jó hangulatban. A hétfő kimaradt, már csak azért is, mert két kémcső vérrel megint rövidebb lettem (viszont megnyugtattak ugye, hogy mégse vagyok beteg).  A kánikula aztán keddi focira is rányomta bélyegét, bár most végre sokan voltunk. Sikerült viszont az utóbb négy alkalomtól eltérően halálosan elfáradnom, aminek végül is majdnem annyira örülök, mint a két, (vessző!) bal lábbal szerzett gólomnak...

Az előző két nap a visszarázódás jegyében kétszer nagyjából nyolc km ledarálásából állt, a megszokott időponttól jóval később, akar a fene hőgutát kapni. Lehet, majd jön némi nightrunning is, bár ezen a szélességi körön többször van sötét éjjel, mint nem. Megkaptam a visszaigazolást a jövő szombati megmérettetésre is, a célvonalon meggyötörten áthaladó, közben középső ujját a világnak lóbáló versenyző mellkasán a 1112-es rajtszám fog díszelegni.

Ja, és ha már hiking season. A NEVER BEEN TOurist korlátozott számban várja az Ön jelentkezését is következő túrájára, amelyre augusztus 6. és 14. között kerül sor. Érkezés Oslóba, hazaút Stockholmból. A köztes út séta és vadkemping, nagy valószínűség szerint Karlstadt és Örebro érintésével. Low budget, as usual. A jelentkezéseket „Akik élnek azok…” jeligére várom a kiadóba.

Zárásként a „Hogy mik vannak” rovatunkban ezúttal egy igazi Angebot kap helyet, egyenesen a Blaha Lujza téri aluljáróból: „Százért a rózsa egy százas!”.

Elnézést kérek félmaréknyi olvasótáborunktól a jelzettnél hosszabb adásszünetért, hogy teljesen idiótán fogalmazzak, elég rohangálósra (…) sikerült az utóbbi bő egy hét. No, de sebaj.

Szóval múlt hét szerdán még búcsúzóul letudtam egy rövid etapot, természetesen aszfalton, mert a hagyományoknak megfelelően délelőtt még csak előkerült egy kisebb zivatarfelhő, utólag kiderült, a héten az utolsó. Ez persze nem jelentett nekem semmit, mert a hét többi részét a nyugati végeken és azon túl töltöttem el.

Van valami kalandos abban, hogy délután fél háromkor az ember még az épp kezdődő háromnapos punkfesztivál második fellépő zenekarában „szórakoztatja” mintegy 20 fős hallgatóságát, de éjjel egykor már Salzburgban száll le a vonatról, tökéletesen elcsigázva  (közben sokkot kapva a táblán lévő Németország-Portugália 3:2 felirattól), a háta közepére se kívánva a kétnapos PhD-workshopot, ami következik.

Ennek ellenére jól telt az idő. Salzburg pompás hely, bár az ingerküszöböt már-már átlépi a Wolfgang név gyakori használata, ki tudja, miért (nem hiszem, hogy ennek Mozarthoz bármi köze lenne). Kicsit túl nyár volt ottlétem két és fél napja alatt, a felkészülésből meg természetesen teljesen kiestem, csak két hosszabb városnéző sétát sikerült beiktatni, meg a horvát-török - egyébként bűn rossz - negyeddöntő második félidejének és hosszabbításának egy fanzone-ban ácsorgással egybekötött megnézését. Szintén nem tett jót, hogy a sógor trafikokban lehet kapni hülye dobozos silver B&H-t, meg Chesterfieldet („Jó estét, Raymond Chesterfield vagyok…”), szóval megint visszaestem picit. Annyi haszna mindenesetre volt a dolognak, hogy egyszer mindenképpen csinálni fogok egy Rammstein paródiát, aminek a szövege a német nyelvű dobozokon lévő elriasztó üzenetekből fog állni (refrén: „Rauchen kann tödlich sein”).

A hazaérkezésem után aztán másfél napig úgy tűnt, hogy egészségügyi problémák miatt az egész félmaraton dolgot hagynom kell a csudába, de végül nem így történt. Az igazán beavatottak erről a dologról hamarosan olvashatják füstölgésemet az erre kialakított felületen. Maradjunk annyiban, hogy néha az adatvédelem is az ember agyára tud menni. Meg talán mégis életben maradok.

Közben elmúlt a Medárd-hatás (csak nem bírta negyven napig a galád), szóval vasárnap este a szokott időben elindultam egy egészséges távra, ami az elmúlt napok kihagyása miatt is sikerülhetett volna rosszul, de igazából az nem tűnt fel, hogy a három nap alatt, amíg nem voltam otthon, kifejlődött a kánikula. Így aztán katasztrofális állapotban abszolváltam a mintegy 9 km-t, nem túl jó hangulatban. A hétfő kimaradt, már csak azért is, mert két kémcső vérrel megint rövidebb lettem (viszont megnyugtattak ugye, hogy mégse vagyok beteg).  A kánikula aztán keddi focira is rányomta bélyegét, bár most végre sokan voltunk. Sikerült viszont az utóbb négy alkalomtól eltérően halálosan elfáradnom, aminek végül is majdnem annyira örülök, mint a két, (vessző!) bal lábbal szerzett gólomnak...

Az előző két nap a visszarázódás jegyében kétszer nagyjából nyolc km ledarálásából állt, a megszokott időponttól jóval később, akar a fene hőgutát kapni. Lehet, majd jön némi nightrunning is, bár ezen a szélességi körön többször van sötét éjjel, mint nem. Megkaptam a visszaigazolást a jövő szombati megmérettetésre is, a célvonalon meggyötörten áthaladó, közben középső ujját a világnak lóbáló versenyző mellkasán a 1112-es rajtszám fog díszelegni.

Ja, és ha már hiking season. A NEVER BEEN TOurist korlátozott számban várja az Ön jelentkezését is következő túrájára, amelyre augusztus 6. és 14. között kerül sor. Érkezés Oslóba, hazaút Stockholmból. A köztes út séta és vadkemping, nagy valószínűség szerint Karlstadt és Örebro érintésével. Low budget, as usual. A jelentkezéseket „Akik élnek azok…” jeligére várom a kiadóba.

Zárásként a „Hogy mik vannak” rovatunkban ezúttal egy igazi Angebot kap helyet, egyenesen a Blaha Lujza téri aluljáróból: „Százért a rózsa egy százas!”.

Elnézést kérek félmaréknyi olvasótáborunktól a jelzettnél hosszabb adásszünetért, hogy teljesen idiótán fogalmazzak, elég rohangálósra (…) sikerült az utóbbi bő egy hét. No, de sebaj.

Szóval múlt hét szerdán még búcsúzóul letudtam egy rövid etapot, természetesen aszfalton, mert a hagyományoknak megfelelően délelőtt még csak előkerült egy kisebb zivatarfelhő, utólag kiderült, a héten az utolsó. Ez persze nem jelentett nekem semmit, mert a hét többi részét a nyugati végeken és azon túl töltöttem el.

Van valami kalandos abban, hogy délután fél háromkor az ember még az épp kezdődő háromnapos punkfesztivál második fellépő zenekarában „szórakoztatja” mintegy 20 fős hallgatóságát, de éjjel egykor már Salzburgban száll le a vonatról, tökéletesen elcsigázva  (közben sokkot kapva a táblán lévő Németország-Portugália 3:2 felirattól), a háta közepére se kívánva a kétnapos PhD-workshopot, ami következik.

Ennek ellenére jól telt az idő. Salzburg pompás hely, bár az ingerküszöböt már-már átlépi a Wolfgang név gyakori használata, ki tudja, miért (nem hiszem, hogy ennek Mozarthoz bármi köze lenne). Kicsit túl nyár volt ottlétem két és fél napja alatt, a felkészülésből meg természetesen teljesen kiestem, csak két hosszabb városnéző sétát sikerült beiktatni, meg a horvát-török - egyébként bűn rossz - negyeddöntő második félidejének és hosszabbításának egy fanzone-ban ácsorgással egybekötött megnézését. Szintén nem tett jót, hogy a sógor trafikokban lehet kapni hülye dobozos silver B&H-t, meg Chesterfieldet („Jó estét, Raymond Chesterfield vagyok…”), szóval megint visszaestem picit. Annyi haszna mindenesetre volt a dolognak, hogy egyszer mindenképpen csinálni fogok egy Rammstein paródiát, aminek a szövege a német nyelvű dobozokon lévő elriasztó üzenetekből fog állni (refrén: „Rauchen kann tödlich sein”).

A hazaérkezésem után aztán másfél napig úgy tűnt, hogy egészségügyi problémák miatt az egész félmaraton dolgot hagynom kell a csudába, de végül nem így történt. Az igazán beavatottak erről a dologról hamarosan olvashatják füstölgésemet az erre kialakított felületen. Maradjunk annyiban, hogy néha az adatvédelem is az ember agyára tud menni. Meg talán mégis életben maradok.

Közben elmúlt a Medárd-hatás (csak nem bírta negyven napig a galád), szóval vasárnap este a szokott időben elindultam egy egészséges távra, ami az elmúlt napok kihagyása miatt is sikerülhetett volna rosszul, de igazából az nem tűnt fel, hogy a három nap alatt, amíg nem voltam otthon, kifejlődött a kánikula. Így aztán katasztrofális állapotban abszolváltam a mintegy 9 km-t, nem túl jó hangulatban. A hétfő kimaradt, már csak azért is, mert két kémcső vérrel megint rövidebb lettem (viszont megnyugtattak ugye, hogy mégse vagyok beteg).  A kánikula aztán keddi focira is rányomta bélyegét, bár most végre sokan voltunk. Sikerült viszont az utóbb négy alkalomtól eltérően halálosan elfáradnom, aminek végül is majdnem annyira örülök, mint a két, (vessző!) bal lábbal szerzett gólomnak...

Az előző két nap a visszarázódás jegyében kétszer nagyjából nyolc km ledarálásából állt, a megszokott időponttól jóval később, akar a fene hőgutát kapni. Lehet, majd jön némi nightrunning is, bár ezen a szélességi körön többször van sötét éjjel, mint nem. Megkaptam a visszaigazolást a jövő szombati megmérettetésre is, a célvonalon meggyötörten áthaladó, közben középső ujját a világnak lóbáló versenyző mellkasán a 1112-es rajtszám fog díszelegni.

Ja, és ha már hiking season. A NEVER BEEN TOurist korlátozott számban várja az Ön jelentkezését is következő túrájára, amelyre augusztus 6. és 14. között kerül sor. Érkezés Oslóba, hazaút Stockholmból. A köztes út séta és vadkemping, nagy valószínűség szerint Karlstadt és Örebro érintésével. Low budget, as usual. A jelentkezéseket „Akik élnek azok…” jeligére várom a kiadóba.

Zárásként a „Hogy mik vannak” rovatunkban ezúttal egy igazi Angebot kap helyet, egyenesen a Blaha Lujza téri aluljáróból: „Százért a rózsa egy százas!”.

Elnézést kérek félmaréknyi olvasótáborunktól a jelzettnél hosszabb adásszünetért, hogy teljesen idiótán fogalmazzak, elég rohangálósra (…) sikerült az utóbbi bő egy hét. No, de sebaj.

Szóval múlt hét szerdán még búcsúzóul letudtam egy rövid etapot, természetesen aszfalton, mert a hagyományoknak megfelelően délelőtt még csak előkerült egy kisebb zivatarfelhő, utólag kiderült, a héten az utolsó. Ez persze nem jelentett nekem semmit, mert a hét többi részét a nyugati végeken és azon túl töltöttem el.

Van valami kalandos abban, hogy délután fél háromkor az ember még az épp kezdődő háromnapos punkfesztivál második fellépő zenekarában „szórakoztatja” mintegy 20 fős hallgatóságát, de éjjel egykor már Salzburgban száll le a vonatról, tökéletesen elcsigázva  (közben sokkot kapva a táblán lévő Németország-Portugália 3:2 felirattól), a háta közepére se kívánva a kétnapos PhD-workshopot, ami következik.

Ennek ellenére jól telt az idő. Salzburg pompás hely, bár az ingerküszöböt már-már átlépi a Wolfgang név gyakori használata, ki tudja, miért (nem hiszem, hogy ennek Mozarthoz bármi köze lenne). Kicsit túl nyár volt ottlétem két és fél napja alatt, a felkészülésből meg természetesen teljesen kiestem, csak két hosszabb városnéző sétát sikerült beiktatni, meg a horvát-török - egyébként bűn rossz - negyeddöntő második félidejének és hosszabbításának egy fanzone-ban ácsorgással egybekötött megnézését. Szintén nem tett jót, hogy a sógor trafikokban lehet kapni hülye dobozos silver B&H-t, meg Chesterfieldet („Jó estét, Raymond Chesterfield vagyok…”), szóval megint visszaestem picit. Annyi haszna mindenesetre volt a dolognak, hogy egyszer mindenképpen csinálni fogok egy Rammstein paródiát, aminek a szövege a német nyelvű dobozokon lévő elriasztó üzenetekből fog állni (refrén: „Rauchen kann tödlich sein”).

A hazaérkezésem után aztán másfél napig úgy tűnt, hogy egészségügyi problémák miatt az egész félmaraton dolgot hagynom kell a csudába, de végül nem így történt. Az igazán beavatottak erről a dologról hamarosan olvashatják füstölgésemet az erre kialakított felületen. Maradjunk annyiban, hogy néha az adatvédelem is az ember agyára tud menni. Meg talán mégis életben maradok.

Közben elmúlt a Medárd-hatás (csak nem bírta negyven napig a galád), szóval vasárnap este a szokott időben elindultam egy egészséges távra, ami az elmúlt napok kihagyása miatt is sikerülhetett volna rosszul, de igazából az nem tűnt fel, hogy a három nap alatt, amíg nem voltam otthon, kifejlődött a kánikula. Így aztán katasztrofális állapotban abszolváltam a mintegy 9 km-t, nem túl jó hangulatban. A hétfő kimaradt, már csak azért is, mert két kémcső vérrel megint rövidebb lettem (viszont megnyugtattak ugye, hogy mégse vagyok beteg).  A kánikula aztán keddi focira is rányomta bélyegét, bár most végre sokan voltunk. Sikerült viszont az utóbb négy alkalomtól eltérően halálosan elfáradnom, aminek végül is majdnem annyira örülök, mint a két, (vessző!) bal lábbal szerzett gólomnak...

Az előző két nap a visszarázódás jegyében kétszer nagyjából nyolc km ledarálásából állt, a megszokott időponttól jóval később, akar a fene hőgutát kapni. Lehet, majd jön némi nightrunning is, bár ezen a szélességi körön többször van sötét éjjel, mint nem. Megkaptam a visszaigazolást a jövő szombati megmérettetésre is, a célvonalon meggyötörten áthaladó, közben középső ujját a világnak lóbáló versenyző mellkasán a 1112-es rajtszám fog díszelegni.

Ja, és ha már hiking season. A NEVER BEEN TOurist korlátozott számban várja az Ön jelentkezését is következő túrájára, amelyre augusztus 6. és 14. között kerül sor. Érkezés Oslóba, hazaút Stockholmból. A köztes út séta és vadkemping, nagy valószínűség szerint Karlstadt és Örebro érintésével. Low budget, as usual. A jelentkezéseket „Akik élnek azok…” jeligére várom a kiadóba.

Zárásként a „Hogy mik vannak” rovatunkban ezúttal egy igazi Angebot kap helyet, egyenesen a Blaha Lujza téri aluljáróból: „Százért a rózsa egy százas!”.

izlandon a jóidő (és a tény hogy az ember fejéhez vágnak egy jeepet) magával vonja a túramaratonokat, amik sajnos (vagy nem sajnos) a futófélmaraton-edzések rovására mennek.

mozgásból tehát nem volt hiány, csak éppen más jellegű sportokat űztem az elmúlt pár hétben. londonba visszatérve pedig a kemény hegymászásokat felváltotta a tenisz, ami legalább olyan jó. tervbe volt véve a csatorna melletti futás is, ez az elmúlt 4 napban eddig egyszer valósult meg.

izlandon visszatérek a komoly felkészüléshez, vészesen közeledik a megmérettetés időpontja... meg összeállítottam a dream-playlistet... de erről később bővebben. 

izlandon a jóidő (és a tény hogy az ember fejéhez vágnak egy jeepet) magával vonja a túramaratonokat, amik sajnos (vagy nem sajnos) a futófélmaraton-edzések rovására mennek.

mozgásból tehát nem volt hiány, csak éppen más jellegű sportokat űztem az elmúlt pár hétben. londonba visszatérve pedig a kemény hegymászásokat felváltotta a tenisz, ami legalább olyan jó. tervbe volt véve a csatorna melletti futás is, ez az elmúlt 4 napban eddig egyszer valósult meg.

izlandon visszatérek a komoly felkészüléshez, vészesen közeledik a megmérettetés időpontja... meg összeállítottam a dream-playlistet... de erről később bővebben. 

izlandon a jóidő (és a tény hogy az ember fejéhez vágnak egy jeepet) magával vonja a túramaratonokat, amik sajnos (vagy nem sajnos) a futófélmaraton-edzések rovására mennek.

mozgásból tehát nem volt hiány, csak éppen más jellegű sportokat űztem az elmúlt pár hétben. londonba visszatérve pedig a kemény hegymászásokat felváltotta a tenisz, ami legalább olyan jó. tervbe volt véve a csatorna melletti futás is, ez az elmúlt 4 napban eddig egyszer valósult meg.

izlandon visszatérek a komoly felkészüléshez, vészesen közeledik a megmérettetés időpontja... meg összeállítottam a dream-playlistet... de erről később bővebben. 

izlandon a jóidő (és a tény hogy az ember fejéhez vágnak egy jeepet) magával vonja a túramaratonokat, amik sajnos (vagy nem sajnos) a futófélmaraton-edzések rovására mennek.

mozgásból tehát nem volt hiány, csak éppen más jellegű sportokat űztem az elmúlt pár hétben. londonba visszatérve pedig a kemény hegymászásokat felváltotta a tenisz, ami legalább olyan jó. tervbe volt véve a csatorna melletti futás is, ez az elmúlt 4 napban eddig egyszer valósult meg.

izlandon visszatérek a komoly felkészüléshez, vészesen közeledik a megmérettetés időpontja... meg összeállítottam a dream-playlistet... de erről később bővebben. 

A szombati, rövidebb átmozgatás két eredményt hozott. Egyrészt találtam egy újabb útszakaszt, amivel tovább lehet kombinálni a lehetőségeimet a szűkösebb (értsd: sarasabb) időkben. (Majd egyszer berajzolgatom egy térképre, hogy milyen útvonalaim vannak és beteszem ide. Nem mintha olyan érdekes lenne, csak a miheztartás végett.) A másik eredmény a kvantitatív módszertan beadandóm logikai keretének nagyjából-egészéből történő kigondolása volt. A teljesítmény értékét némiképp rontja, hogy a megvalósítás azóta is várat magára, valamint hogy a határidőt lassan négy héttel sikerül túlhaladnom…

Vasárnap a szokásos emelt adag volt a cél, már csak az agyműködésem újra normális mederbe terelése okán is. Néhány archív adathordozó segítségével teljesen lecseréltem a futós zenéket, majd elindultam. Összekombináltam az új utat a kajakpályás csíkkal, bár apró bökkenő, hogy közben volt egy 500 méteres szakasz, amihez kenu kellett volna, vagy gólyaláb. Visszafelé így inkább kerültem egyet, de így az össztáv valami 16 km lett, a térdeim meghaltak a végére. De nézzük, az eseményről hogyan emlékezik meg nemzetközi sajtóközleményében a Szajol Strugglers futóklub:

„The SzS completed a one day test programme around Szajol, in preparation for the Nike Half Marathon in September. Without any major new test items, Mike focused on reliability and stamina work, and successfully managed to complete a long run with steady pace. Unfortunately our runner forced to take a different layout of the track on the way back home, and it caused a partial suspension-failure. Apart from that, we had a good day of testing and looking forward to the pre-event in Hortobágy three weeks time.”

Mivel a jobb térdem hétfőn a lábhajlításon kívül valamennyi funkcióját el tudta látni, szokás szerint rest-day tört ki, egy majd húszperces nyújtással megzavarva. Mondjuk amúgy sem iktattam volna be komolyabb mozgást, mert az Országos Vérellátó Szolgálat mobil vámpírkommandója délután megjelent településünkön, és támogattam őket 4,5 dl A- folyadékkal. (VIGYÁZAT! NAGYARC-RIADÓ!) Kaptam új Véradó Igazolványt is, merthogy az előző betelt - számításaim szerint már bőven tíz liter fölött járok összességében a leadott mennyiséget tekintve. Az OVSZ mondjuk vicces szervezet, a legváratlanabb adományokat kapják nemsokára lejáró szavatosságú élelmiszerekből. A prímet azért viszi a mostani ajándékuk: véradásról sikerült három kis üveg ketchuppal távoznom… Egyébként hasznos a futás, a vérnyomásom valamikor az előző évezredben volt utoljára ennyire ideális-közeli, mint most. Tényleg, Izlandon van véradás?

A szokásos focira megint minimál-létszám jött össze, ami nem baj, az már annál rosszabb, hogy sporttársaim alig egy óra után kétirányú evolúcióval próbálkozva hagyják el a pályát: miközben kísérletet tesznek az újra négykézláb járásra, igyekeznek kifejleszteni egy olyan dobhártyát, ami segíti az oxigénfelvételt. A helyzetet nem javítja, hogy közben térdemen a szekrény aljáról előhalászott rögzítővel, arcomon bunkó-naív kifejezéssel kérdezgetem tőlük, hogy „…biztos nem akartok még egy kört játszani?”. (Levi, ha véletlenül olvasod ezt, természetesen nem Rólad szól, hiszen Te ma bírtad, mert volt piros IZOTÓNIÁS italod. A Skoda meg jó vásár. Főleg ha sárga zöld.) Persze, minek edukálok, én ffffhasz.

Holnap végre talán visszatérhetek a Tisza melletti utakra, de persze ez sose biztos. Utána adásomat megszakítom, mert pár napig Salzburgban leszek, félig-meddig munkalátogatáson, és főleg futás nélkül. Jövő hét elején jelentkezem.

Ja, a „Hogy mik vannak”-rovatba: ma a vonatról a Zagyva árterében láttam egy embert, aki skót dudán gyakorolt. Nem, nem volt szürreális.

A szombati, rövidebb átmozgatás két eredményt hozott. Egyrészt találtam egy újabb útszakaszt, amivel tovább lehet kombinálni a lehetőségeimet a szűkösebb (értsd: sarasabb) időkben. (Majd egyszer berajzolgatom egy térképre, hogy milyen útvonalaim vannak és beteszem ide. Nem mintha olyan érdekes lenne, csak a miheztartás végett.) A másik eredmény a kvantitatív módszertan beadandóm logikai keretének nagyjából-egészéből történő kigondolása volt. A teljesítmény értékét némiképp rontja, hogy a megvalósítás azóta is várat magára, valamint hogy a határidőt lassan négy héttel sikerül túlhaladnom…

Vasárnap a szokásos emelt adag volt a cél, már csak az agyműködésem újra normális mederbe terelése okán is. Néhány archív adathordozó segítségével teljesen lecseréltem a futós zenéket, majd elindultam. Összekombináltam az új utat a kajakpályás csíkkal, bár apró bökkenő, hogy közben volt egy 500 méteres szakasz, amihez kenu kellett volna, vagy gólyaláb. Visszafelé így inkább kerültem egyet, de így az össztáv valami 16 km lett, a térdeim meghaltak a végére. De nézzük, az eseményről hogyan emlékezik meg nemzetközi sajtóközleményében a Szajol Strugglers futóklub:

„The SzS completed a one day test programme around Szajol, in preparation for the Nike Half Marathon in September. Without any major new test items, Mike focused on reliability and stamina work, and successfully managed to complete a long run with steady pace. Unfortunately our runner forced to take a different layout of the track on the way back home, and it caused a partial suspension-failure. Apart from that, we had a good day of testing and looking forward to the pre-event in Hortobágy three weeks time.”

Mivel a jobb térdem hétfőn a lábhajlításon kívül valamennyi funkcióját el tudta látni, szokás szerint rest-day tört ki, egy majd húszperces nyújtással megzavarva. Mondjuk amúgy sem iktattam volna be komolyabb mozgást, mert az Országos Vérellátó Szolgálat mobil vámpírkommandója délután megjelent településünkön, és támogattam őket 4,5 dl A- folyadékkal. (VIGYÁZAT! NAGYARC-RIADÓ!) Kaptam új Véradó Igazolványt is, merthogy az előző betelt - számításaim szerint már bőven tíz liter fölött járok összességében a leadott mennyiséget tekintve. Az OVSZ mondjuk vicces szervezet, a legváratlanabb adományokat kapják nemsokára lejáró szavatosságú élelmiszerekből. A prímet azért viszi a mostani ajándékuk: véradásról sikerült három kis üveg ketchuppal távoznom… Egyébként hasznos a futás, a vérnyomásom valamikor az előző évezredben volt utoljára ennyire ideális-közeli, mint most. Tényleg, Izlandon van véradás?

A szokásos focira megint minimál-létszám jött össze, ami nem baj, az már annál rosszabb, hogy sporttársaim alig egy óra után kétirányú evolúcióval próbálkozva hagyják el a pályát: miközben kísérletet tesznek az újra négykézláb járásra, igyekeznek kifejleszteni egy olyan dobhártyát, ami segíti az oxigénfelvételt. A helyzetet nem javítja, hogy közben térdemen a szekrény aljáról előhalászott rögzítővel, arcomon bunkó-naív kifejezéssel kérdezgetem tőlük, hogy „…biztos nem akartok még egy kört játszani?”. (Levi, ha véletlenül olvasod ezt, természetesen nem Rólad szól, hiszen Te ma bírtad, mert volt piros IZOTÓNIÁS italod. A Skoda meg jó vásár. Főleg ha sárga zöld.) Persze, minek edukálok, én ffffhasz.

Holnap végre talán visszatérhetek a Tisza melletti utakra, de persze ez sose biztos. Utána adásomat megszakítom, mert pár napig Salzburgban leszek, félig-meddig munkalátogatáson, és főleg futás nélkül. Jövő hét elején jelentkezem.

Ja, a „Hogy mik vannak”-rovatba: ma a vonatról a Zagyva árterében láttam egy embert, aki skót dudán gyakorolt. Nem, nem volt szürreális.

A szombati, rövidebb átmozgatás két eredményt hozott. Egyrészt találtam egy újabb útszakaszt, amivel tovább lehet kombinálni a lehetőségeimet a szűkösebb (értsd: sarasabb) időkben. (Majd egyszer berajzolgatom egy térképre, hogy milyen útvonalaim vannak és beteszem ide. Nem mintha olyan érdekes lenne, csak a miheztartás végett.) A másik eredmény a kvantitatív módszertan beadandóm logikai keretének nagyjából-egészéből történő kigondolása volt. A teljesítmény értékét némiképp rontja, hogy a megvalósítás azóta is várat magára, valamint hogy a határidőt lassan négy héttel sikerül túlhaladnom…

Vasárnap a szokásos emelt adag volt a cél, már csak az agyműködésem újra normális mederbe terelése okán is. Néhány archív adathordozó segítségével teljesen lecseréltem a futós zenéket, majd elindultam. Összekombináltam az új utat a kajakpályás csíkkal, bár apró bökkenő, hogy közben volt egy 500 méteres szakasz, amihez kenu kellett volna, vagy gólyaláb. Visszafelé így inkább kerültem egyet, de így az össztáv valami 16 km lett, a térdeim meghaltak a végére. De nézzük, az eseményről hogyan emlékezik meg nemzetközi sajtóközleményében a Szajol Strugglers futóklub:

„The SzS completed a one day test programme around Szajol, in preparation for the Nike Half Marathon in September. Without any major new test items, Mike focused on reliability and stamina work, and successfully managed to complete a long run with steady pace. Unfortunately our runner forced to take a different layout of the track on the way back home, and it caused a partial suspension-failure. Apart from that, we had a good day of testing and looking forward to the pre-event in Hortobágy three weeks time.”

Mivel a jobb térdem hétfőn a lábhajlításon kívül valamennyi funkcióját el tudta látni, szokás szerint rest-day tört ki, egy majd húszperces nyújtással megzavarva. Mondjuk amúgy sem iktattam volna be komolyabb mozgást, mert az Országos Vérellátó Szolgálat mobil vámpírkommandója délután megjelent településünkön, és támogattam őket 4,5 dl A- folyadékkal. (VIGYÁZAT! NAGYARC-RIADÓ!) Kaptam új Véradó Igazolványt is, merthogy az előző betelt - számításaim szerint már bőven tíz liter fölött járok összességében a leadott mennyiséget tekintve. Az OVSZ mondjuk vicces szervezet, a legváratlanabb adományokat kapják nemsokára lejáró szavatosságú élelmiszerekből. A prímet azért viszi a mostani ajándékuk: véradásról sikerült három kis üveg ketchuppal távoznom… Egyébként hasznos a futás, a vérnyomásom valamikor az előző évezredben volt utoljára ennyire ideális-közeli, mint most. Tényleg, Izlandon van véradás?

A szokásos focira megint minimál-létszám jött össze, ami nem baj, az már annál rosszabb, hogy sporttársaim alig egy óra után kétirányú evolúcióval próbálkozva hagyják el a pályát: miközben kísérletet tesznek az újra négykézláb járásra, igyekeznek kifejleszteni egy olyan dobhártyát, ami segíti az oxigénfelvételt. A helyzetet nem javítja, hogy közben térdemen a szekrény aljáról előhalászott rögzítővel, arcomon bunkó-naív kifejezéssel kérdezgetem tőlük, hogy „…biztos nem akartok még egy kört játszani?”. (Levi, ha véletlenül olvasod ezt, természetesen nem Rólad szól, hiszen Te ma bírtad, mert volt piros IZOTÓNIÁS italod. A Skoda meg jó vásár. Főleg ha sárga zöld.) Persze, minek edukálok, én ffffhasz.

Holnap végre talán visszatérhetek a Tisza melletti utakra, de persze ez sose biztos. Utána adásomat megszakítom, mert pár napig Salzburgban leszek, félig-meddig munkalátogatáson, és főleg futás nélkül. Jövő hét elején jelentkezem.

Ja, a „Hogy mik vannak”-rovatba: ma a vonatról a Zagyva árterében láttam egy embert, aki skót dudán gyakorolt. Nem, nem volt szürreális.

A szombati, rövidebb átmozgatás két eredményt hozott. Egyrészt találtam egy újabb útszakaszt, amivel tovább lehet kombinálni a lehetőségeimet a szűkösebb (értsd: sarasabb) időkben. (Majd egyszer berajzolgatom egy térképre, hogy milyen útvonalaim vannak és beteszem ide. Nem mintha olyan érdekes lenne, csak a miheztartás végett.) A másik eredmény a kvantitatív módszertan beadandóm logikai keretének nagyjából-egészéből történő kigondolása volt. A teljesítmény értékét némiképp rontja, hogy a megvalósítás azóta is várat magára, valamint hogy a határidőt lassan négy héttel sikerül túlhaladnom…

Vasárnap a szokásos emelt adag volt a cél, már csak az agyműködésem újra normális mederbe terelése okán is. Néhány archív adathordozó segítségével teljesen lecseréltem a futós zenéket, majd elindultam. Összekombináltam az új utat a kajakpályás csíkkal, bár apró bökkenő, hogy közben volt egy 500 méteres szakasz, amihez kenu kellett volna, vagy gólyaláb. Visszafelé így inkább kerültem egyet, de így az össztáv valami 16 km lett, a térdeim meghaltak a végére. De nézzük, az eseményről hogyan emlékezik meg nemzetközi sajtóközleményében a Szajol Strugglers futóklub:

„The SzS completed a one day test programme around Szajol, in preparation for the Nike Half Marathon in September. Without any major new test items, Mike focused on reliability and stamina work, and successfully managed to complete a long run with steady pace. Unfortunately our runner forced to take a different layout of the track on the way back home, and it caused a partial suspension-failure. Apart from that, we had a good day of testing and looking forward to the pre-event in Hortobágy three weeks time.”

Mivel a jobb térdem hétfőn a lábhajlításon kívül valamennyi funkcióját el tudta látni, szokás szerint rest-day tört ki, egy majd húszperces nyújtással megzavarva. Mondjuk amúgy sem iktattam volna be komolyabb mozgást, mert az Országos Vérellátó Szolgálat mobil vámpírkommandója délután megjelent településünkön, és támogattam őket 4,5 dl A- folyadékkal. (VIGYÁZAT! NAGYARC-RIADÓ!) Kaptam új Véradó Igazolványt is, merthogy az előző betelt - számításaim szerint már bőven tíz liter fölött járok összességében a leadott mennyiséget tekintve. Az OVSZ mondjuk vicces szervezet, a legváratlanabb adományokat kapják nemsokára lejáró szavatosságú élelmiszerekből. A prímet azért viszi a mostani ajándékuk: véradásról sikerült három kis üveg ketchuppal távoznom… Egyébként hasznos a futás, a vérnyomásom valamikor az előző évezredben volt utoljára ennyire ideális-közeli, mint most. Tényleg, Izlandon van véradás?

A szokásos focira megint minimál-létszám jött össze, ami nem baj, az már annál rosszabb, hogy sporttársaim alig egy óra után kétirányú evolúcióval próbálkozva hagyják el a pályát: miközben kísérletet tesznek az újra négykézláb járásra, igyekeznek kifejleszteni egy olyan dobhártyát, ami segíti az oxigénfelvételt. A helyzetet nem javítja, hogy közben térdemen a szekrény aljáról előhalászott rögzítővel, arcomon bunkó-naív kifejezéssel kérdezgetem tőlük, hogy „…biztos nem akartok még egy kört játszani?”. (Levi, ha véletlenül olvasod ezt, természetesen nem Rólad szól, hiszen Te ma bírtad, mert volt piros IZOTÓNIÁS italod. A Skoda meg jó vásár. Főleg ha sárga zöld.) Persze, minek edukálok, én ffffhasz.

Holnap végre talán visszatérhetek a Tisza melletti utakra, de persze ez sose biztos. Utána adásomat megszakítom, mert pár napig Salzburgban leszek, félig-meddig munkalátogatáson, és főleg futás nélkül. Jövő hét elején jelentkezem.

Ja, a „Hogy mik vannak”-rovatba: ma a vonatról a Zagyva árterében láttam egy embert, aki skót dudán gyakorolt. Nem, nem volt szürreális.

Nálam jobban kevesen kedvelik a népi hiedelmeket, de ez a Medárd nevű egyén kezd finoman szólva is túllőni a célon. Lassan második hete minden nap esik, és noha esőben sem rossz futni, eső után meg egyszerűen zseniális, de az azért kiborító, ha folyamatossá válik a próbálkozás arra, hogy az ember olyan réseket találjon a zivatargyanús időszakok között, amikor a takonnyá ázás veszélye nélkül indulhat el. Ez mondjuk szerdán sikerült, bár kezdem unni az egyetlen normális hosszúságú aszfaltos utat (máshol már nem bokáig, hanem tökig ér a sár…). Külön vicces, hogy átvezet a vasúti síneken, egy „Tíz percen túl is zárva tartható” sorompónál. Némileg kínos, mikor háromnegyed óra múlva jön vissza a mit sem sejtő kocogó, az átjáróban meg öt percig tili-tolizik egy teherszerelvény…

Csütörtökre idő szűkében egy picit rövidebb, de tempósabb távot terveztem, amit végre biztató napsütésben kezdtem el. Mikor a tervezett legtávolabbi ponton jártam, elkezdett zuhogni. Jó móka volt, pláne hogy mire visszaértem, megint sütött a nap, kellemes az ilyen, nem érzi az ember magát hülyének.

Ha már a nedvesség elkerülhetetlen, úgy gondoltam pénteken elmegyek úszni, hátha a szervezetem is honorálni fogja, ha kivételesen nem követek el semmilyen merényletet az izületeim-forgórészeim ellen. A nem-merénylet elkövetése sikerült, mert logisztikai okokból teljesen rest-day lett péntek 13. De hogy ne ez legyen az egyetlen rossz hír aznapra, kiderült, hogy a felkészülési tervembe hiba csúszott. A felkészülési tervem mellesleg nem áll másból, mint egy másik futóversenyre (ez az V. - szponzornév - Délibáb Futás a Hortobágyon) történő benevezésből, csakhogy szokjam, meg erőt felmérjek. Nem tudom, miért gondoltam, hogy ez július 12-én lesz, mikor egy héttel korábban. Azaz három hét múlva. Egyébként is kicsit korainak tartottam ezt a verseny-12 km-t, most meg még inkább. Sebaj. (Abba meg utólag jobb nem belegondolni, hogy olyankor meleg van a Hortobágyon. Igen-igen meleg.)

Ma eddig teljesen jó az idő, az EB-meccsek előtt még be fog férni egy kellemes táv. Kiegészítő sportként már voltam egy ballagáson, illetve meglátogattam nagyapámat a Hetényiben. Igazán lélekemelő, ha arra gondol az ember, hogy a szabadban végigdolgozott élet jutalma egy csípőprotézis. Aggódtam az Öregért, főleg mióta akadt precedens a kórházban a beteg műtét közbeni egyszerű leejtésére, de úgy néz ki, minden rendben.

Nem hiszem, hogy holnap írok, így ha már a múlt héten is volt, legyen most is:

Heti futós top5

• therapy? – screamager
• clorox girls – eons away
• r.e.m. – radio free europe
• the smashing pumpkins – 1979
• mozzy green – blue lullaby

Elég szar hét volt, de legalább arra rájöttem, egész pontosan miért szeretek futni. Majd szeptember nyolcadikán elárulom. 

Nálam jobban kevesen kedvelik a népi hiedelmeket, de ez a Medárd nevű egyén kezd finoman szólva is túllőni a célon. Lassan második hete minden nap esik, és noha esőben sem rossz futni, eső után meg egyszerűen zseniális, de az azért kiborító, ha folyamatossá válik a próbálkozás arra, hogy az ember olyan réseket találjon a zivatargyanús időszakok között, amikor a takonnyá ázás veszélye nélkül indulhat el. Ez mondjuk szerdán sikerült, bár kezdem unni az egyetlen normális hosszúságú aszfaltos utat (máshol már nem bokáig, hanem tökig ér a sár…). Külön vicces, hogy átvezet a vasúti síneken, egy „Tíz percen túl is zárva tartható” sorompónál. Némileg kínos, mikor háromnegyed óra múlva jön vissza a mit sem sejtő kocogó, az átjáróban meg öt percig tili-tolizik egy teherszerelvény…

Csütörtökre idő szűkében egy picit rövidebb, de tempósabb távot terveztem, amit végre biztató napsütésben kezdtem el. Mikor a tervezett legtávolabbi ponton jártam, elkezdett zuhogni. Jó móka volt, pláne hogy mire visszaértem, megint sütött a nap, kellemes az ilyen, nem érzi az ember magát hülyének.

Ha már a nedvesség elkerülhetetlen, úgy gondoltam pénteken elmegyek úszni, hátha a szervezetem is honorálni fogja, ha kivételesen nem követek el semmilyen merényletet az izületeim-forgórészeim ellen. A nem-merénylet elkövetése sikerült, mert logisztikai okokból teljesen rest-day lett péntek 13. De hogy ne ez legyen az egyetlen rossz hír aznapra, kiderült, hogy a felkészülési tervembe hiba csúszott. A felkészülési tervem mellesleg nem áll másból, mint egy másik futóversenyre (ez az V. - szponzornév - Délibáb Futás a Hortobágyon) történő benevezésből, csakhogy szokjam, meg erőt felmérjek. Nem tudom, miért gondoltam, hogy ez július 12-én lesz, mikor egy héttel korábban. Azaz három hét múlva. Egyébként is kicsit korainak tartottam ezt a verseny-12 km-t, most meg még inkább. Sebaj. (Abba meg utólag jobb nem belegondolni, hogy olyankor meleg van a Hortobágyon. Igen-igen meleg.)

Ma eddig teljesen jó az idő, az EB-meccsek előtt még be fog férni egy kellemes táv. Kiegészítő sportként már voltam egy ballagáson, illetve meglátogattam nagyapámat a Hetényiben. Igazán lélekemelő, ha arra gondol az ember, hogy a szabadban végigdolgozott élet jutalma egy csípőprotézis. Aggódtam az Öregért, főleg mióta akadt precedens a kórházban a beteg műtét közbeni egyszerű leejtésére, de úgy néz ki, minden rendben.

Nem hiszem, hogy holnap írok, így ha már a múlt héten is volt, legyen most is:

Heti futós top5

• therapy? – screamager
• clorox girls – eons away
• r.e.m. – radio free europe
• the smashing pumpkins – 1979
• mozzy green – blue lullaby

Elég szar hét volt, de legalább arra rájöttem, egész pontosan miért szeretek futni. Majd szeptember nyolcadikán elárulom. 

Nálam jobban kevesen kedvelik a népi hiedelmeket, de ez a Medárd nevű egyén kezd finoman szólva is túllőni a célon. Lassan második hete minden nap esik, és noha esőben sem rossz futni, eső után meg egyszerűen zseniális, de az azért kiborító, ha folyamatossá válik a próbálkozás arra, hogy az ember olyan réseket találjon a zivatargyanús időszakok között, amikor a takonnyá ázás veszélye nélkül indulhat el. Ez mondjuk szerdán sikerült, bár kezdem unni az egyetlen normális hosszúságú aszfaltos utat (máshol már nem bokáig, hanem tökig ér a sár…). Külön vicces, hogy átvezet a vasúti síneken, egy „Tíz percen túl is zárva tartható” sorompónál. Némileg kínos, mikor háromnegyed óra múlva jön vissza a mit sem sejtő kocogó, az átjáróban meg öt percig tili-tolizik egy teherszerelvény…

Csütörtökre idő szűkében egy picit rövidebb, de tempósabb távot terveztem, amit végre biztató napsütésben kezdtem el. Mikor a tervezett legtávolabbi ponton jártam, elkezdett zuhogni. Jó móka volt, pláne hogy mire visszaértem, megint sütött a nap, kellemes az ilyen, nem érzi az ember magát hülyének.

Ha már a nedvesség elkerülhetetlen, úgy gondoltam pénteken elmegyek úszni, hátha a szervezetem is honorálni fogja, ha kivételesen nem követek el semmilyen merényletet az izületeim-forgórészeim ellen. A nem-merénylet elkövetése sikerült, mert logisztikai okokból teljesen rest-day lett péntek 13. De hogy ne ez legyen az egyetlen rossz hír aznapra, kiderült, hogy a felkészülési tervembe hiba csúszott. A felkészülési tervem mellesleg nem áll másból, mint egy másik futóversenyre (ez az V. - szponzornév - Délibáb Futás a Hortobágyon) történő benevezésből, csakhogy szokjam, meg erőt felmérjek. Nem tudom, miért gondoltam, hogy ez július 12-én lesz, mikor egy héttel korábban. Azaz három hét múlva. Egyébként is kicsit korainak tartottam ezt a verseny-12 km-t, most meg még inkább. Sebaj. (Abba meg utólag jobb nem belegondolni, hogy olyankor meleg van a Hortobágyon. Igen-igen meleg.)

Ma eddig teljesen jó az idő, az EB-meccsek előtt még be fog férni egy kellemes táv. Kiegészítő sportként már voltam egy ballagáson, illetve meglátogattam nagyapámat a Hetényiben. Igazán lélekemelő, ha arra gondol az ember, hogy a szabadban végigdolgozott élet jutalma egy csípőprotézis. Aggódtam az Öregért, főleg mióta akadt precedens a kórházban a beteg műtét közbeni egyszerű leejtésére, de úgy néz ki, minden rendben.

Nem hiszem, hogy holnap írok, így ha már a múlt héten is volt, legyen most is:

Heti futós top5

• therapy? – screamager
• clorox girls – eons away
• r.e.m. – radio free europe
• the smashing pumpkins – 1979
• mozzy green – blue lullaby

Elég szar hét volt, de legalább arra rájöttem, egész pontosan miért szeretek futni. Majd szeptember nyolcadikán elárulom. 

Nálam jobban kevesen kedvelik a népi hiedelmeket, de ez a Medárd nevű egyén kezd finoman szólva is túllőni a célon. Lassan második hete minden nap esik, és noha esőben sem rossz futni, eső után meg egyszerűen zseniális, de az azért kiborító, ha folyamatossá válik a próbálkozás arra, hogy az ember olyan réseket találjon a zivatargyanús időszakok között, amikor a takonnyá ázás veszélye nélkül indulhat el. Ez mondjuk szerdán sikerült, bár kezdem unni az egyetlen normális hosszúságú aszfaltos utat (máshol már nem bokáig, hanem tökig ér a sár…). Külön vicces, hogy átvezet a vasúti síneken, egy „Tíz percen túl is zárva tartható” sorompónál. Némileg kínos, mikor háromnegyed óra múlva jön vissza a mit sem sejtő kocogó, az átjáróban meg öt percig tili-tolizik egy teherszerelvény…

Csütörtökre idő szűkében egy picit rövidebb, de tempósabb távot terveztem, amit végre biztató napsütésben kezdtem el. Mikor a tervezett legtávolabbi ponton jártam, elkezdett zuhogni. Jó móka volt, pláne hogy mire visszaértem, megint sütött a nap, kellemes az ilyen, nem érzi az ember magát hülyének.

Ha már a nedvesség elkerülhetetlen, úgy gondoltam pénteken elmegyek úszni, hátha a szervezetem is honorálni fogja, ha kivételesen nem követek el semmilyen merényletet az izületeim-forgórészeim ellen. A nem-merénylet elkövetése sikerült, mert logisztikai okokból teljesen rest-day lett péntek 13. De hogy ne ez legyen az egyetlen rossz hír aznapra, kiderült, hogy a felkészülési tervembe hiba csúszott. A felkészülési tervem mellesleg nem áll másból, mint egy másik futóversenyre (ez az V. - szponzornév - Délibáb Futás a Hortobágyon) történő benevezésből, csakhogy szokjam, meg erőt felmérjek. Nem tudom, miért gondoltam, hogy ez július 12-én lesz, mikor egy héttel korábban. Azaz három hét múlva. Egyébként is kicsit korainak tartottam ezt a verseny-12 km-t, most meg még inkább. Sebaj. (Abba meg utólag jobb nem belegondolni, hogy olyankor meleg van a Hortobágyon. Igen-igen meleg.)

Ma eddig teljesen jó az idő, az EB-meccsek előtt még be fog férni egy kellemes táv. Kiegészítő sportként már voltam egy ballagáson, illetve meglátogattam nagyapámat a Hetényiben. Igazán lélekemelő, ha arra gondol az ember, hogy a szabadban végigdolgozott élet jutalma egy csípőprotézis. Aggódtam az Öregért, főleg mióta akadt precedens a kórházban a beteg műtét közbeni egyszerű leejtésére, de úgy néz ki, minden rendben.

Nem hiszem, hogy holnap írok, így ha már a múlt héten is volt, legyen most is:

Heti futós top5

• therapy? – screamager
• clorox girls – eons away
• r.e.m. – radio free europe
• the smashing pumpkins – 1979
• mozzy green – blue lullaby

Elég szar hét volt, de legalább arra rájöttem, egész pontosan miért szeretek futni. Majd szeptember nyolcadikán elárulom. 

A vasárnapi hosszabb túra (kb. 11 km) útvonala majdnem megegyezett az egy héttel azelőttivel, mert még szinte mindenhol bokáig érő sár volt, a régi négyes meg azért csak betonút, ha a maga ősi módján is. Mondjuk kicsit rövidebb lett a táv, ami két dolognak köszönhető: az egyik a térdemből érkező mikrojelek, a másik a bőrig ázástól való félelem. Az előbbin még felülemelkedtem volna, de a hét legsötétebb égboltját maga előtt toló újabb vihar gyors közeledése miatt nem kockáztattam a teljes távot. Kíváncsiságból közben egy-két Ramones szám, illetve a szelvények segítségével megsaccoltam a tempóm, ami egész biztató, mert ha nem csak a középső 5-7 km-en tudnám tartani, akkor már lenne sanszom a szintidőre (bár sporttársam aktivitását figyelve egyelőre a valószínű az, hogy a záróbuszról távcsővel fogom figyelni a finisét).

Tanulva a múlt hétfői veteránkórház-élményből, hétfőn csak egy kicsi egyéb mozgást és sok-sok nyújtást végeztem. Ez utóbbiról már volt szó, hogy mennyire fontos, de csak megerősíteni tudom. A nyújtógyakorlatok tárháza egyébként kiapadhatatlan, néhány alapvetőt meg lehet itt tekinteni, ne spóroljunk az ismétlésekkel. Megéri.

Tegnap így felkészült izomzattal vetettem magam a szokásos fociba, ami megint közel két órás lett, viszont határozottan javul az erőnlétem, legutóbb a végén már kiegyenesedni sem tudtam a fáradtságtól, most az intenzitást nem csökkentve is „elegánsan” sikerült a pályát elhagyni, bár kábé olyan csatakosan, mint egy túlhajszolt ló.

Végezetül, ha már ezt a jelzőt használtam, itt egy kis olvasnivaló.

A vasárnapi hosszabb túra (kb. 11 km) útvonala majdnem megegyezett az egy héttel azelőttivel, mert még szinte mindenhol bokáig érő sár volt, a régi négyes meg azért csak betonút, ha a maga ősi módján is. Mondjuk kicsit rövidebb lett a táv, ami két dolognak köszönhető: az egyik a térdemből érkező mikrojelek, a másik a bőrig ázástól való félelem. Az előbbin még felülemelkedtem volna, de a hét legsötétebb égboltját maga előtt toló újabb vihar gyors közeledése miatt nem kockáztattam a teljes távot. Kíváncsiságból közben egy-két Ramones szám, illetve a szelvények segítségével megsaccoltam a tempóm, ami egész biztató, mert ha nem csak a középső 5-7 km-en tudnám tartani, akkor már lenne sanszom a szintidőre (bár sporttársam aktivitását figyelve egyelőre a valószínű az, hogy a záróbuszról távcsővel fogom figyelni a finisét).

Tanulva a múlt hétfői veteránkórház-élményből, hétfőn csak egy kicsi egyéb mozgást és sok-sok nyújtást végeztem. Ez utóbbiról már volt szó, hogy mennyire fontos, de csak megerősíteni tudom. A nyújtógyakorlatok tárháza egyébként kiapadhatatlan, néhány alapvetőt meg lehet itt tekinteni, ne spóroljunk az ismétlésekkel. Megéri.

Tegnap így felkészült izomzattal vetettem magam a szokásos fociba, ami megint közel két órás lett, viszont határozottan javul az erőnlétem, legutóbb a végén már kiegyenesedni sem tudtam a fáradtságtól, most az intenzitást nem csökkentve is „elegánsan” sikerült a pályát elhagyni, bár kábé olyan csatakosan, mint egy túlhajszolt ló.

Végezetül, ha már ezt a jelzőt használtam, itt egy kis olvasnivaló.

A vasárnapi hosszabb túra (kb. 11 km) útvonala majdnem megegyezett az egy héttel azelőttivel, mert még szinte mindenhol bokáig érő sár volt, a régi négyes meg azért csak betonút, ha a maga ősi módján is. Mondjuk kicsit rövidebb lett a táv, ami két dolognak köszönhető: az egyik a térdemből érkező mikrojelek, a másik a bőrig ázástól való félelem. Az előbbin még felülemelkedtem volna, de a hét legsötétebb égboltját maga előtt toló újabb vihar gyors közeledése miatt nem kockáztattam a teljes távot. Kíváncsiságból közben egy-két Ramones szám, illetve a szelvények segítségével megsaccoltam a tempóm, ami egész biztató, mert ha nem csak a középső 5-7 km-en tudnám tartani, akkor már lenne sanszom a szintidőre (bár sporttársam aktivitását figyelve egyelőre a valószínű az, hogy a záróbuszról távcsővel fogom figyelni a finisét).

Tanulva a múlt hétfői veteránkórház-élményből, hétfőn csak egy kicsi egyéb mozgást és sok-sok nyújtást végeztem. Ez utóbbiról már volt szó, hogy mennyire fontos, de csak megerősíteni tudom. A nyújtógyakorlatok tárháza egyébként kiapadhatatlan, néhány alapvetőt meg lehet itt tekinteni, ne spóroljunk az ismétlésekkel. Megéri.

Tegnap így felkészült izomzattal vetettem magam a szokásos fociba, ami megint közel két órás lett, viszont határozottan javul az erőnlétem, legutóbb a végén már kiegyenesedni sem tudtam a fáradtságtól, most az intenzitást nem csökkentve is „elegánsan” sikerült a pályát elhagyni, bár kábé olyan csatakosan, mint egy túlhajszolt ló.

Végezetül, ha már ezt a jelzőt használtam, itt egy kis olvasnivaló.

A vasárnapi hosszabb túra (kb. 11 km) útvonala majdnem megegyezett az egy héttel azelőttivel, mert még szinte mindenhol bokáig érő sár volt, a régi négyes meg azért csak betonút, ha a maga ősi módján is. Mondjuk kicsit rövidebb lett a táv, ami két dolognak köszönhető: az egyik a térdemből érkező mikrojelek, a másik a bőrig ázástól való félelem. Az előbbin még felülemelkedtem volna, de a hét legsötétebb égboltját maga előtt toló újabb vihar gyors közeledése miatt nem kockáztattam a teljes távot. Kíváncsiságból közben egy-két Ramones szám, illetve a szelvények segítségével megsaccoltam a tempóm, ami egész biztató, mert ha nem csak a középső 5-7 km-en tudnám tartani, akkor már lenne sanszom a szintidőre (bár sporttársam aktivitását figyelve egyelőre a valószínű az, hogy a záróbuszról távcsővel fogom figyelni a finisét).

Tanulva a múlt hétfői veteránkórház-élményből, hétfőn csak egy kicsi egyéb mozgást és sok-sok nyújtást végeztem. Ez utóbbiról már volt szó, hogy mennyire fontos, de csak megerősíteni tudom. A nyújtógyakorlatok tárháza egyébként kiapadhatatlan, néhány alapvetőt meg lehet itt tekinteni, ne spóroljunk az ismétlésekkel. Megéri.

Tegnap így felkészült izomzattal vetettem magam a szokásos fociba, ami megint közel két órás lett, viszont határozottan javul az erőnlétem, legutóbb a végén már kiegyenesedni sem tudtam a fáradtságtól, most az intenzitást nem csökkentve is „elegánsan” sikerült a pályát elhagyni, bár kábé olyan csatakosan, mint egy túlhajszolt ló.

Végezetül, ha már ezt a jelzőt használtam, itt egy kis olvasnivaló.

vasárnap egész nap punnyadva és savanyú képpel bámultam az esőt, elmentem úszni és este megnéztem egy filmet. 11 magasságában amikor már majdnem vonultam aludni kitekintek az ablakon és tárááá, jóidő. nem sokáig gondolkodtam hogy mitévő legyek, gondoltam nekiindulok egy rövidebb körnek. de annyira jólesett a dolog hogy 12 km-ig (asszem legalábbis kb ennyi lehetett) meg sem álltam: a reptér irányába, majd át a parkon, le a partra egészen a kikötőig, tovább a vikinghajóhoz és onnan haza. én voltam a legjobban meglepve mert meg se álltam pedig a terep sem teljesen lapos. és még tudtam volna futni. a világos nappalok áldásosságai:)

úgyhogy most megint veszem a futó(nyúl)cipőt és irány horány. kösz a zenetippeket, raktam pár új darabot a playlistre.

azért félelmetes hogy már nem mondhatom azt hogy 'még úgyis több mint 3 hónap van a versenyig'...

vasárnap egész nap punnyadva és savanyú képpel bámultam az esőt, elmentem úszni és este megnéztem egy filmet. 11 magasságában amikor már majdnem vonultam aludni kitekintek az ablakon és tárááá, jóidő. nem sokáig gondolkodtam hogy mitévő legyek, gondoltam nekiindulok egy rövidebb körnek. de annyira jólesett a dolog hogy 12 km-ig (asszem legalábbis kb ennyi lehetett) meg sem álltam: a reptér irányába, majd át a parkon, le a partra egészen a kikötőig, tovább a vikinghajóhoz és onnan haza. én voltam a legjobban meglepve mert meg se álltam pedig a terep sem teljesen lapos. és még tudtam volna futni. a világos nappalok áldásosságai:)

úgyhogy most megint veszem a futó(nyúl)cipőt és irány horány. kösz a zenetippeket, raktam pár új darabot a playlistre.

azért félelmetes hogy már nem mondhatom azt hogy 'még úgyis több mint 3 hónap van a versenyig'...

vasárnap egész nap punnyadva és savanyú képpel bámultam az esőt, elmentem úszni és este megnéztem egy filmet. 11 magasságában amikor már majdnem vonultam aludni kitekintek az ablakon és tárááá, jóidő. nem sokáig gondolkodtam hogy mitévő legyek, gondoltam nekiindulok egy rövidebb körnek. de annyira jólesett a dolog hogy 12 km-ig (asszem legalábbis kb ennyi lehetett) meg sem álltam: a reptér irányába, majd át a parkon, le a partra egészen a kikötőig, tovább a vikinghajóhoz és onnan haza. én voltam a legjobban meglepve mert meg se álltam pedig a terep sem teljesen lapos. és még tudtam volna futni. a világos nappalok áldásosságai:)

úgyhogy most megint veszem a futó(nyúl)cipőt és irány horány. kösz a zenetippeket, raktam pár új darabot a playlistre.

azért félelmetes hogy már nem mondhatom azt hogy 'még úgyis több mint 3 hónap van a versenyig'...

vasárnap egész nap punnyadva és savanyú képpel bámultam az esőt, elmentem úszni és este megnéztem egy filmet. 11 magasságában amikor már majdnem vonultam aludni kitekintek az ablakon és tárááá, jóidő. nem sokáig gondolkodtam hogy mitévő legyek, gondoltam nekiindulok egy rövidebb körnek. de annyira jólesett a dolog hogy 12 km-ig (asszem legalábbis kb ennyi lehetett) meg sem álltam: a reptér irányába, majd át a parkon, le a partra egészen a kikötőig, tovább a vikinghajóhoz és onnan haza. én voltam a legjobban meglepve mert meg se álltam pedig a terep sem teljesen lapos. és még tudtam volna futni. a világos nappalok áldásosságai:)

úgyhogy most megint veszem a futó(nyúl)cipőt és irány horány. kösz a zenetippeket, raktam pár új darabot a playlistre.

azért félelmetes hogy már nem mondhatom azt hogy 'még úgyis több mint 3 hónap van a versenyig'...